Az aura érzékelésének története

 

Az aura érzékelésének története az emberiség ismert történelmének határain túl, az idők homályába vész. 

aura, aura érzékelése, aura fényképen, ezotéria, spiritualitás

A bibliai korszak, a természeti népek, a középkori keresztény misztika, más korok festői és szobrászai sugárzó, csillogó fényességként jelenítik meg az emberek, állatok, növények körül. Amit a tisztánlátók, mágusok, látnokok, az érzéken túli érzékelés (ESP) birtokosai eddig is képesek voltak érzékszerveikkel felfogni, most tudományos, egzakt vizsgálatok által nyert bizonyítást. Modern korunk kutatói az aurát elektromágneses mezőként mérik minden élőlény körül. Az energiaátvitelt és az auraméréseket Magyarországon első ízben a Prometheus TTV energetikai laboratóriumában vizsgálták, mérték és jelenítették meg. Világviszonylatban azonban az első aurafényképet Nicola Tesle, a kiváló fizikus, elektronikai kutató és tudós készítette el 1891-ben! Később kutatásait a Szovjetunióban kezdték továbbfejleszteni, a múlt század 60-as éveiben. Ezeket az éveket követően az egész világon elkezdődtek a kutatások, és napjainkban már igen nagy pontossággal mérik a tudósok az aurát, - elsősorban a különféle egyetemek természettudományi karain. A század utolsó évtizedében, a felgyorsult fokozott fejlesztési törekvések eredményeként született meg az úgynevezett AURA IMAGING PHOTOGRAPHY, amely elsőként tette lehetővé, hogy a vizsgált bioenergia mező szabad szemmel is láthatóvá váljék.

 

Mit lehet megtudni az aurafényképből

A különféle színek legkülönfélébb színkombinációi, melyek az AURA IMAGING módszerrel mérhetővé válnak, illetve egy megfelelő polaroid rendszer közbeiktatásával láthatókká, sőt aurafotó formájában rögzíthetőkké válnak. A vizsgált személy aurafotója valamint érzelmi, szellemi állapota , és viselkedési formái között szoros kapcsolat – matematikai nyelven korreláció – áll fenn. A fenti fotó színei a lefényképezett személy különféle minőségeit, tulajdonságait és mentális állapotát tükrözik. Az aurafényképezés gyakorlata, eszközei két érzékelő – mint input szenzor- segítségével méri a vizsgált alany úgynevezett biofeedback paramétereit. A mért rezonanciapontok a szervezet egészével állnak kapcsolatban. Az emberi szervezettől kapott – nem tudatos – információ vizuális átalakítás után sugárzó, színes energiamezőként jelenik meg a polaroid fényképen.

 

Az aurafényképek értelmezése

Az optikai spektrum minden színe különféle minőségekre, tulajdonságokra utal. A következő leírások segítséget nyújtanak egy aurafénykép alapértelmezéséhez. Igen fontos figyelembe venni, hogy nem csupán az aura színe, hanem formája is lényeges információs alap, amely lényeges szerepet kap az értelmezés során csakúgy, mint a bal és jobb oldal közötti különbségek. A jobb oldalon láthatóak a férfias – aktív - extrovertált, míg a bal oldalon a nőies - passzív-introvertált minőségek.

 

Vörös

Aktivitást, erőt, akaratot jelöl. Nagyon aktív, dinamikus energia, a kihívások, a harc, a változás, a fizikai megvalósítás színe, türelmetlenséget, kényszerítő erőt mutat. Az olyan ember, akinek sok vörös szín található az aurájában, érzelmileg túlfűtött, szenvedélyes, esetleg stressz hatása alatt áll. A vörös kifejezhet dühöt, haragot, vagy utalhat túlhajszoltságra is.

 

Narancssárga

Az aktivitás és a gondolkodás kombinációja. Feszültséget, a felfedezés örömét, életerőt, izgatottságot, élénkséget jelöl. A világos narancssárga vidámságra, pozitív gondolkodásra, és bátorságra utal. A sötétebb, barnás narancssárga túlterheltségre, fáradtságra, féltékenységre, a konkurenciától való félelemre, becsvágyra, mohóságra vagy a gyógyszerek szedésére, illetve dohányzásra utal.

 

 

Sárga

Az intellektus, az értelem által történő megismerés színe. Azt mutatja, hogy az illető szellemi tevékenységgel van elfoglalva, olvas vagy tanul. A világossárga szín vidám kedélyre és örömteli felismerésekre utal, a homályos-sárga ezzel szemben megerőltetést, irányítási vágyat, befolyásolhatóságot, egoista gondolkodásmódot mutat, továbbá azt is jelzi, hogy az illető fél elfogadni valamit, és az azzal kapcsolatos érzelmeit kimutatni.

 

Zöld

A középpont színe. Jó szándékot, barátságot, együttérzést, kiegyensúlyozottságot, természet közeliséget, nyílt kommunikációt, életörömöt jelöl. A türkiz-zöld gyógyításra enged következtetni. A mélyzöld gyakorlatiasságra, rugalmatlanságra vagy anyagi központú gondolkodásra, míg a sötétzöld önző, másokat kihasználni akaró magatartásra utal.

 

Kék

A belső nyugalom, a biztonságérzet, a felebaráti szeretet, a mély türelem és az elégedettség színe. A homályos-kék visszafogottságra, introvertáltságra, a valóságtól való elmenekülés vágyára, depresszióra utal.

 

Ibolya

Spirituális változást, transzformációt, befogadó készséget, érzékenységet, intuíciót, befelé figyelést mutat, ugyanakkor arra utal, hogy az illető a hétköznapi problémákra is inkább misztikus jellegű megoldásokat keres. A magentába hajló ibolya a magasabb ideálok erőteljes gyakorlati átültetésére való készséget jelzi. A lila a nem anyagi jellegű dolgok mély szeretetéről tanúskodik. A szürkés-lila rejtőzködési vágyat mutat.

 

Fehér

A még meg nem nyilatkozott, vagyis a rejtett állapotok színe. A fehér visszatükröz, visszaver minden kívülről jövő ingert. Olyan, mint egy védőpajzs, mely sok energiát tartalmaz. A tiszta, fehér háttér, más színek mögött az illető magasabb frekvenciájára utal.

 

 

ezotéria

Bizonyítható, hogy a gyűlölet megbetegít
  A gondolatok erejéről a vonzás törvényéről sokat olvashattunk az elmúlt évek során a kvantumfizika és a spirituális tanítások népszerűsítése kapcsán. Ez...
TOVÁBB
A gondolat ereje meggyógyíthat! Tanuld meg ezt a technikát!
  A természet felruházott minket egy bámulatos „gyógyszertárral”, ami minden betegségre megoldást kínál, ami érintheti az emberiséget. Csak meg kell...
TOVÁBB
A rezonancia törvénye: Minden vágyunk teljesülhet, ha odafigyelünk erre!
  Minden a tied lehet, ami jó, ami harmonikus, ami szép, ha felismered a gondolataid erejét. Minden olyan vágyunk, elképzelésünk, aminek pozitív...
TOVÁBB
A karma 12 törvénye, amely gyökeresen megváltoztathatja életed
Tudatosítva az Univerzum működését, megkönnyíthetjük életünket. A Karma 12 törvénye segít megértenünk, hogy lenne helyesebb kezelnünk a helyzeteket, mit...
TOVÁBB
NEKED AJÁNLJUK
Bizonyítható, hogy a gyűlölet megbetegít
  A gondolatok erejéről a vonzás törvényéről sokat olvashattunk az elmúlt évek során a kvantumfizika és a spirituális tanítások népszerűsítése kapcsán. Ez...
TOVÁBB
A gondolat ereje meggyógyíthat! Tanuld meg ezt a technikát!
  A természet felruházott minket egy bámulatos „gyógyszertárral”, ami minden betegségre megoldást kínál, ami érintheti az emberiséget. Csak meg kell...
TOVÁBB
A csakrák betegségei
  Számtalan fizikai és lelki probléma jelzi, ha nem működnek megfelelően testünk csakrái. Ismerd meg a tüneteket!   A hét csakra speciális hely...
TOVÁBB
A rezonancia törvénye: Minden vágyunk teljesülhet, ha odafigyelünk erre!
  Minden a tied lehet, ami jó, ami harmonikus, ami szép, ha felismered a gondolataid erejét. Minden olyan vágyunk, elképzelésünk, aminek pozitív...
TOVÁBB
NÉPSZERŰ CIKKEK
 Eltitkolt gyógyszer a 3%-os Hidrogén-peroxid
  Bár a szakirodalom feljegyezte, hogy Franciaországban már a 19. század elején...
Az Algopyrin hatóanyaga a metamizole
  Kétségtelen, hogy az EU-ban és más fejlett országokban a metamizole tartalmú...
Csodákra képes a kövirózsa
  A népi gyógyászatban gyakran használják a növény levelének kipréselt, zselés nedvét külsőleg...
Hízol, rosszul alszol, és fájnak az ízületeid?
  A köménymag gyógyászati hatásait régtől fogva ismeri az emberiség, a népi gyógyászat...
TOVÁBBI CIKKEK
Kulcs az égiek kapujához – Tavaszi kankalin
  A tavaszi kankalin, latin nevén Primula veris, apró, évelő növény, amelynek a...
Felfedezés Magyarország egyik leglenyűgözőbb természeti csodájában - a Rám-szakadékban
  Magyarország sokszínű és lenyűgöző tájakat kínál azoknak, akik szeretik felfedezni a...
Méhpempő: Az egészség varázslatos csodaszere
  A méhpempő a méhek garatmirigyében termelődő fehéres, tejszerű, sárgás színű, savanykás,...
Nagyanyáink még tartották – Eltűntek a tyúkok a kiskertből?
  Nagyanyáink kertjéből még nem hiányozhatott a baromfi, de manapság mintha már nem lenne...

Címkék