Milyen veszélyes anyagokat rejthet egy teafilter?

 

Több ezer évvel ezelőtt még különleges szertartás szerint szolgálták fel a teát, mintegy szent italt. Elkészítési és előállítási módja is teljesen más volt, hosszú időt szenteltek arra, hogy leszedjék, megszárítsák és porítsák. Odafigyeltek arra, hogy különleges bánásmódban részesítsék a különleges füveket, úgy, hogy minél jobban ki tudják aknázni gyógyító tulajdonságait.

 

Ma azonban ezeket az előállítási módszereket már jórészt nem tartják be, a cél, hogy minél rövidebb idő alatt minél több teát állítsanak elő nagyüzemekben. Sajnos a kis tasakocskák már különböző növényvédő szereket, toxinokat és mesterséges ízfokozókat is tartalmaznak.

 

Fontos tudnunk azt is, hogy csomagolás előtt a tealeveleket nem mossák meg, így, ha az bármilyen permetező- vagy növényvédő szerrel volt kezelve, azt szépen mi is megisszuk.

 

Egy a GlaucusResearch által bemutatott tanulmány szerint a tesztelt teák 91 százalékában jóval nagyobb a növényvédő szerek jelenléte, mint amit az Egyesült Államok Egészségügyi Hatósága engedélyez. Például egy álmatlanság elleni tea igencsak nagy dózisú prokaplór nevű növényvédő szert is tartalmazott. A vegyület a potenciális rákkeltő szerek közé tartozik az amerikai törvények szerint. Továbbá bizonyos relaxáló teák propargit nevű rákkeltő és mérgező anyagot tartalmaztak.

 

 

Az illatosított teák is a feketelistán vannak. Egy független tanulmány szerint a legtöbbjük endoszulfán nevű növényvédőt tartalmaz, mely az Egyesült Államokban, az Európai Unióban és további 144 országban már rég be van tiltva. A szer ugyanis meddőséget és születési rendellenességet okoz. Sok illatos, színes tea olyan mesterséges aromákat tartalmaz, melynek előállításához kőszénkátrányt használnak.

 

Sajnos nem a tea az egyetlen készítmény, amiben génmódosított szerek találhatók. A legtöbb kukoricát és szóját tartalmazó élelmiszer tartalmaz génmódosító szereket, abból a megfontolásból, hogy nagyobb legyen a kártevőkkel szembeni ellenálló képességük.

 

papír teafilter sem nevezhető túlságosan biztonságosnak. A legtöbbjüket epiklórhidrinnel kezelik le, mely vegyület a vízzel érintkezve 3-MCPD molekulákra bomlik le. Ez utóbbiról laboratóriumi vizsgálatok során kimutatták, hogy egereknél meddőséget okoz, és igencsak legyengíti az immunrendszert.

Forrás

 

 


NEKED AJÁNLJUK
Minden háznál legyen sósborszesz
  Egykor azt hitték, minden nyavalyát kiűz, még a bélférget is kihajtja. Talán erre is használ, nem biztos, de az tény, hogy több mint 100 éve...
TOVÁBB
Fogyni vágyók, ízületi problémával küzdők számára nélkülözhetetlen a kollagén fogyasztása
  A bőrünk állapota sokat elárul rólunk. Bizonyára senki nem bánná, ha bőre szépsége, feszessége, finomsága nem változna meg az idő során. Azonban a...
TOVÁBB
Tények és tévhitek a tojásról
  A tojásnak kiemelten magas a fehérjetartalma, kiváló a tápértéke, tele van nélkülözhetetlen vitaminokkal, ásványi anyagokkal, és segít a...
TOVÁBB
Nyirokrendszer – szervezetünk szennyvízcsatornájának megtisztítása
  A nyirokrendszer megtisztításával méregteleníthetjük az összes szervet. A nyirokrendszert úgy kell elképzelni, mint egy mini csatornarendszert, behálózza...
TOVÁBB
NÉPSZERŰ CIKKEK
Az Algopyrin hatóanyaga a metamizole
  Kétségtelen, hogy az EU-ban és más fejlett országokban a metamizole tartalmú...
Diólevél legyen a barátod!
    A diófa ma úgy tűnik reneszánszát éli és egyre többen érdeklődnek a diófalevél...
Csodákra képes a kövirózsa
  A népi gyógyászatban gyakran használják a növény levelének kipréselt, zselés nedvét külsőleg...
A datolya nem gyógyszer, annál sokkal többet ér!
  Már a Bibliában is emlegetett datolya egyre népszerűbb hazánkban. A gyümölcs szárított...
TOVÁBBI CIKKEK
A Sclerosis multiplex lelki okai
  A sclerosis (szklerózis) multiplex (SM) egy krónikus, potenciálisan rokkantsághoz...
Május 20-a a méhek világnapja!
  Az Egyesült Nemzetek Szervezete jelölte meg ezt a napot a méhek világnapjának.   A...
A megfázás lelki okai
  A megfázás jelzi, hogy belsőleg hideggé váltam, hiányzik belőlem a melegség, mivel az...
Mindenkinek meg kellene tanulnia meditálni!
  Miért meditálunk? Azért meditálunk, mert minket ez a világ nem tudott...

Címkék