A B-vitaminok lassítják az időskori szellemi hanyatlást

  

A nagy dózisban, naponta szedett B-vitaminok jelentősen lassítják idős embereknél a szellemi hanyatlást, és az Alzheimer-kór ellen is bizonyos védelmet nyújtanak - hangzott el a Brit Tudomány Fesztiválon az Oxfordi Egyetem kutatóinak előadásában.b-vitamin, elbutulás, időskor, szellemi hanyatlás, vitamin hiány, Alzheimer-kór, kognitív zavar

Az Oxford Egyetem kutatói klinikai vizsgálatukban a B-vitaminok hatását tanulmányozták az enyhe kognitív zavarokra. Ezek a zavarok az Alzheimer-kórnak és a demencia más formáinak fő kockázati tényezői.

 

Az enyhe kognitív zavar (MCI) világszerte a 70 év fölötti emberek 16 százalékát érinti, az állapot memóriavesztéssel, nyelvi és mentális problémákkal társul. A mindennapi életben ez még általában nem okoz gondot, ám az érintettek mintegy felénél öt éven belül diagnosztizálják a sokkal súlyosabb Alzheimer-kórt.

A két éves brit klinikai próbába 270, 70 évnél idősebb, enyhe kognitív zavarral élő önkéntest vontak be, akik vagy egy folsavból, B6 és B12 vitaminból álló komplexet kaptak nagy dózisban, vagy placebót. A B-vitaminok a homocisztein nevű aminosav szintjét szabályozzák a vérben, amelynek megemelkedett koncentrációja növelheti az Alzheimer-kór kockázatát. Az alkalmazott pirulák az ajánlott napi B12, folsav és B6 mennyiségének többszörösét tartalmazták. Az agyi hatásokat szkenneléssel vizsgálták a próba elején és végén.

 

 

Az eredmények szerint a vitamint szedő emberek agya 30 százalékkal lassabb ütemben zsugorodott, mint azoké, akik placebót kaptak. (Azoknak az agya, akik a vitaminkeveréket kapták, éves szinten 0,76 százalékkal zsugorodott, míg a placebót kapók esetében ez az arány 1,08 százalék volt.)

A legnagyobb mértékben azok profitáltak a vitaminszedésből, akiknek a vérében a vizsgálat kezdetekor a legmagasabb homociszteinszintet mérték: náluk az agyzsugorodás üteme fele volt, mint a placebót kapó önkénteseké. 

 


alzheimer-kór

Egy igénytelen fa gyümölcse kezeli a rákot
  Az eperfa igénytelen és sokat terem. Az eperfa levelét, ágát és kérgét is felhasználhatjuk gyógyászati célokra. Készíthetünk belőle lekvárt,...
TOVÁBB
A B-vitaminok lassítják az időskori szellemi hanyatlást
   A nagy dózisban, naponta szedett B-vitaminok jelentősen lassítják idős embereknél a szellemi hanyatlást, és az Alzheimer-kór ellen is bizonyos...
TOVÁBB
75 %-kal javítja a memóriát és segít az elbutulás ellen a rozmaring
  Tanulmányok kimutatták, hogy a rozmaring hatékonyan megállítja a memória elvesztésének folyamatát és az ennek következtében fellépő...
TOVÁBB
Goji bogyó, a természetes csodaszer
  A Goji-gyümölcs legendája ötezer évvel ezelőttre nyúlik vissza. Kevés olyan növényt ismer ugyanis a keleti vagy nyugati világ, amely mind C-vitaminban,...
TOVÁBB
NEKED AJÁNLJUK
D-vitamin, nők és koleszterin
  Amikor valaki meghallja a diagnózist, miszerint magas a koleszterin szintje, azt gondolja, hogy ez valami veszélyes dolgot jelent. Pedig csupán...
TOVÁBB
A magnéziumhiány figyelmeztető jelei
  Nagyon sok ember még mindig nem érti a magnézium fontosságát, holott tisztában vannak például a kalcium- és a vaspótlás lényegességével is. Ennek ellenére...
TOVÁBB
A C-vitamin hiány 10 tünete, amelyre oda kell figyelni!
  Az orvosok szerint nem csak akkor hasznos a C-vitamin, mikor meg vagy hűlve, vagy az influenza ledöntött a lábadról, hanem számos élettani...
TOVÁBB
Kalcium nélkül nincs megfelelő ideg- és izomműködés
  A kalcium az idegek és az izmok működéséhez nélkülözhetetlenek. Az elégtelen kalcium ellátás idegességhez, feszültséghez vezet, eltűnik a természetes...
TOVÁBB
NÉPSZERŰ CIKKEK
Az Algopyrin hatóanyaga a metamizole
  Kétségtelen, hogy az EU-ban és más fejlett országokban a metamizole tartalmú...
 Eltitkolt gyógyszer a 3%-os Hidrogén-peroxid
  Bár a szakirodalom feljegyezte, hogy Franciaországban már a 19. század elején...
Csodákra képes a kövirózsa
  A népi gyógyászatban gyakran használják a növény levelének kipréselt, zselés nedvét külsőleg...
Számos betegség gyógyítható rendszeres szeretkezéssel
  Feszült vagy? Alvásproblémád van? Kiderült, hogy számos olyan betegség van, amely...
TOVÁBBI CIKKEK
A galagonyában található hatóanyagok vérkeringési-, szív- és érgyógyszerként funkcionálnak!
  Isten gyümölcsének is nevezik a galagonyát, mely túlterheltség és stressz esetén is...
A természet erejével a koronavírus ellen: van egy gyógynövény, ami segíthet!
  A koronavírus ellen nem csak oltóanyagokat és gyógyszereket akarnak bevetni a tudósok. Azt...
Az antioxidánsokban gazdag bodza jótékony hatásai
  A bodza vírusellenes tulajdonságai már régóta ismertek. Vírusos fertőzések, mint pl. a...
Az édesburgonya levele nehezen hozzáférhető, értékes anyagokat tartalmaz
  Az édesburgonya levelei gazdag forrása vitaminoknak, ásványi anyagoknak és fehérjéknek...

Címkék