Hihetetlen! Magas zsírtartalmú ételekkel lassíthatjuk az öregedést

 

A magas zsírtartalmú ételek segíthetnek az öregedés lassításában, és sikeresen küzdhetnek olyan tünetek ellen, mint a demencia, a hallásromlás vagy az izomvesztéssel járó fogyás.

 

A közepes láncú zsírsavak, mint amilyen például a kókuszolaj, különösen hatékonyak lehetnek, a szakemberek szerint azért, mert a bennük található vegyületek segítenek helyrehozni a sejteket ért károsodásokat, illetve a DNS-ben keletkezett hibákat is.

 

Vilhelm Bohr professzor, a koppenhágai egyetem kutatója és csapata olyan egereket vizsgált, melyek DNS-e egy genetikai hiba miatt képtelen volt megjavítania saját magát. Az emberekben ez a genetikai rendellenesség egy Cockayne-szindróma nevű súlyos betegséget okoz, mely idő előtti öregedést okoz. A beteg gyermekek várható élettartama mindössze 10-12 év.

 

A kutatók úgy találták, hogy ha az egereknek zsírban gazdag ételeket adtak, az lelassította az öregedési folyamatokkal együtt járó hallásvesztést, fogyást és az agy öregedését is. A kutatási eredmények új reményt adhatnak nemcsak a Cockayne-szindrómás gyermekeknek, hanem az Alzheimer- és a Parkinson-kóros betegeknek is.

 

 

„Az agyunknak folyamatos táplálék-utánpótlásra van szüksége ahhoz, hogy megfelelően működhessen, de ahhoz is, hogy az esetleges sérüléseket képes legyen kijavítani. A zsír, különösen a kókuszolaj vagy a hozzá hasonlók nagyon jótékony hatással vannak az agyunkra, mert extra energiával látják el a szervezetünket” - mondta Morten Scheibye-Knudsen, a kutatás egyik szerzője.

 

Az agyunknak vagy cukorra, vagy pedig ketonokra van szüksége a megfelelő működéshez. Ketonok akkor keletkeznek, ha a szervezetünk zsírt bont le ahhoz, hogy energiát szerezzen. A ketonok azért is fontosak, mert akkor is energiával látják el a szervezetet, amikor alacsony a vércukorszint, vagyis amikor nem jutunk táplálékhoz (például az éjszakai „koplalás” közben).

 

A kutatás eredményeiről a Cell Metabolism című szaklapban számoltak be.

Forrás

 

 


NEKED AJÁNLJUK
Az ezüstkolloid néhány perc alatt elpusztíthatja a kórokozókat!
  Az ezüstkolloid több mint 650 féle baktériumtörzset, vírust, gombát és penészt képes elpusztítani. Vizsgálatok kimutatták, hogy szokatlanul gyorsan hat,...
TOVÁBB
Zöldből egy éjszaka alatt lesz piros: így színezik a szupermarket polcaira kerülő paradicsomokat!
  A tél nem a paradicsom szezonja, és ezt eleink jól tudták, ezért ilyenkor csak szárított formában vagy paradicsomléként eltéve fogyasztották ezt...
TOVÁBB
Ez történik a testeddel, ha rászoksz a citromos vízre!
  A citrom olyan, mintha egy hatalmas adagnyi életerő lenne becsomagolva, beleértve a C-vitamint, B-komplex vitaminokat, a kalciumot, a vasat, a...
TOVÁBB
Igyunk bort, sört, pálinkát – de csak módjával
  Vajon tényleg van jótékony hatása a legnépszerűbb alkoholos italoknak, mint a sörnek, a bornak és a pálinkának?   Hosszas kutatások...
TOVÁBB
NÉPSZERŰ CIKKEK
Az Algopyrin hatóanyaga a metamizole
  Kétségtelen, hogy az EU-ban és más fejlett országokban a metamizole tartalmú...
Csodákra képes a kövirózsa
  A népi gyógyászatban gyakran használják a növény levelének kipréselt, zselés nedvét külsőleg...
 Eltitkolt gyógyszer a 3%-os Hidrogén-peroxid
  Bár a szakirodalom feljegyezte, hogy Franciaországban már a 19. század elején...
Diólevél legyen a barátod!
    A diófa ma úgy tűnik reneszánszát éli és egyre többen érdeklődnek a diófalevél...
TOVÁBBI CIKKEK
A test és lélek jelzései – A daganatos betegségek lelki okai!
  Nem elég a testet, a lélek sebeit is gyógyítanunk kell. A betegséget felfoghatjuk úgy is, mint...
A petrezselyem, a zeller és a kamilla közös titka a rák elleni harcban
  Sok mindent tudunk az egészséges étkezésről. Epidemiológiai tanulmányok sora talál...
A kínai népi orvoslás a ,,halhatatlanság növényeként” említi a jiaogulant
  A jiaogulant a keleti világban évezredek óta használják, és annyi pozitív hatása vált...
A kombucha rendszeres fogyasztásának számtalan kedvező hatása van
  A kombucha többek között segít megőrizni szervezetünk vitalitását, lúgosítja a...

Címkék