Prof. H. Mermerski állítása szerint az emberek 70 százaléka ebbe a tévedésbe hal bele!

 

Prof. Hristo Mermerski bolgár orvos, genetikus, de washingtoni diplomataként is dolgozott. Eddig 10 könyve jelent meg, mintegy 200 egyetemen, 63 országban tanított. A fia is tudós, akivel sok közös munkája van.

 öregedés, Mermerski, gyomorbetegségek, bolgár joghurt

– Az öregedésről az emberek többsége úgy beszél, mint valamilyen betegségről. Egyszerűen ellenségként kezeljük a testünket, amiért az idősödni kezd. Pedig csak a mértékletességre kellene odafigyelni, így nem szabad hosszú ideig megterhelő fizikai munkát végezni, és az étkezés módját, mértékét, arányait is szem előtt kellene tartani. Az emberek 70 százaléka azért hal meg, mert túl nagy mennyiséget fogyaszt bizonyos élelmiszerből, ami miatt ízületi panaszok, fekélyek, szívproblémák, agyvérzés, különböző daganatos betegségek, érelmeszesedés alakul ki. Éppen ez késztetett arra, hogy a 11 csoportba soroljam az élelmiszereket. A legfontosabbak a zöldségek, a gyümölcsök, a szőlő, a joghurt és a bor.

 

– Igen, a bor. Persze ezt is mértékkel kell fogyasztani, sőt, Franciaországban a húst vörös borban pácolják be, ami így helyes és egészséges.

 

– Beszélni kell a joghurtról is. Korábban a mi finom bolgár joghurtunkat lehetett kapni a piacokon, azonban mára már bejöttek a francia, német, dán és olasz joghurtok, amelyek élesztő és tej hozzáadásával készülnek, de nem tartalmazzák azokat a jótékony baktériumokat, amiket a bolgár igen. Ma már ilyen joghurtot csak Japánban, Kínában és Dél-Koreában lehet kapni. A jótékony, könnyen emészthető joghurt a fiatalság legjobb megőrzője, ugyanakkor hozzájárul a gyomor- és a vastagbélrák megelőzéséhez. Naponta egy kisebb doboz joghurt elfogyasztása például megakadályozza, vagy lassítja a csontritkulást, és a testsúly csökkenéshez is hozzájárul.

 

– A legjobb, ha elkészítjük a bolgár joghurtot, amihez használjunk fel kefirgombát (bolgár bacilus), majd 1 evőkanál mézet, 1 evőkanál 100 százalékos alma pektint, 1 teáskanál őrölt fahéjat, és 40 csepp 30 százalékos propolisz tinktúrát. Keverjünk mindent össze, majd ebből együnk meg kétóránként 2 evőkanállal. Még bele tehetünk áfonyát, vagy dióbelet is. Ha nagyon éhesek vagyunk, akkor mehet bele egy kevés banán, ami jót tesz a bőrnek.

 

 

 

 

 

– A sárgarépa saláta és a fokhagyma is hozzájárul a bőr feszességének, szépségének megőrzéséhez. Egy azerbajdzsáni kísérlet során egy pohár vízbe 80 betegséget okozó kórokozót tettek bele, majd hozzáadták a fokhagymát, ami teljesen elpusztította a mikrobákat. Ugyanezt tudja a propolisz is, amelynek tinktúrájából 20-30 cseppet kell 50 ml vízbe beletenni, és meginni.

 

– Fontos az is, hogy bármilyen élelmiszert vásároljunk, olvassuk el, hogy miket tartalmaznak. A legveszélyesebb tartósítószer a butil-hidroxi-toluol, amely leginkább a gyerekek édességeiben, rágógumikban fordul elő. Főként allergiás reakciókat, rákot okoz, ahogyan a cukor is, amely főként a húgyutakban válthat ki daganatos betegséget, így érdemes a kávét cukor nélkül inni, mert úgy egészségesebb. 2000 és 2010 között ötször több cukrot fogyasztottunk, mint napjainkban, Amerikában egy ember átlagosan évente 46 kg cukrot visz be a szervezetébe, ami elképesztően sok, és amely szív-, tüdő, vese- és gyomorbetegségeket okoz. Ez nem más, mint öngyilkosság. A bolgárok 30 százaléka magas vérnyomással küzd, ami a sós ételek, a chipsek fogyasztásának is nagyban köszönhető.

 

– Fogyasszunk el minden nap egy almát, igyunk tiszta vizet, és gyógyteákat, mozogjunk sokat, élvezzük a természet szépségeit, ne gondoljunk az öregedésre. A táplálékunk egyben a gyógyszerünk is kell legyen, hiszen ha kiegyensúlyozottan étkezünk, megszabadulhatunk a betegségek 66 százalékától. A hölgyek figyeljenek oda magukra, fogyasszák a mézből, dióbélből, szárított barackból, mazsolából és citromból készült finom keveréket, hogy csodaszépek maradjanak, még 70 éves korukban is.

Forrás

 

öregedés

Egy keverék, mely elpusztítja az összes betegséget
  A cékla, sárgarépa és az alma leve összekeverve egy mágikus ital, amely világszerte csodálatos egészségügyi hatással rendelkezik!   Különféle...
TOVÁBB
Megszívlelendő szavak az öregedésről! Ezt mindenkinek el kell olvasnia!
  Egy nap, egy fiatal barátnőm azt kérdezte tőlem, milyen érzés öregedni.   Meghökkentem kérdésén, mert én sosem gondoltam arra, hogy én öreg lennék....
TOVÁBB
4 hétköznapi méreganyag, amely felgyorsítja az öregedés folyamatát
  „Az életkor csak egy szám” – hangzik el számtalanszor sokak szájából, a fitnesz edzőktől az életvezetési tanácsadókig, vagy az egészségügy berkeiben. És...
TOVÁBB
50 felett a négy legjobb étel(féleség) öregedés ellen
  Fiatalodj minden nap! Három étel(féleség) messze a legjobbnak bizonyult az öregedés elleni harcban más táplálékokhoz képest. A Harvard Egyetem...
TOVÁBB
NEKED AJÁNLJUK
 Eltitkolt gyógyszer a 3%-os Hidrogén-peroxid
  Bár a szakirodalom feljegyezte, hogy Franciaországban már a 19. század elején sikeresen alkalmazták ezt a szert súlyos betegségeknél, elég jó...
TOVÁBB
Az Algopyrin hatóanyaga a metamizole
  Kétségtelen, hogy az EU-ban és más fejlett országokban a metamizole tartalmú gyógyszerek vénykötelesek. A metamizole-t 1920-ban...
TOVÁBB
Megtalálták a rák valódi okát
  Lenyűgöző felfedezés a rák valódi okáról: meggyógyulhat a beteg, ha megérti betegsége okát. Dr. Hamer a 70-es években a müncheni onkológiai...
TOVÁBB
A világ leghalálosabb pirulái – Xanax és társai, avagy a benzodiazepinek veszélyei, mellékhatásai
  A Xanax nevű szer a benzodiazepinek csoportjába tartozik, általában szorongásos betegségek, pánikbetegség és depresszió okozta szorongás...
TOVÁBB
NÉPSZERŰ CIKKEK
 Eltitkolt gyógyszer a 3%-os Hidrogén-peroxid
  Bár a szakirodalom feljegyezte, hogy Franciaországban már a 19. század elején...
Az Algopyrin hatóanyaga a metamizole
  Kétségtelen, hogy az EU-ban és más fejlett országokban a metamizole tartalmú...
Csodákra képes a kövirózsa
  A népi gyógyászatban gyakran használják a növény levelének kipréselt, zselés nedvét külsőleg...
Hízol, rosszul alszol, és fájnak az ízületeid?
  A köménymag gyógyászati hatásait régtől fogva ismeri az emberiség, a népi gyógyászat...
TOVÁBBI CIKKEK
Marad-e vitamin a befőttben?
  A befőzés egy hagyományos módszer, amely lehetővé teszi, hogy a nyári gyümölcsök és...
Hogyan hat a vércsoport szerinti táplálkozás szervezetünkre
  A vércsoport szerinti táplálkozás elmélete azzal az elképzeléssel foglalkozik, hogy...
Melatonin: Az alváshormon titkai
  A melatonin, más néven az „alváshormon”, az egyik legfontosabb hormon a testünkben,...
C-vitamin és a vesekő!
  A C-vitamin, vagy más néven aszkorbinsav, az egyik legismertebb és leggyakrabban...

Címkék