Kínai orvoslás szerint szerveink meghatározott időrendben működnek és pihennek (szerv-óra).

 

Az asztmások hajnali 3 és 5 óra között köhögnek, az epeproblémákkal küzdő emberek pedig éjfél körül görcsölnek legtöbbször! Vajon miért van ez így?

 kínai orvoslás, szerv óra, bioritmus

A Kínai orvoslás négyezer éve megtalálta a választ! Szerveink meghatározott időben működnek és pihennek, vagyis a táplálkozásnak, a pihenésnek, és a testmozgásnak is megvan a megfelelő ideje. A tizenkét fő szervünk kétóránként “váltja egymást”. Szervezetünkben az energia áramlása megfelelő egyensúlyba kerülhet, ha odafigyelünk.

 

Jártak már úgy, hogy este későn alaposan bevacsoráztak, aztán éjjel egy és három között valamikor arra ébredtek, hogy úgy érzik magukat, mintha súlyos kövek lennének a gyomrukban? De miért éppen ebben az időben ébredünk fel, ha este megterheltük gyomrunkat? Az asztmások miért hajnali 3 és 5 között köhögnek a legintenzívebben, az epeproblémákkal küszködők pedig miért éjfél körül görcsölnek be a legtöbbször? A kínai orvosok már mintegy négyezer évvel ezelőtt megtalálták ezekre a kérdésekre a választ. Szabó Olga természetgyógyász most velünk is megosztja a szerv-óra működésének elvét.

 

A hagyományos kínai orvoslás szerint az emberi szervek meghatározott időrendben működnek és pihennek. A periódikusan váltakozó bioritmusunk szerint mindennek megvan a maga ideje. A táplálkozásnak, a sportnak, a pihenésnek, akár egy foghúzásnak is. 12 fő szervünk kétórás időközönként “váltja egymást” a munkában, a maga idejében az éppen aktuális “dolgozó”birtokolja szinte az összes energiánkat. Az energiapályákon, vagyis a meridiánokon tehát az energiaszint állandóan változik. Egy kis odafigyeléssel mi is nagyon sokat tehetünk azért, hogy ne bontsuk meg az energiaáramlás egyensúlyát szervezetünkben, például ne késztessük bőséges vacsorával éjjel májunkat aktív munkára, ha éppen pihen.

kínai orvoslás, szerv óra, bioritmusA kínai szerv-óra, amely testünk 12 csatornáját mutatja. Mindegyiknél megfigyelhető egy olyan kétórás periódus, amikor a csi áramlása maximális

 

 

1 és 3 óra között: a szervezet teljesítőképessége ebben az időben a legalacsonyabb. A máj teljes erővel méregtelenít, nem szabad tovább terhelni.

 

3-5 óra között: eljött a tüdő aktív ideje, felkészül az egész napi munkára. A férfiak nemi aktivitása ebben az időintervallumban a legnagyobb, mert ilyenkor termelődik a legtöbb nemi hormon.

 

5-7 óra között: ekkor működik legaktívabban a vastagbél. Ez az egészséges székletürítés ideje. Megszabadítjuk szervezetünket a salakanyagban található mérgektől, így azok nem tudnak visszaszívódni és teljesítőképességünket csökkenteni.

 

7-9 óra között: a gyomor leginkább terhelhető időszaka. Ekkor tud a leghatékonyabban dolgozni, tehát bőséges, vitaminokban és ásványi anyagokban gazdag reggelit vegyünk magunkhoz.

 

9-11 óra között: testhőmérsékletünk optimális, az idegrendszer ebben az időszakban a legnyugodtabb, teljesítőképességünk igen magas.

 

11-13 óra között: 11 óra a szívciklus csúcspontja, tehát legjobb idő a sportolásra. Délben erősödik a gyomorsav-, majd később az epetermelődés, készen állunk egy finom ebéd elfogyasztására.

 

13-15 óra között: lassul a vérkeringés, az energiák a vékonybélben koncentrálódnak, csökken a fájdalomérzékelés is, ezért ilyenkor érdemes a fogorvoshoz bejelentkezni.

 

15-17 óra között: a húgyhólyag dolgozik a legintenzívebben, ezért fogyasszunk bőségesen cukor és alkoholmentes folyadékot. Szervezetünk kiüríti a méreganyagokat, ismét ereje teljében van, tehát tanulhatunk, sportolhatunk, dolgozhatunk teljes energiabedobással.

 

17-19 óra között: vesénk a legnagyobb tisztító munkában, ezért ebben az időben ne terheljük tovább zsírral, cukorral, sóval és egyéb mérgező anyagokkal. Vérnyomásunk csökken, szívműködésünk lassul, egy kicsit nem árt megpihenni munka közben. Ilyenkor érdemes elfogyasztani a könnyű vacsorát is.

 

19-21 óra között: ha most vacsorázunk, azt már nem dolgozza fel szervezetünk, elraktározza reggelre. Energiapályáink lelassulnak, felkészülünk az éjszakai pihenőre, érzékeink kifinomulnak.

 

21-23 óra között: az úgynevezett “hármas melegítő” időszakában testünk és lelkünk nyugalomra, pihenésre vágyik, teljesítőképességünk erőteljesen csökken, ez a legpihentetőbb alvás ideje, tehát ne végezzünk se testi, se szellemi aktív tevékenységet igénylő munkát. A hármas melegítő nem szerv, hanem azt a helyet jelöli, ahol testünk alsó-középső és felső részének szervei együttműködnek. Feladata, hogy a légzés, az evés és az ivás során a szervezetünkbe jutó, a tüdő és a gyomor által felvett energiákat a testünkbe irányítsa.

 

23-1 óra között: legintenzívebb az epehólyag görcskészsége, kevésbé csillapítható a fájdalom.

 

A kínai orvoslás szerint akkor vagyunk egészségesek, ha a szervezet energiakeringése harmonikus. Ez az energia a csí(Qi), a vitalitást, életerőt jelenti. A keringés akadályoztatása betegséghez vezethet. Érdemes tehát figyelemmel kísérni biológiai óránkat.

 

Szerző: Boda Zsuzsanna

 

 

kínai orvoslás

A kínai egészségmegőrzés fegyvere: a fésű
  "A kínai orvoslás nehezen elsajátítható, kiismerhetetlen misztérium."   Pár nappal ezelőtt egy, a kínai orvoslást kevéssé ismerő magyar...
TOVÁBB
Kínai orvoslás szerint szerveink meghatározott időrendben működnek és pihennek (szerv-óra).
  Az asztmások hajnali 3 és 5 óra között köhögnek, az epeproblémákkal küzdő emberek pedig éjfél körül görcsölnek legtöbbször! Vajon miért van ez...
TOVÁBB
NEKED AJÁNLJUK
 Eltitkolt gyógyszer a 3%-os Hidrogén-peroxid
  Bár a szakirodalom feljegyezte, hogy Franciaországban már a 19. század elején sikeresen alkalmazták ezt a szert súlyos betegségeknél, elég jó...
TOVÁBB
Az Algopyrin hatóanyaga a metamizole
  Kétségtelen, hogy az EU-ban és más fejlett országokban a metamizole tartalmú gyógyszerek vénykötelesek. A metamizole-t 1920-ban...
TOVÁBB
Megtalálták a rák valódi okát
  Lenyűgöző felfedezés a rák valódi okáról: meggyógyulhat a beteg, ha megérti betegsége okát. Dr. Hamer a 70-es években a müncheni onkológiai...
TOVÁBB
A világ leghalálosabb pirulái – Xanax és társai, avagy a benzodiazepinek veszélyei, mellékhatásai
  A Xanax nevű szer a benzodiazepinek csoportjába tartozik, általában szorongásos betegségek, pánikbetegség és depresszió okozta szorongás...
TOVÁBB
NÉPSZERŰ CIKKEK
 Eltitkolt gyógyszer a 3%-os Hidrogén-peroxid
  Bár a szakirodalom feljegyezte, hogy Franciaországban már a 19. század elején...
Az Algopyrin hatóanyaga a metamizole
  Kétségtelen, hogy az EU-ban és más fejlett országokban a metamizole tartalmú...
Csodákra képes a kövirózsa
  A népi gyógyászatban gyakran használják a növény levelének kipréselt, zselés nedvét külsőleg...
Hízol, rosszul alszol, és fájnak az ízületeid?
  A köménymag gyógyászati hatásait régtől fogva ismeri az emberiség, a népi gyógyászat...
TOVÁBBI CIKKEK
Marad-e vitamin a befőttben?
  A befőzés egy hagyományos módszer, amely lehetővé teszi, hogy a nyári gyümölcsök és...
Hogyan hat a vércsoport szerinti táplálkozás szervezetünkre
  A vércsoport szerinti táplálkozás elmélete azzal az elképzeléssel foglalkozik, hogy...
Melatonin: Az alváshormon titkai
  A melatonin, más néven az „alváshormon”, az egyik legfontosabb hormon a testünkben,...
C-vitamin és a vesekő!
  A C-vitamin, vagy más néven aszkorbinsav, az egyik legismertebb és leggyakrabban...

Címkék