Gyógyító erő a mezei katáng (cikória) gyökerében

 

A mezei katángot minden természetjáró jól ismeri, hisz megterem mindenhol, gyomos zöld részeken, árokparton, szántóföldeken, utak szélén, töltéseken, legelőkön, parlagterületeken, de még kiskertekben is találkozhatunk ezzel a kedves, nyári, kék virággal.

 

Gondoltad volna, hogy ez a közönségesnek tűnő, égszínkék virágzatú gyomnövény milyen csodás gyógyító hatással rendelkezik.

Legenda szerint a mezei katáng virágai egy szomorú leány szeme színét őrzik, akinek a kedvese a tengerbe veszett.

Első évben pongyolapitypanghoz hasonló levelekből álló tőlevélrózsája fejlődik csak ki, következő évben pedig már elérheti akár a másfél méteres magasságot is.

 

Kétéves növény. Ha a magjai kedvező körülmények közé kerülnek, és kicsíráznak, akkor az első évben csak levélrózsát és gyökeret fejleszt. A virágszár képzésére, virágzásra és magérlelésre csak a második évben kerül sor.

 

Az ókori egyiptomiak nagy mennyiségben fogyasztották a cikóriát, mert úgy vélték, hogy a növény tisztítja a vért és a májat, míg mások a növény erejét a szív szenvedélyeinek” enyhítésében látták. A cikória napjainkban is népszerű gyógynövény, mivel számos gyógyhatása van.

 

A cikória gyöktörzse és hajtása a népi gyógyításban már régóta ismert. Leveleinek és gyökerének főzetéről Varró Aladár Béla, híres gyógyfüves azt írja, hogy a gyökeréből készült főzet tisztítja a májat, vesét, lépet, vízhajtó hatású és étvágynövelő is egyben. A napóleoni háborúk miatt a kávészállítmányok nem jutottak el Európába, így nagyon népszerű volt a kávépótlónak használt cikóriagyökér.

 

A cikória megszáradt leveleit és gyökerét ősszel gyűjtik össze gyógyászati célokra. Virágzáskor az egész növényt leszedik és megszárítják.

 

A cikória használata

 

Belsőleg a következő rendellenességek gyógyítására használhatod:

- sárgaság,

- a lép megbetegedései,

- epekő,

- reuma,

- köszvény,

- étvágytalanság.

 

A gyomként ismert mezei katáng nemesített változata a cikória.

 

 

Külsőleg a cikória leveleit borogatásként is lehet alkalmazni bőrgyulladások, illetve duzzanatok enyhítésére. A néphit szerint a cikóriát gyermekek számára hashajtóként is javasolták, és úgy tartották, hogy javítja az epeműködést. Enyhe vizelethajtóként megnöveli a folyadékáramlást a testből, emiatt jól használható a reuma és a köszvény kezelésére.

 

A premenstruális szindrómában (PMS) szenvedő nőknek a cikóriagyökér rendszeres fogyasztása gyomorkeserűként, illetve üdítőként segíthet a hormonális egyensúly fenntartásában és a PMS tüneteinek enyhítésében.

A cikória javítja a test kalcium felvevő képességét.

Emésztést elősegítő hatása mellett a cikória szerepet játszik a máj egészségének fenntartásában is. Cikóriagyökérből készült étrend-kiegészítők fogyasztása a koleszterin megfelelő hasznosítását is elősegíti.  A cikória nyugtatóként hat a központi idegrendszerre.

 

Elkészítése

 

A vadon termő és a konyhakerti cikória egyaránt felhasználható.

Tanulmányok kimutatták, hogy a cikória lactucin és lactucopicrin tartalmának köszönhetően jól kiegészíti a kávét. E két összetevő felelős a cikória kesernyés ízéért, és enyhíteni tudja a koffein stimuláló hatásait. 

Cikóriát nagyon sok helyen lehet kapni, a levelét is, és szárított gyökerét is. Teát is lehet belőle készíteni a következő módon:

2 teáskanál gyökér őrleményt vagy szárított levelet egy bögre vízbe 10 percen át kell áztatni, majd leszűrni. Sárgaság, lépműködési zavarok, epekövek, illetve gyomorhurut kezelésére igyál meg 2-3 dl cikóriateát naponta.

 

A cikória fogyasztásának nincsenek mellékhatásai.

 

Egyik nemesített változatát, a kávépótló cikóriát (Cichorium intybus var. sativum) nálunk is termesztik, ugyanis felaprított és megpirított gyökereiből kávéalapanyagot lehet készíteni. Erre a célra már a 17. század óta használják, és termelése főként a napóleoni háborúk idején lendült fel, amikor a tengerentúlról nem tudtak babkávét behozni Európába.

 

A cikória egyike a legősibb zöldségféléknek, amely hosszú évek után most ismét az érdeklődés terébe került. A cikória jól megfelel a korszerű táplálkozás követelményeinek, bővíti a téli friss zöldségválasztékot.

 

A cikória értékes zöldségnövény. Jól segíti az emésztést, sok ásványi sót, emészthető rostokat, meszet és foszfort tartalmaz. A-vitamin tartalma alig valamivel kevesebb a sárgarépáénál, C-vitamin tartalma azonban jelentéktelen. 

 

 


NEKED AJÁNLJUK
A naspolya egy fantasztikus és sokoldalú gyógyító téli gyümölcs
  A naspolya nagyon sok hasznos tulajdonsággal rendelkezik, ennek ellenére nem tartozik a legismertebb gyümölcseink közé. Különleges alakú gyümölcs,...
TOVÁBB
Gyógynövény a szeder levele is
  Ott nő mindenhol és nem tudod, hogy gyógyítja a cukorbajt, gyulladáscsökkentő, valamint megállítja az őszülést is ez a csodanövény! A szeder bogyója...
TOVÁBB
Szabadulj meg a depressziótól természetes gyógymódokkal
  Számos kutatás igazolja, hogy nem szükséges kémiai anyagokat magunkba tömködni ahhoz, hogy megszabaduljunk a depressziótól és teljes legyen...
TOVÁBB
A quinoa egy szuper étel, melynek jótékonyak a hatásai
  A quinoa rendkívül jó hatással van a szervezetre és az egészségre, ezen felül segít csökkenteni a szívroham és a magas...
TOVÁBB
NÉPSZERŰ CIKKEK
Csodákra képes a kövirózsa
  A népi gyógyászatban gyakran használják a növény levelének kipréselt, zselés nedvét külsőleg...
Diólevél legyen a barátod!
    A diófa ma úgy tűnik reneszánszát éli és egyre többen érdeklődnek a diófalevél...
A datolya nem gyógyszer, annál sokkal többet ér!
  Már a Bibliában is emlegetett datolya egyre népszerűbb hazánkban. A gyümölcs szárított...
Digitális kábítószer! - Zombivá teszi a gyereket a tablet és az okostelefon?
  A New York Post egyik cikke szerint igen, és ezt alátámasztják egy valós...
TOVÁBBI CIKKEK
A bambusz az egyik legértékesebb gyógynövényünk a világon
  A bambusz már hazánkban is egyre népszerűbb és nagyon jól hasznosítható az élet szinte...
Fürjtojás – élet, erő, egészség
  A szükséges vitaminok, aminosavak, ásványi anyagok, hiánya romló egészségi állapothoz...
A szilícium létfontosságú nyomelem
  A szépség sójaként is ismert szilícium egészségügyi előnyökkel is rendelkezik. Erősödnek...
Dédapám öröksége: így gyógyítottak a régiek orvosságok nélkül
  A húszas évek előtt rendes orvosi ellátás még nem volt, és nem voltak elérhető gyógyszerek,...

Címkék