Színterápia - A színek gyógyítanak

 

A színek sugárzása, rezgése befolyásolja életünket, érzéseinket, hangulatunkat, lelkivilágunkat, gyógyító hatással van testünkre és lelkünkre.

 

Egészségünkre és alapjában közérzetünkre gyakorolt pozitív hatásukat a pszichológia és az orvostudomány is elismeri.

A színek köztudottan aktivizálják az agyat, és kedveznek a kommunikációs folyamatoknak. Az üde színek és a színes környezet nemcsak lelkünket simogatja, de különleges erejével testünkre is gyógyító hatással van! A pszichológusok szerint a színek többsége jótékony hatással van az ember hangulatára, ezért egyre gyakrabban alkalmazzák a fényterápia mellett a színterápiát is.

Számos tudományos kísérlet és kutatás támasztotta alá a színek anyagcsere-, ideg- és immunrendszerre kifejtett pozitív hatását. Bármilyen más kezelés mellett ajánlható, mivel elősegíti a mérgek ürülését szervezetünkből, ezáltal felerősítve más gyógymódok hatását.

Nem kell meglepődnünk azon a tényen sem, hogy a színes fények jótékony hatással vannak általános érzelmi állapotunkra. Minden színnek sajátos rezgésszáma van, amely csak rá jellemző – ezek a rezgések hatással vannak az emberi szervezetre is.

A színterápiás kezeléseken is a színek gyógyító hatását használják ki a szakemberek: egyes színek energiával töltenek fel, míg mások megnyugtatnak, ellazítanak. Használd ki te is jótékony hatásukat az öltözködésedben, lakásod berendezésénél, vagy ha úgy adódik betegség esetén is. A színek varázslatos erejűek élénkítenek, nyugtatnak, gyógyítanak. A színek vizualitása az egyik leghatékonyabb módszer, ha rendszeresen alkalmazzuk.

 

A színek esztétikai problémák kezelésére is alkalmasak. Bármilyen típusú bőrre, pattanásokra, ráncokra, narancsbőrre, fogyasztásra, bőrfeszesség visszaállítására alkalmazható, közvetlenül a problémás bőrre önállóan vagy hagyományos kozmetikai szerekkel kombinálva.

 

A fény hét színenergiából áll, amelyek a következők: vörös, narancssárga, citromsárga, zöld, kék, indigókék és ibolyaszín. Mindegyik szín valamelyik testrészünkkel áll kapcsolatban, és különbözőképpen hatnak ránk érzelmileg, fizikailag, mentálisan és spirituálisan.

 

Ha megtanuljuk, hogyan hatnak ránk a színek, akkor hatásosan tudjuk alkalmazni a színterápiát, és így rengeteg energiához juthatunk, amikor szükségünk van rá. Ha reggel kevés energiával ébredsz, akkor a színek hatalma sokat segíthet neked.

Nem kell mást tenned, csak gondolkozz el azon, hogy milyen típusú napot tervezel, aztán pedig válassz egy színt, ami segít neked elérni az aznapi céljaidat, és merülj el ebben a színben. Ez az egész olyan, mintha a megfelelő fajtájú benzinnel tankolnád tele az autódat!

 

A színek valójában sajátos frekvenciával rendelkező elektromágneses rezgések.

A színek speciális elektromágneses rezgésükkel – hullámhosszukkal és frekvenciájukkal – jelentős befolyást gyakorolnak ránk, függetlenül attól, hogy ennek tudatában vagyunk, vagy sem, ezért gyógyításra is használhatók. A színterápiában adott frekvencia segítségével, színekkel kezelhetjük a test bármely részét. A színek a szemen vagy a bőrön át fejtik ki hatásukat a beteg sejtekre, korrigálva azok kórosan megváltozott rezgéseit.

A színek gyógyító hatását látványosan nyomon követhetjük a pulzus, a testhőmérséklet, a vérnyomás vagy a bőr vérellátásának jó irányú változásán. A színek befolyásolják az oxigénellátást, az emésztőnedvek kiválasztását, a vérsejtek képzését, sőt az immunrendszert is szabályozzák.

Minden színnek más a rezgése és a hullámhossza, emiatt a szervezet működésére, illetve az érzelmekre gyakorolt hatásuk is más és más lehet.

 

A színek hatása bizonyos helyzetekben azonnal érezhető, például öltözetünk nemcsak a többiek számára tükrözi aznapi hangulatunkat, hanem a különböző ruhákban mi is másként érezzük magunkat - mondja dr. Fogassy Katalin színterapeuta.

 

A kínaiak is a különböző színekre bízták egészségüket. A beteg ablakára olyan színű függönyt raktak, melynek színe az adott betegség gyógyítására szolgált, a beteg pedig ugyanilyen színű ruhát kapott.

 

Nils Finsen professzor 1903-ban orvosi Nobel-díjat kapott a fényhez és a színekhez kapcsolódó kutatómunkájáéit, Tudományosan igazolta, hogy a színek önálló erők, amelyek ha érintkezésbe lépnek az emberi testtel, egyértelmű reakciókat váltanak ki, amelyeknek semmi közük a szuggesztióhoz.

 

Melyik szín mire jó?

A fény hét színenergiából áll, amelyek a következők: vörös, narancssárga, citromsárga, zöld, kék, indigókék és ibolyaszín. Mindegyik szín valamelyik testrészünkkel áll kapcsolatban, és különbözőképpen hatnak ránk érzelmileg, fizikailag, mentálisan és spirituálisan.

 

Vörös – Energetizál

●   A vörös szín izgalomba hoz, stimulál, felerősíti az érzelmeket, fokozza az étvágyat.

●   A vörös növeli az önbizalmat, erőt, energiát, dinamizmust kölcsönöz, növeli a szenvedélyt és segít a másik nem figyelmének felkeltésében.

●   Vizsgáknál, előadások vagy prezentációk esetében a vörös környezet kifejezetten zavaró, mert izgatottá tesz, elvonja a figyelmet és fokozza a stresszt.

●   Melegséget, aktivitást, dinamizmust sugároz, élénkít.

●   Életerőt, bátorságot, nagy erőbedobást, vitális vágyakat, győzelemre irányuló akaratot jelez.

●   A vörös szín javítja a részletek iránti figyelmet a tanulásnál.

●   Hatása izgató és stimuláló, ezért éttermekben azért használják, hogy élénkítsék a jó hangulatot és növeljék az étvágyat.

●   Serkenti a vérkeringést, ideális vérellátási zavarok, vérszegénység, vashiány kezelésére. Ám nem javasolt gyulladásos tünetek esetén, valamint olyanok számára sem, akiknek magas a vérnyomása vagy szívproblémákkal küzdenek, hatására ugyanis gyorsul a szívverés.

●   Növeli a testhőmérsékletet, ösztönzi a vérkeringést, segíti az adrenalin képzést, csökkenti a fáradtság érzését, krónikus betegségeket old fel, vérszegénység, vastagbélgyulladás, krónikus megfázás (arcüreggyulladás), ízületi-gyulladás, depresszió esetén alkalmazható. Túlzott mértékben konfliktusérzést, türelmetlenséget, agresszióra való hajlamot mutathat.

●   Miután serkenti a vérkeringést, ideális vérellátási zavarok, vérszegénység, vashiány kezelésére. Ám nem javasolt gyulladásos tünetek esetén, valamint olyanok számára sem, akiknek magas a vérnyomása. Hosszú távon idegességet, fejfájást és kimerültséget okozhat.

●   A vörös színű terápia javítja a vesék, a mellékvese, a végbél, a farokcsont és a nemi szervek energiaállapotát. Vörössel gyógyítható a vádligörcs és a székrekedés is.

●   Hatásos a különböző méreg- és salakanyagok felhalmozódása következtében kialakuló tünetek – bőr elszíneződései, cellulitisz – ellen. Kedvező hatást fejt ki ekcémára, valamint az összes, nem gyulladásos bőrbetegségre is.

●   A vörös, mint a legforróbb szín, a vérre gyakorol közvetlen hatást. Vérkeringési zavarok, például a lábszár vérellátási problémái esetén ajánlható. Krónikus torlaszokat old fel, sorvadásos folyamatokat gyógyít.

 

Piros – A tetterő fokozása

●   A pirosnak erős hatása van. Ettől a színtől bárki erősebbnek, életrevalóbbnak érezheti magát. Sokszor már egy csokor vörös virág is elég hozzá.

●   Szabályozza adrenalin-termelésünket, így köze van a hormonok kiválasztásához is.

●   A piros szín energiát, vitalitást, tetterőt és elszántságot kölcsönöz.

●   A piros szín akkor is kiváló, ha például fontos megbeszélés vagy értekezlet előtt áll, amelyhez különösen sok energiára és tetterőre van szüksége. Ebben az esetben a piros színnek mindvégig kísérnie kell önt az értekezlet folyamán, és folyamatosan ott kell lennie a látóterében.

●   A szeretet, a szerelem, a szenvedély kifejezője. A nemiség szimbóluma, a libidó színe. Erő-, tűz- és hatalom-jelképként is szerepel.

●   A piros kifejezetten hasznos ödéma, átmeneti duzzadtság, vér- és nyirokpangás esetén.

 

Mit árul el rólam, ha (nagyon) szeretem a vöröset?

Szenvedélyes, energikus ember vagyok. Hagyom, hogy az ösztöneim, érzéseim vezessenek. Tettrekészség jellemez. Az anyagi dolgokhoz pozitívan állok, jó anyagi helyzetben vagyok. Praktikus, két lábbal a földön járó emberként képes vagyok másokat is vezetni, mert lelkesedésem magával ragad mindenkit. Bármikor újra talpra állok, ehhez megvan az energiám és a túlélő ösztönöm. Akaraterőm segít abban, hogy megteremtsek az életemben mindent, amit szeretnék. Dinamikusan, koncentráltan haladok a céljaim megvalósítása felé, ha ebben áldozat szükséges, azt is képes vagyok meghozni. Az önfeláldozás sem áll távol tőlem. Életelemem a szerelem, a lángolás.

 

Narancssárga – Felfrissít

●   Átmeneti szín a piros és a sárga között; a szellem és a libidó egyensúlyát jelképezi.

●   Energetizáló, vitalizáló, meleg, aktív szín. Fokozza az életkedvet, a kíváncsiságot, az optimizmust és a kreativitást.

●   A narancs is (a vöröshöz hasonlóan) erősen hat az érzékekre, a szexualitásra és a termékenységre.

●   Felfrissít, növeli a fizikai erőnlétet, mozgásra ösztönöz, enyhíti az izomfeszültséget, a görcsöket.

●   A narancssárga örömet visz a munkanapokba, és megerősíti az életkedvünket! A narancssárga a legjobb érzelmi ösztönző. Javítja a hangulatot, kedélyállapotot, elűzi a depressziót. Depresszió, pesszimizmus és ernyedtség esetén a legfontosabb szín.

●   Erősíti az önbizalmat és a kezdeményezőkészséget, bátorít, jóságra és nemességre sarkall.

●   Ez a szín az érzékeinkhez kapcsol bennünket, segít leküzdeni a gátlásokat, valamint függetlenné és társasági lénnyé tesz bennünket. A félős, szégyellős embereket bátrabbakká, kezdeményezőbbekké teszi.

●   Serkenti a nemi vágyat, fokozza a szexuális kisugárzást.

●   Kapcsolatteremtési problémák vagy szexuális zavarok esetén is segít.

●   Képes növelni a fizikai képességet, mert a narancssárga szín hat a mellékvesére.

●   Kínában és Japánban a szeretet és a boldogság színe. A buddhista szerzetesek ruhájának színeként a láng, a megvilágosodás fénye, az isteni szeretet kinyilatkoztatása. A zsidó hagyományban a ragyogás és a pompa színe.

●   Erősíti az immunrendszert, kedvezően befolyásolja a vese, epe működését, jótékonyan hat az ivarmirigyekre és a nemi működésre, erősíti a méhet.

●   A narancssárga elősegíti a haj fényességét, a túlzott faggyútermelés következtében létrejövő zsíros korpásodás visszaszorítását.

●   Támogatja a hasi és kismedencei szervekért, az ivarmirigyekért, a keresztcsontért, az ágyékcsigolyákért és a szaporodásért felelős szexcsakra működését.

●   Narancsszínnel kiválóan kezelhető az étvágytalanság és a kóros fogyás, emésztési zavarok és a székrekedés is.

●   Erősíti az immunrendszert, gyógyító hatással lehet a lépre, az emésztésre, a csontrendszerre és az izmokra.

 

 

Mit árul el rólam, ha (nagyon) szeretem a narancsot?

Boldog, kiegyensúlyozott, szeretetteljes ember vagyok. Jókedvemet képes vagyok nemcsak megosztani másokkal, de át is tudom ragasztani rájuk. Önzetlen módon tudok együttműködni. A Te szempontjaid is lényegesek számomra. Toleráns vagyok. Társas kapcsolatokban szeretek létezni, fontosak számomra a barátok, az együttlétek élménye. Spontaneitás jellemez. Inspirált módon kezdek új dolgokba, hagyom, hogy a megérzéseim, intuícióim vezessenek. Cselekedeteimért felelősséget vállalok. Az erotika fontos szerepet játszik az életemben. Amibe belekezdek, abban kitartok, befejezem. Kreativitásom, lelkesedésem vonzóvá tesz más emberek szemében is. Szeretem a napfényt, a meleget, a nyarat. Humoromért szeretnek.

 

Sárga – A csúcsforma megőrzésére inspirál

●   A sárga a nap színe, beragyogja hangulatunkat és meleget sugároz, inspirál, lelkesít, stimulál, erősíti idegeinket.

●   Növeli a boldogságérzetet, az optimizmust, energiával tölt fel, vitalitást kölcsönöz, és jó hatással van az idegrendszerre. Energetizáló, vitalizáló szín. Kiűzi a fáradtságot testből és lélekből.

●   A vidámság, a boldogság, az életöröm és a könnyedség színe.

●   Felvidít, erősíti az önbizalmat, növeli a bátorságot és a tettrekészséget.

●   Jó hatással van az ítélőképességre, és segít a tisztánlátásban.

●   Pozitív gondolkodásra és optimizmusra késztet, hatásos a félelmek, a fóbiák, az érzelmi zavarok, illetve a depresszió kezelésében. Hangulatunkat az optimizmus irányába vezeti.

●   Serkenti az agyi és mentális funkciókat. Képes fokozni a szellemi aktivitást.

●   Javítja a koncentrációt, ezért tanuláskor, vizsgák előtt érdemes sárga virágokkal körülvenned magad.

●   Kínában a Föld, a középpont színe. Eredetileg császári szín volt – csak annak volt szabad sárga ruhát viselnie, aki a császári családhoz tartozott –, később az előkelőség kifejezője lett.

●   Az idegrendszerre kedvezően hat. Idegrendszerünket és emésztőszerveinket jó munkára ösztönzi, hangulatunkat az optimizmus irányába vezeti.

●   A sárga élénkíti az idegrendszert. Hatásos az idegrendszeri betegségek (fóbiák) ellen.

●   A sárga megemeli a vérnyomást, segíti a májat a méregtelenítésben, segíti az emésztést, mert pozitív hatással van a hasi idegközpontra, hatásos lehet a gyomor, máj, epehólyag, hasnyálmirigy és lép betegségek kezelésében.

●   Az emésztési folyamatokat irányítja, erősíti a gyomrot, de túlzott alkalmazása hányingert okozhat.

●   Pozitív hatással bír a csontbetegségekre és a reumára.

●   Aktiválja a nyirokkeringést, tisztítja a májat, a beleket, a bőrt és a vért.

●   Erősíti az emésztőszerveket és a nyirokrendszert, ha azonban hányingered vagy hasmenésed van, kerüld a sárgát, inkább kék színnel vedd körül magad.

●   Bár a gyermekek általában szeretik a sárga színt, egyes felmérések szerint intenzitása a pici babákat sírásra késztetheti, így a babaszoba falát nem javasolt sárga színűre festeni. A túl sok sárga szín viszont összeomláshoz is vezethet. Fáradságot és letargiát okozhat.

 

Mit árul el rólam, ha (nagyon) szeretem a sárgát?

Magabiztos, határozott ember vagyok. Uralkodásra, vezetésre teremtettem. Jókedvem, optimizmusom másokra is átragad. Fontosnak tartom a tanulást az életben, akár az iskolapadba is szívesen beülök. Képességeimet folyamatosan fejlesztem, és szívesen osztom meg másokkal is a megszerzett információt. Ha tehetem, tanítok, nevelek. Jól látom saját magamat és másokat is. Tudatosan élek. Érzékenységem, empátiám jó hallgatóvá, jó társsá tesz. Felelősséget érzek és vállalok tetteimért, gondolataimért.

 

Rózsaszín – Nyugtató, önbecsülést javító

●   Szimbolikus jelentése: rózsaszínben látni a világot. Feltétel nélküli szeretet, női megérzés, gondoskodás, együttérzés, törődés önmagunkkal is. Egyensúly a szeretet nyújtásában és elfogadásában, melegséget visz az életbe. Nyugodt, tiszta lelkű, művészi beállítottságú emberek kedvelik ezt a színt.

●   Érzelmi jelentése: a nőiség, az anyaság színe, mely kislányokra, fiatal nőkre vonatkozik; nőknél a bennük élő gyermekre, férfiaknál a tudat alatti nőiességre utal. Olyan emberek választják, akik valamilyen betegség vagy nyomás fizikai tüneteitől szenvednek (például menstruáló nő, agresszív környezetben élő).

●   A szerelem és a szeretet színe, mely csökkenti a feszültséget, kimerültséget, és javítja az önbecsülést.

●   Serkenti az orgazmuskészséget.

●   A rózsaszín nyugtató hatással van a testre. Ez a szín még az izmokat is ellazítja. Segít, hogy megszabadulhassunk belső görcseinktől és a túlzott kötelezettségektől.

●   Erősíti a szívet és a keringési rendszert, a tüdőt, a mellkast és a háti csigolyákat.

●   Használd a rózsaszínt stresszes időszakokban!

●   A félelem ellenszere, megnyugtatást, gyengédséget ad, csillapítja a szeretet- és önbizalomhiányt, valamint az agresszivitást. A rózsaszín elutasításával önbizalomhiány, túlzott ragaszkodás, agresszivitás léphet fel. A sok rózsaszín sebezhetővé, kiszolgáltatottá tesz.

 

Mit árul el rólam, ha (nagyon) szeretem a rózsaszínt?

Gyöngédségre és kedvességre vágyó valaki vagyok, de belül erős. Fontos számomra a bizalom, hogy szeretetteljes környezetben legyek. Szeretek közösségben lenni, melynek betartom a szabályait. Vágyom a szépre, érzékeny és fogékony vagyok. Az együttérzés fontos számomra. Hallgatok az intuíciómra, talán gyakran meditálok. Sokat foglalkozom önmagam és mások megismerésével.

 

Zöld – Egyensúly, szeretet, önuralom, nyugalom

●   A zöld a legpihentetőbb szín az emberi szem számára.

●   Tudatilag és érzelmileg is segít összhangba, egyensúlyba kerülni, valamint növeli a boldogságérzést és harmóniát sugároz.

●   A természet színe rendkívül nyugtató hatással van az emberre. A zöld szín segít az izmok, az idegek és a gondolatok megnyugtatásában. Megtisztítja és kiegyensúlyozza energiánkat, ezáltal a megújulás, a béke és a harmónia érzését kapjuk tőle. A zöld ellazít, lenyugtat, ezért kifejezetten jó kimerültségre, idegességre.

●   Csökkenti a kimerültséget és a fáradtságot, néha teljesen meg is szüntetheti. Az elégedetlenség érzését is jó irányba tereli.

●   Harmóniát és a szervezet megbomlott egyensúlyi állapotát helyreállítja. A zöld a feltétel nélküli szeretethez kapcsol bennünket, és arra használhatjuk, hogy egyensúlyba hozzuk az egész lényünket.

●   Nagyszerűen használható érzelmi kimerültségre.

●   Élénkíti az idegeket. Szabályozza a hormontermelést. Látványa megnyugtat és ellazít.

●   Enyhíti a stresszt, ezért jó hatású, amennyiben szerelmi csalódás keseríti.

●   Különösen alkalmas idegrendszerünk megnyugtatására, érdemes fehérrel kombinálni.

●   A bizalom, a remény, a hit, az újrakezdés színe.

●   A fejlődés, megújulás, határozottság, önbizalom igényét mutatja.

●   Gyógyítóan hat a szív- és tüdőbetegségekre, serkenti a vérkeringést, a túlburjánzó sejtnövekedést viszont gátolja, ezért daganatos betegségek esetén is kedvező hatású.

●   Harmóniateremtő és roboráló hatású, szívbetegségek, megfázások, fejfájások, szembetegségek, fekélyek, érrendszeri megbetegedések esetén, valamint az idegrendszer harmonizálására javasolt.

●   Főleg száraz, ráncos, idős, törékeny, vízhiányos bőrre ajánlott. Segít megakadályozni a bőr korai elöregedését, elszíneződését, a lógó bőr és a ráncok kialakulását; feszessé varázsolja a tartás nélküli bőrt.

●   Ízületi és visszérgyulladások zöld szín hatására fájdalommentessé válhatnak.

●   Zöld fénysugárzással a szembetegségek jellegzetesen gyorsan és hatékonyan kezelhetők.

 

Mit árul el rólam, ha (nagyon) szeretem a zöldet?

Fontos számomra a harmónia, a kiegyensúlyozottság. Talán vágyom rá, hogy legyen egy fám, melyhez odamehetek, megölelhetem, és ettől feltöltődöm. Természetesen ez a „fa” lehetséges, hogy egy barát, rokon vagy társ. Odafigyelek másokra, könnyű számomra meglátni, megérteni és elfogadni mások nézőpontját. Képes vagyok arra, hogy ne csak saját magam szemszögéből (egóból) gondolkodjak, hanem meglássam egy helyzetben a közös érdeket is.

Vonzódom a természethez, a zöld szín látványa pihentet, elsimítja bennem az esetleges feszültségeket. Gyakran megyek a szabadba kirándulni. Értem és érzem, hogy az ember és a természet összhangja milyen sokat adhat. Ilyenkor szabadság és tér igényemet is megélem.

Jellemző rám, hogy a megfelelő helyen vagyok a megfelelő időben. Észreveszem a jeleket, meglátom az úgynevezett véletleneket, amelyeken a keresztül az élet üzen számomra. Jól és gyorsan döntök. Tudom, hogy mit jelentenek a sors és karma fogalmak.

Igazságérzetem fejlett, és ezt jól képviselem mind kifelé, mind saját magammal szemben – fejlett belső értékrendszerem van. Olyan eszmékért tudok lelkesedni, amelyek igaz ügyeket képviselnek.

Optimista ember vagyok, aki számára a remény szintén pozitív „tünet”.

 

Kék – Stabilitást, békét sugároz. Tudás, egészség, határozottság, nyugalom

●   A nyugalom és békesség színe.

●   A kék színből tisztaság, csendesség és hűvösség árad, harmónia, biztonság, nyugalom, a feloldódás, végtelenség érzését kelti.

●   Csendességet, higgadtságot, stabilitást kölcsönöz és segít a harmónia megteremtésében, ezért is nagyon jól illik meditációs terembe, vagy olyan helyiségbe, ahol relaxálnak.

●   Ez a szín nyugtatóan hat az idegrendszerre, és nagyszerű pihentető hatása van. A kék szín a mentális relaxálásban sokat segít.

●   Jótékony hatással van a stresszre. Felfrissít és lecsillapít.

●   A kék szín a holisztikus gondolatokkal kapcsol össze bennünket, valamint bölcsességet és tisztánlátást ad nekünk, ami növeli a kommunikációs és beszédképességeinket.

●   Növeli a koncentrációt, ezért gyakran használják irodákban, mert segíti a kiegyensúlyozott, produktív munkavégzést.

●   A kreativitást javítja, fokozza – kreativitásra serkent.

●   Viselete bizalmat ébreszt a másik félben, bölcsességről, megbízhatóságról árulkodik.

●   Ez a szín szimbolizálja a reményt, a hűséget, a bölcsességet, a bizalmat, az intelligenciát, a becsületet és az igazságot.

●   Nyugtató, lazító és csillapító hatású.

●   Megnyugtatja az idegeket, koncentrálásra késztet.

●   Segít leküzdeni a félelmet, tisztává varázsolja a gondolatokat.

●   Pihenésre irányuló vágyat mutat. Betegség vagy kifáradás esetén megnő rá az igény.

●   Az égbolt, a tenger színe; a megfoghatatlanság, a végtelenség, a transzcendencia szimbóluma.

 

Égszínkék – Egyetemes gyógyítás, higgadtság, önzetlen szeretet.

Azúrkék – Magasabb rendű célok felé törekvés, kitartás, önzetlen szeretet.

Halványkék - Lecsillapít, bátorít, gondoskodik, utat mutat, felemel. 

●   A kék szín csökkenti az étvágyat.

●   A kék szín hűsít, így gyulladásokra, lázra is kiválóan alkalmazható. A torokra és a tüdőre is gyógyító hatással van, így javasolt asztmás betegségre, de pozitív hatást fejt fülfertőzés és fogzás esetén is, azonban a túl sok kék lehangolttá tehet.

●   Csíra- és baktériumölő, és pozitívan hat a stressz okozta ráncokra.

●   A rossz alvóknak kifejezetten ajánlott, mert segít mélyebben aludni. Ideális az alvási problémákkal küszködők és a hiperaktív gyermekek számára.

●   Sötétkék altató, fájdalomcsillapító, idegrendszeri zavarokra alkalmazható.

●   Világoskék: összehúzó, fertőtlenítő, hűtő hatású, magas vérnyomás, gyulladások, fertőzések, pajzsmirigy és torokbetegségek, hörghurut és tüdőbetegségek, égések, csípések, magas láz ellen hatásos.

●   Az indigókék főleg érzékeny bőrre ajánlott. Frissítő, összehúzó hatásának köszönhetően visszaadja annak természetes feszességét. A nyak, a nyakcsigolyák, a légutak, a pajzsmirigy és a felső végtagok egészséges működését befolyásolja. Megfázás ellen kifejezetten ajánlott.

●   A pajzsmirigy-túltengés, a strúma vagy golyva növekedése is megfékezhető ezzel a színnel.

●   Eredményesen alkalmazható még a klimaxos zavarok kezelésében is.

 

Mit árul el rólam, ha (nagyon) szeretem a kéket?

Vágyom a harmóniára, a békére, a nyugalomra az életemben és hajlandó vagyok ezért sokat tenni. Hiszek a kommunikáció erejében, jól és világosan kommunikálok. Az őszinteség számomra alapvető. Olyan módon tudom kimondani azt, ami van, hogy ezzel nem bántok meg másokat. Inkább az eszem vezérel, nem hagyom, hogy az érzelmeim eluralkodjanak rajtam. Gondolkodásom logikus. Jól érzem magam egyedül is. Pozitív életszemlélet jellemez. Másokhoz szelíden, elfogadással közeledek.

 

Ibolyakék (Lila) – Lelkileg megnyugtató, memóriajavító, ösztönző, gyulladáscsökkentő

●   A lila nyugtató hatású, misztikus és meditatív szín, ugyanakkor rendkívül inspiráló is, így segít a fizikai, lelki és spirituális fejlődésben.

●   A lila szín a bölcsességet, a méltóságot, a sikert és a jólétet szimbolizálja, viselése tiszteletet vált ki a szemlélőből.

●   Segíti a kikapcsolódást. Lelkileg megnyugtató. A színkutatók felfedezték, hogy a lila hozzásegít a belső egyensúlyhoz, mert a kék megnyugtat, a piros pedig felizgat. E kettő keveréke a lila, amely nagyon jó hatással van a hányatott sorsú lelkekre.

●   A lila jó hatással van az idegrendszerre, segíti az ellazulást, ezért nagyon jó álmatlanság ellen, valamint a kékhez hasonlóan gyulladáscsökkentő hatással is bír.

●   A mértékletesség színe.

●   Egyensúly a föld és ég között (a hajnali és az esti ég színe), az értelem és a vágy, a bölcsesség és az érzelmek között.

●   Misztikus szín, egyesíti a kék elmélyültségét és a vörös aktivitását.

●   Idegesség esetén egyszerre lazít, illetve megerősít, így hangulati válságok, érzelmi zavarok esetén kifejezetten hasznos.

●   A lila szín aktiválja az agy kreatív központját, serkenti a koncentrálást, találékonnyá tesz, fejleszti a képzelőerőt és az alkotókészséget.

●   A kozmikus erőt szimbolizálja, az intuíció, az empátia színe.

●   Véd a negatív energiáktól.

●   Nyugtatja, harmonizálja az idegrendszert, fejfájásra, nyirokkeringési, hormonális problémákra, rosszindulatú daganatok esetén alkalmazható.

●   Memóriajavító.

●   A lila szín jó álmatlanság ellen, valamint a kékhez hasonlóan gyulladáscsökkentő hatással is bír. Használható magas vérnyomás esetén is.

 

Mit árul el rólam, ha (nagyon) szeretem a lilát?

Igényem van a fejlődésre, a változásra. Fontos számomra mindkét pólus megélése és az, hogy ezeket harmóniába hozzam. Megérzéseim, intuícióim vezérelnek. Képes vagyok az önfeláldozásra. Az alázat képességem. Lehetséges, hogy aktuálisan változási, átalakulási folyamatban vagyok. Érzékeny vagyok saját magam érzéseire, hangulatának megváltozására. A mértékletesség erősségem, önmagammal békében, harmóniában vagyok.

 

Indigókék (Királykék) – Átalakít és megtisztít

●   Az indigókék szín energiája a tudattalan énünkkel kapcsol össze bennünket, és a segítségével megtapasztalhatjuk azt az érzést, hogy az egész univerzum részei vagyunk.

●   Ez a szín erősíti az intuíciót, a képzelőerőt és a látnoki képességeket, valamint növeli az álomlátási képességeket is.

●   Az indigókék erővel és hatalommal rendelkezik. Átalakít és megtisztít. Az indigókék a harmadik szem, a homlokcsakra, a jövő megtervezésének képessége. Az indigókék többet lát a láthatónál. Az igazságnak szenteli magát, felfedi az ismeretlent.

●   Az indigó kitisztítja az elmét, valamint a vért, és megszabadít minden félelmünktől és aggodalmunktól, képessé tesz bennünket arra, hogy meghalljuk belső hangunkat, mely tudja, mi a legjobb számunkra.

●   Az indigókéknek nyugtató hatása van, ezért ez a szín a lakáson belül a csendes területeken működik jól, úgymint a hálószoba vagy a tanulószoba.

●   Az ideges eredetű zavarokra, lelki kimerültségre is kiváló. Megnyugtatja, lehűti a szervezetet.

●   Tisztító, fertőtlenítő hatású.

●   Az agyra, az idegrendszerre és a testüregekre jó hatással van.

●   Egyensúlyba hozza az anyagcserét. Különösen a fülre és az orra van nagy hatással. Enyhíti az asztmát és a gennyes hörghurutot.

 

Mit árul el rólam, ha (nagyon) szeretem a királykéket?

Vonzhat a misztikum, a világ működésének megismerése. Hajlamos lehetek hinni az olyan információknak, melyek a nem anyagi világból származnak. Erős intuícióval rendelkezem. Bölcsességem segít az emberekkel való kapcsolataimban. Megjelenésem előkelő, de nem hivalkodó. Józanságom és koncentráló-, fókuszáló képességem az üzleti életben sikeressé tesz. Fontos számomra a család, a hagyományok tisztelete és megtartása. Felelősségtudatom biztosítja számomra, hogy szeretteim számítanak rám. Kisugárzásom karizmatikus.

 

Fehér – Gyógyír mindenre

●   A tisztaság, ártatlanság, a béke és a remény színe, jelképe. Mindemellett frissítő, energizáló hatása is van. Ruházatként figyelemfelkeltő, a szemlélő számára a kiegyensúlyozottság és a tisztaság hatását kelti.

●   A fehér semlegessége révén kiemeli a környező színeket, így kontrasztként a többi szín erősítésére is használhatjuk. A fehér minden színt egyesít magában, és mivel a fehérnek van a legmagasabb rezgésszáma, a gyógyítás terén kifejezetten erős hatással bír.

●   Az önuralom, az elmélyülés és a transzcendencia színe.

●   Szinte minden betegség kezelésében segíthet, a gyulladásos tünetektől kezdve a görcsös fájdalmakig.

●   Más színekkel kombinálva a legjótékonyabb. Amikor valamelyik szín elhalványul, használjunk hozzá fehéret. Ha valaki nehezen nyílik meg, szinte meg van fagyva, akkor érdemes fehér színt használni, hogy felfrissülhessen a többi szín, ezáltal jobb hangulatba kerülhet.

●   Gátolja a gondolatok szabad szárnyalását, ezért érdemes kerülni a túl sok fehéret.

 

Mit árul el rólam, ha (nagyon) szeretem a fehéret?

Törekszem a teljességre az élet minden területén. Precizitás és elegancia jellemez. Jóban vagyok magammal. Szeretek tisztán látni. Kapcsolataimban odaadó vagyok.

 

A színeknek a testre, lélekre és szellemre gyakorolt hatásával nem csupán kezelni és gyógyítani lehet, hanem segítségükkel felismerhetünk kóros lelkiállapotot, problémákat, és diagnózist is készíthetünk.

Ezt a felismerést Max Lüschner svájci pszichológusnak köszönhetjük, aki a Lüschner-tesztnek nevezett eljárással megalkotta a színelmélet gyakorlati alkalmazását.

Max Lüschner szerint a vörös, a kék, a zöld és a sárga szín az emberi önértékelés négy alapvető érzésének felel meg. A vörös önbizalmat, a kék elégedettséget, a zöld önbecsülést, a sárga pedig belső szabadságot jelent.

 

Az egészséges szervezet a napfényből képes kiszűrni a saját működéséhez szükséges rezgéseket, de a beteg szervezetet a hiányzó frekvenciájú fénnyel külön kell sugározni.

 

Hogyan hatnak a színek?

Minden anyag, beleértve az emberi testet, atomokból és atommezőkből állnak, melyek meghatározott hullámhosszon rezegnek. A színek gyógyító hatása pontosan sejtjeink rezgőmozgásával áll összefüggésben: a betegségek és rosszullétek ugyanis a sejtek rezgésszámában létrejövő diszharmóniára vezethetők vissza, melyek meghatározott frekvenciájú színek segítségével visszaállíthatók az eredeti egyensúlyi állapotba. Ha egy csakrán keresztül nem tudunk elegendő energiát felvenni a külvilágból, akkor a hozzá tartozó szervek alul működnek, ezen az adott energiaközpont színével javíthatunk. Ám ha egy szerv túlműködik, akkor a csakra ellentett színével fékezhetjük meg a többletenergiát.

 

A színek terápiás hatóerejét már az ókori egyiptomiak, görögök is tudatosan alkalmazták, bár a színeknek az emberi szervezetre gyakorolt hatásával, kísérletekkel alátámasztott bizonyítását csak az 1900-as években kezdték meg.

 

A színterápiában alapvető feltétel, hogy tiszta színeket használjunk.

A legtisztább színfrekvenciák természetes úton jöhetnek létre, és mindenki által hasznosíthatók.

 

Színterápiás módszerek

●   Színterápiás módszernek nevezhetjük azt, amikor elmerülünk a természet színeinek megfigyelésében, egy-egy virág, fa, kristály, a barna föld, a napfelkelte narancsszínében, a kék ég és a tenger, illetve a folyók vízében tükröződő fényekben.

●   Nézegethetünk színes festményeket, képeket, esetleg magunk is festhetünk hangulatunknak megfelelő színekkel.

●   Környezetünket, lakásunkat, bútorainkat, tárgyainkat is rendezhetjük tudatosan, ismerve az egyes színek jelentését és hatását.

●   Ruháink színével is harmonizálhatjuk szerveinket, lelkünket.

●   Ételeinket, italunkat a hangulatunknak, egészségünknek megfelelő színű zöldségekből, gyümölcsökből válogathatjuk össze.

●   Régi korok emberei fehér lepedőbe csavarták betegeiket és kitették a napra, hogy a fehér fény összes színt magában hordozó energiáját kihasználva harmonizálja az embert.

●   Minden színre igaz, hogy a hozzá tartozó, természetes illat csak fokozza a hatást. Már a habfürdők és tusfürdők, testápolók, fürdősók kiválasztásánál is gondoljunk a színek felsorolt tulajdonságára. Kaphatók már olyan, növényekkel készült kozmetikumok, melyeket aktuális állapotunknak megfelelően használhatunk. A zöld tea üdeségével megnyugtat, újrakezdésre sarkall, ugyanakkor megnyugtat. A narancshoz közel álló mandarin maga a vitalitás, feltölt életerővel, élénkít, jókedvre derít. A kamilla nyugtató, feszültségoldó hatása megszabadít a stressztől és tökéletesen pihentet, könnyen álomba ringat. Ha a fürdést a megfelelő illatú testpermettel fejezzük be, meghosszabbíthatjuk az illatok, növények hatását.

●   Minden csakrához tartozik egy szín, mely felerősíti annak működését. A testünkben akadálytalanul áramló energia biztosítja egészségünket. Az energia zavartalan áramlását a lelkünkben tudatosan vagy tudattalanul zajló folyamatok befolyásolják.

●   Hangulatbetegségeknél, különböző bőrbetegségek esetén a színes fény gyógyító hatású lehet. A kezelésnek köszönhetően az immunrendszer is erősödik. Működésének mélyebb magyarázata: a szem retinahártyája akkor is fontos információkat továbbít az agyba, amikor ennek tudatában sem vagyunk. A kiválasztott színnel napi 15-30 perces fényterápiát alkalmazzunk, legalább két héten keresztül. Színes égővel, vagy barkácsboltban kapható fóliával, de vigyázzunk, mert az égőtől meggyulladhat ezért kisteljesítményű (max. 40 W) izzót használjunk.

 

A színterápia egy olyan kezelés, melynek nincsenek mellékhatásai, nem okoz függőséget, és néhány esetet kivéve nincsenek ellenjavallatai sem. Bármilyen más kezelés mellett ajánlható, mivel elősegíti a mérgek ürülését szervezetünkből, ezáltal felerősítve más gyógymódok hatását. Minden kezelés önmagában is eredményes, de természetesen a rendszeres alkalmazás növeli hatékonyságát. 

 

 


NEKED AJÁNLJUK
A dehidratáltság (kiszáradás) jelei – Nem beteg vagy, csak szomjas
  A gyerekek és a serdülők több mint 25%-a egyáltalán nem fogyaszt elég vizet a napi folyadékbevitelük részeként. A vízhiány hosszútávon szellemileg...
TOVÁBB
A ketogén étrend a rákból való kigyógyulás kulcsa lehet
  Fordította: Szabó-Velvárt László Vannak, akik számára a ketogén étrend nem kevesebbet jelent, mint a rák egyik gyógyszer nélküli kezelési módját. Ez...
TOVÁBB
Ezüst-kolloid – a legerősebb természetes antibiotikum
  Nem is olyan rég egy amerikai orvos nyilvánosságra hozta az ezüstkolloiddal történő kezeléseinek eredményeit. Az otthoni kutatást már körülbelül 11...
TOVÁBB
Szabadulj meg a belekben lévő élősködőktől, erősítsd a szívet és előzd meg a húgyvezeték gyulladását is
  Nevezhetjük zöld aranynak is a tökmagolajat, mivel rákellenes vitaminokat tartalmaz. Felbecsülhetetlenül értékes táplálék.   A tökmagolaj A-, E-, C-...
TOVÁBB
NÉPSZERŰ CIKKEK
Az Algopyrin hatóanyaga a metamizole
  Kétségtelen, hogy az EU-ban és más fejlett országokban a metamizole tartalmú...
Diólevél legyen a barátod!
    A diófa ma úgy tűnik reneszánszát éli és egyre többen érdeklődnek a diófalevél...
Csodákra képes a kövirózsa
  A népi gyógyászatban gyakran használják a növény levelének kipréselt, zselés nedvét külsőleg...
A datolya nem gyógyszer, annál sokkal többet ér!
  Már a Bibliában is emlegetett datolya egyre népszerűbb hazánkban. A gyümölcs szárított...
TOVÁBBI CIKKEK
Fogyassz minden nap hagymát
  Szerencsére akadnak kiváló orvosok, pártatlan kutatók, akik nem a gyógyszerlobbi, vagy a...
A legjobb és leghatásosabb tavaszi gyógynövények
Az alábbiakban megtudhatod, hogy melyek azok a gyógynövények, melyek leginkább segítik a...
Nagyanyáink gyógyító tudása
  Nagyanyáink sok mindent átéltek, és sok tapasztalatot gyűjtöttek. Széles körű...
Minden háznál legyen sósborszesz
  Egykor azt hitték, minden nyavalyát kiűz, még a bélférget is kihajtja. Talán erre is...

Címkék