A méz a kezdetektől fogva az emberi táplálkozás része. Eleinte ízletes táplálékként tekintett rá az ember, később viszont felfedezte jótékony hatásait is és gyógyításra is felhasználták. A mézzel való gyógyításnak külön neve is van, még pedig apiterápia.
A méz nem csak nagyon finom, hanem nagyon sok fontos vitamin, ásványi anyag is található benne. Nagyrészt glükózból és fruktózból áll, ám emellett van benne magnézium, foszfor, kálium, réz, vas, kalcium, cink és nátrium. Kis mennyiségben C-vitamin is megtalálható benne. A víz egyik különlegessége baktériumölő képessége, így a háborúkban gyakran a sebek fertőtlenítésének kiváló módja volt. Már az ókorban is előszeretettel fogyasztották az egyiptomiak, görögök és sumerok. A méz a középkorban sem vesztett népszerűségéből. Emellett a népi gyógyászat is felfedezte jótékony hatásait. Leginkább fájdalomcsillapításra és köptető gyanánt használták a mézet. Ezenkívül a méz kedvezően hat a szívizomzat működésére, serkenti a vérkeringést, vérnyomáscsökkentő hatással rendelkezik és jót tesz az emésztésnek. A téli időszakban, amikor nagyon gyakoriak a felső légúti megbetegedések, amikre szintén hatásos a méz fogyasztás, akár magában, akár teába csurgatva. A méz jobb választás, mint a cukor, ugyanakkor ebben is bőven van kalória, így érdemes csínján báni vele. Cukorbetegeknek nem ajánlott fogyasztása. A mézet nem szabad forró vízzel együtt főzni, mert hatóanyagai elillannak. Ellenben forró italba, például teába nyugodtan bele lehet keverni. A méz emellett afrodiziákum is egyben, jótékony hatással van a férfi potenciára. Az ókori római fürdőkben az ismerkedni vágyók mézes vizet küldtek a kiszemeltnek. Ha az illető elfogadta, akkor kezdődhetett az udvarlás. Nem hiába terjedt el a mézeshetek kifejezés. Mindenképp érdemes otthon tartani a mézből számtalan jótékony hatása miatt. Ha vigyázni szeretnénk a vonalainkra, akkor fontos, hogy mértékkel fogyasszuk, egy nap legfeljebb egy teáskanálnyit. Cukorbetegeknek sem belsőleg, sem külsőleges használatra nem ajánlott a méz.