Extra munkaszüneti nap július elsején a Magyar Egészségügy Napján!

 

Minden évben július elseje a fél ország számára munkaszüneti nap, ekkor van ugyanis a köztisztviselők napja és a Semmelweis-nap. Így ezen a napon nem lehet hivatali ügyeket intézni, és zárva tartanak a patikák, a szakrendelők és a háziorvosi rendelők többsége is.

  

Semmelweis Ignác, gyermekágyi láz, egészségügy, Semmelweis nap

„Ezen a napon meg kell állni egy kicsit és köszönteni azokat, akik a kiválók között is a legkiválóbbak.” (Zombor Gábor)

 

2011-től kezdődően a kormány július 1-jét az egészségügyi dolgozók és az egészségügyben dolgozók számára munkaszüneti nappá nyilvánította.

Minden évben július 1-jén ünnepeljük Semmelweis Ignác, a gyermekágyi láz gyógymódja feltalálójának születésnapját, ami egyben a magyar egészségügy legnagyobb ünnepe.

 

Semmelweis Ignác 1844. május 21-én kapta meg orvos doktori diplomáját Bécsben, majd sebész- és szülész mesteri oklevelet szerzett 1846-ban. Ezután rögtön tanársegédi állást kapott Klein professzor szülészeti klinikáján, a bécsi közkórházban.

1847 márciusában felismerte, hogy az a betegség, amely kórbonctan-tanárának halálát okozta és az, amelyet gyermekágyi láz néven ismertek, azonos és hogy a gyermekágyi lázat az orvosok és orvostanhallgatók okozzák azzal, hogy boncolás után mentek át a szülészeti osztályra, az I. számú pavilonba, s ott fertőtlenítetlen kézzel vizsgálták a várandós nőket. A bábák nem végeztek boncolást, így a vérmérgezés eme speciális fajtája harmadannyiszor fordult elő a szegényebbeket kiszolgáló, II. számú pavilonban, mint az orvosokén.

A klórvizes kézmosást antiszeptikumként ajánlotta kollégáinak. Fölfedezését még abban az évben közzétette.

Májusban kötelezte az orvosokat, az orvostanhallgatókat és az ápoló személyzetet a szülészeti osztályokra történő belépés előtti klóros kézmosásra, majd októberben kötelezővé teszi az egyes betegek vizsgálata közötti klóros kézmosást is.

 

 

Ezzel kezdődött szélmalom harca az akkori hivatalos, tudományos világgal, amely a mikroszkóp alkalmazásával (azt ő maga, soha a kezébe sem vette) sem jutott erre az egyszerű, empirikus következtetésre.

1847-es itáliai (velencei) szakmai utazása után, fájdalommal értesült barátja-kollégája haláláról; Jacob Kolletschka is boncolást követő vérmérgezésben hunyt el.

1848 tavaszán Semmelweis több társával együtt tagja lesz a bécsi forradalmi Nemzeti Gárdának, miközben folyamatosan gyakorolja hivatását.

Abban az évben a gyermekágyi lázban elhaltak aránya az orvosok szülészeti osztályán kisebb lesz, mint a bábákén.

1849. március 20-án Semmelweis tanársegédi megbízatása lejár, 1850 októberében hazatért és 1851-től tiszteletbeli osztályvezető főorvosként irányította a pesti Szt. Rókus Kórház szülészeti osztályát.

1855-ben a pesti egyetemen kinevezték az elméleti és gyakorlati szülészet tanárává.

1857-ben a zürichi egyetem meghívta tanárnak, de inkább itthon maradt. Elköszönt a szülészeti osztály vezetésétől, ahol hat év alatt egy százalék alá (!) szorította módszerével a gyermekágyi láz halandóságát.

 

Tanait csak jóval halála után ismerte el a nemzetközi tudós világ. Nevét ma egyetem, múzeum és emlékérem is őrzi. Életútját legbehatóbban az egykori szülőházából kialakított múzeum külső- és belső munkatársai tanulmányozták. 

 

 

Semmelweis Ignác

Semmelweis Ignác, az anyák megmentője
  1865. augusztus 13-án 47 éves korában a döblingi idegszanatóriumban elhunyt Semmelweis Ignác, a 19. századi orvostudomány egyik...
TOVÁBB
Extra munkaszüneti nap július elsején a Magyar Egészségügy Napján!
  Minden évben július elseje a fél ország számára munkaszüneti nap, ekkor van ugyanis a köztisztviselők napja és a Semmelweis-nap. Így ezen a napon nem...
TOVÁBB
NEKED AJÁNLJUK
 Eltitkolt gyógyszer a 3%-os Hidrogén-peroxid
  Bár a szakirodalom feljegyezte, hogy Franciaországban már a 19. század elején sikeresen alkalmazták ezt a szert súlyos betegségeknél, elég jó...
TOVÁBB
Az Algopyrin hatóanyaga a metamizole
  Kétségtelen, hogy az EU-ban és más fejlett országokban a metamizole tartalmú gyógyszerek vénykötelesek. A metamizole-t 1920-ban...
TOVÁBB
A világ leghalálosabb pirulái – Xanax és társai, avagy a benzodiazepinek veszélyei, mellékhatásai
  A Xanax nevű szer a benzodiazepinek csoportjába tartozik, általában szorongásos betegségek, pánikbetegség és depresszió okozta szorongás...
TOVÁBB
Megtalálták a rák valódi okát
  Lenyűgöző felfedezés a rák valódi okáról: meggyógyulhat a beteg, ha megérti betegsége okát. Dr. Hamer a 70-es években a müncheni onkológiai...
TOVÁBB
NÉPSZERŰ CIKKEK
 Eltitkolt gyógyszer a 3%-os Hidrogén-peroxid
  Bár a szakirodalom feljegyezte, hogy Franciaországban már a 19. század elején...
Az Algopyrin hatóanyaga a metamizole
  Kétségtelen, hogy az EU-ban és más fejlett országokban a metamizole tartalmú...
Csodákra képes a kövirózsa
  A népi gyógyászatban gyakran használják a növény levelének kipréselt, zselés nedvét külsőleg...
Hízol, rosszul alszol, és fájnak az ízületeid?
  A köménymag gyógyászati hatásait régtől fogva ismeri az emberiség, a népi gyógyászat...
TOVÁBBI CIKKEK
Kulcs az égiek kapujához – Tavaszi kankalin
  A tavaszi kankalin, latin nevén Primula veris, apró, évelő növény, amelynek a...
Felfedezés Magyarország egyik leglenyűgözőbb természeti csodájában - a Rám-szakadékban
  Magyarország sokszínű és lenyűgöző tájakat kínál azoknak, akik szeretik felfedezni a...
Méhpempő: Az egészség varázslatos csodaszere
  A méhpempő a méhek garatmirigyében termelődő fehéres, tejszerű, sárgás színű, savanykás,...
Nagyanyáink még tartották – Eltűntek a tyúkok a kiskertből?
  Nagyanyáink kertjéből még nem hiányozhatott a baromfi, de manapság mintha már nem lenne...

Címkék