Hogyan fogyasszuk a nyers fokhagymát?

 

A legtöbb ember számára a nyers fokhagyma könnyfakasztó, csípős íze nyersen nehezen tolerálható, pedig baktérium- és vírusölő tulajdonsága ekkor érvényesül a legjobban. 

fokhagyma, fokhagyma pácolása, megfázásra, influenzára, fertőző betegségek

A nyers fokhagyma íze valóban különleges, gyógyító erejét akkor tudjuk igazán kihasználni, ha nem megfőzve, párolva vagy dinsztelve fogyasztjuk, hanem nyersen, ahogyan a természet megalkotta.

Éppen ezért szükségünk van egy olyan módszerre, melynek révén terápiás ereje nem csökken, miközben íze élvezhetőbbé válik.  

A legjobb megoldás erre a pácolás. A pácolt fokhagyma egy az egyben megőrzi értékes hatóanyagait, miközben elveszíti intenzív, csípős ízét.  

 

 

Pácolt fokhagyma hozzávalói

●   5 dl almaecet (legjobb a házi organikus almaecet)

●   1 evőkanál Himalája só

●   35 dkg fokhagyma

 

Az almaecetet és a sót tegyük egy befőttes üvegbe, majd jól keverjük össze őket. 

A fokhagyma gerezdeket egyenként válasszuk szét, húzzuk le róla a legfelső védő réteget, majd mossuk meg. Az így előkészített fokhagyma gerezdeket vágjuk fel kis szeletekre. Hagyjuk állni 5 percig, majd adjuk hozzá a sós-almaecetes keverékhez. A fokhagyma szeletek merüljenek el a lében, a befőttes üveget szorosan zárjuk le, majd helyezzük a hűtőszekrénybe.  

Pácoljuk legalább 14 napig!

 

Így használjuk fel a fokhagyma levét

1 evőkanál fokhagyma levet hígítsunk fel 2-3 evőkanál tisztított vízzel.

A titok tehát ennyi: azok, akik szeretnének megszabadulni a fokhagyma erős, csípős ízétől, de szeretnék megőrizni annak immunrendszer erősítő, antibakteriális és vírusölő tulajdonságait, pácolják be a fokhagymát, s a páclével együtt bátran fogyasszák. Ha szeretnénk kicsit pikánsabbá tenni, akkor tehetünk bele kevés mézet.

A pácolt fokhagyma kiváló ellenszere a megfázásnak, influenzának, megelőzi és gyógyítja is a fertőző betegségeket. Fogyasszunk belőle minden nap!  

 

 

fokhagyma

Dédapám öröksége: így gyógyítottak a régiek orvosságok nélkül
  A húszas évek előtt rendes orvosi ellátás még nem volt, és nem voltak elérhető gyógyszerek, a szegény ember mégis gyógyította magát. A parasztember...
TOVÁBB
Mit egyél, hogy messziről elkerüljenek a szúnyogok?
  Lehet, hogy nem tudtad, de táplálkozással meg lehet előzni a nyári esték kellemetlen, viszkető következményeit, a szúnyogcsípéseket. A...
TOVÁBB
A legjobb ételek a hasnyálmirigy egészségének fenntartásához és gyógyításához
  Testünk egészségének megőrzéséhez feltétlenül szükséges, hogy hasnyálmirigyünk is megfelelő állapotban legyen, mivel a hasnyálmirigy fontos szerepet tölt...
TOVÁBB
Ez történik, ha üres gyomorra fokhagymát eszünk
  Nem mindenki gondolja azt, hogy éhgyomorra fokhagymát enni egészséges. Sokan úgy tartják, hogy ilyen fajta otthoni gyógymódok, praktikák csak a...
TOVÁBB
NEKED AJÁNLJUK
 Eltitkolt gyógyszer a 3%-os Hidrogén-peroxid
  Bár a szakirodalom feljegyezte, hogy Franciaországban már a 19. század elején sikeresen alkalmazták ezt a szert súlyos betegségeknél, elég jó...
TOVÁBB
Az Algopyrin hatóanyaga a metamizole
  Kétségtelen, hogy az EU-ban és más fejlett országokban a metamizole tartalmú gyógyszerek vénykötelesek. A metamizole-t 1920-ban...
TOVÁBB
A világ leghalálosabb pirulái – Xanax és társai, avagy a benzodiazepinek veszélyei, mellékhatásai
  A Xanax nevű szer a benzodiazepinek csoportjába tartozik, általában szorongásos betegségek, pánikbetegség és depresszió okozta szorongás...
TOVÁBB
Megtalálták a rák valódi okát
  Lenyűgöző felfedezés a rák valódi okáról: meggyógyulhat a beteg, ha megérti betegsége okát. Dr. Hamer a 70-es években a müncheni onkológiai...
TOVÁBB
NÉPSZERŰ CIKKEK
 Eltitkolt gyógyszer a 3%-os Hidrogén-peroxid
  Bár a szakirodalom feljegyezte, hogy Franciaországban már a 19. század elején...
Az Algopyrin hatóanyaga a metamizole
  Kétségtelen, hogy az EU-ban és más fejlett országokban a metamizole tartalmú...
Csodákra képes a kövirózsa
  A népi gyógyászatban gyakran használják a növény levelének kipréselt, zselés nedvét külsőleg...
Hízol, rosszul alszol, és fájnak az ízületeid?
  A köménymag gyógyászati hatásait régtől fogva ismeri az emberiség, a népi gyógyászat...
TOVÁBBI CIKKEK
Kulcs az égiek kapujához – Tavaszi kankalin
  A tavaszi kankalin, latin nevén Primula veris, apró, évelő növény, amelynek a...
Felfedezés Magyarország egyik leglenyűgözőbb természeti csodájában - a Rám-szakadékban
  Magyarország sokszínű és lenyűgöző tájakat kínál azoknak, akik szeretik felfedezni a...
Méhpempő: Az egészség varázslatos csodaszere
  A méhpempő a méhek garatmirigyében termelődő fehéres, tejszerű, sárgás színű, savanykás,...
Nagyanyáink még tartották – Eltűntek a tyúkok a kiskertből?
  Nagyanyáink kertjéből még nem hiányozhatott a baromfi, de manapság mintha már nem lenne...

Címkék