Miért nem hisztisek a japán gyerekek?

 

Japán csodálatos ország. A világban mindenki számára ismert tény a japánok szorgalma, kitartása, a fegyelmezettsége és az egymás iránti tisztelete. Nagyon érdekes tanulmányozni a japán kultúrát, illetve a japán családok életét. Talán érdemes tanulnunk tőlük néhány dolgot.

Japán, japán gyerek, hiszti 

Gyermeknevelés Japánban

Akiknek lehetősége nyílik ellátogatni a felkelő nap országába, igen csak meglepődik azon, hogy milyen nagy megértésben élnek együtt a különböző generációk egymással Japánban. A gyermekek kedvesek és engedelmesek a felnőttekkel szemben, sőt igen csak szeretik a nagyszüleiket is. Jellemzően több generációs házakban élnek együtt: apa, anya a gyerekekkel és a nagyszülőkkel. A családon belül az apuka gondoskodik a család megélhetéséről, míg az anyuka gondoskodik a családról, vezeti a háztartást, neveli a gyerekeket. Mint Japánban nagyon sok mindennek a gyermeknevelésnek is hagyományai vannak.

Ez a hagyományuk is a távoli múltban gyökerezik.

 

Sok évszázaddal ezelőtt náluk sem voltak óvodák, vagy olyan nagyszülők, akik vigyáztak volna a gyerekekre addig az ideig, amíg a szülők hazaértek volna. Így a gyerekek mindig ott voltak, ahol az anyák. Mindig magukkal vitték a gyerekeket, akkor is, ha mezőre mentek dolgozni. Állandóan tanították őket, magyarázták nekik, hogy mit szabad, és mit nem szabad tenniük. Nagyon sokat kommunikált az anyuka a gyerekekkel így sokszor a gyerekek előbb tudtak beszélni, mint járni.

 

Mit eredményez ez a fajta módszer?

A gyerek ezáltal úgy érzi, hogy részese a család minden életfolyamatának, legyen szó munkáról, pihenésről, sétáról. Megismerik és felfedezhetik a világot, így könnyebbé válik a fejlesztésük. Egyáltalán nem meglepő, hogy ezt az igen jól bevált ősi módszert tovább folytatják a mai japán szülők is. Mai napig mindenhová magával viszi az anya a gyermekét bármilyen tevékenységet is végez. Akár a karjában, akár a hátára kötve.

 

Japánban, hasonlóan hozzánk a japán anyák is három évig maradnak otthon a gyerekkel. Náluk szégyennek számít, ha az anya hamarabb akarja óvodába adni a gyermekét, vagy akár, ha a nagyszülőre akarná bízni őt.

 

Otthon is és az óvodában is emberségre tanítják a gyereket, és kiemelten figyelnek arra, hogy az érzelemviláguk a helyes irányba fejlődjön. Más emberek, főleg az idősebb emberek tiszteletére is nevelik őket. Felkészítik a gyerekeket arra is, hogy hogyan bánjanak az állatokkal, növényekkel is.

 

 

A japán nevelés jellemzői

A japán gyermekek nagyon sok szülői figyelmet kapnak – rengeteg ölelést kapnak, sokat beszélgetnek velük, tanítják őket, magyaráznak nekik. Közös programokat csinálnak, együtt sétálnak stb. A legfontosabb azonban, hogy az anyák és az apák soha:

●    nem kiabálnak a gyermekre,

●    nem tesznek negatív megjegyzéseket,

●    nem alkalmaznak fizikai büntetéseket.

 

A japánok megtanítják gyermekeiket

●    udvariasan viselkedni,

●    egymás iránt figyelmesnek lenni,

●    ne zavarjanak meg senkit a viselkedésükkel.

 

Mit tesznek a japánok, amikor a gyerek rosszul viselkedik?

Magától értetődő, hogy minden szülőt érdekel, hogy vajon mit tehet, amikor a gyerek rosszul viselkedik? A japánok ugye nem kiabálnak rá a gyerekre, nem büntetik meg őket. Akkor vajon mivel motiválják a gyerekeket, hogy jók legyenek? A válasz egyszerű – a nemtetszésüket a tekintetükkel és a hangszínükkel fejezik ki.

 

A japán gyerekeknek azonnal világossá válik és felismerik, amikor megbántják szüleiket, nagyszüleiket. Ilyenkor bűntudatot éreznek és igyekeznek jóvátenni a hibájukat.

 

Fentiek alapján megmutatkozik, hogy mi rejlik a japán gyereknevelés titka mögött. A gyerekeket szeretettel és gondoskodással nevelik, amelyből nagyon sok szülő tanulhat. Már születésüktől megtanítják őket a társadalmi élet legfontosabb elveire. Természetesen ez a nevelési stratégia nagyon szokatlan a többi ország lakóinak. A tapasztalat azonban azt mutatja, hogy ez a módszer nagyon hatékony és hozzájárul ahhoz, hogy a gyerekek művelt felnőttekké váljanak, akik tiszteletben tartják a törvényt, és akik igazán kommunikálni tudnak egymással.

 

Tudj meg többet a japáni emberekről

1. Tudtad, hogy a japán gyerekek tanáraikkal együtt negyed órán keresztül maguk tisztítják az iskoláikat? Ennek köszönhetően a fiatal generáció már vigyáz a tisztaságra és igényli is azt.

2. Tudtad, hogy a kutyatartó japán polgároknak kötelező egy csomagot vinni magukkal, amibe beleteszik a kutya elejtett ürülékét? A higiéniának és buzgóságuknak köszönhetően a tisztaság a japán erkölcs részévé vált.

3. Tudtad, hogy a takarítókat Japánban "egészségmérnöknek" nevezik? Havi 1,3 - 2,2 millió Forint között keresnek, illetve írásbeli és szóbeli vizsgán is részt kell venniük?

4. Tudtad, hogy Japánnak egyáltalán nincs természetes erőforrása? Évente több száz földrengésnek van kitéve, mégis a világ 2. legnagyobb gazdasági hatalmává válhatott.

5. Tudtad, hogy Hiroshima mindössze 10 év alatt visszanyerte az atombombázás előtti gazdasági színvonalát?

6. Tudtad, hogy Japánban tilos telefont használni a vonatokon, éttermekben és bármilyen fedett helyiségben?

7. Tudtad, hogy a japán diákok elsőtől hatodik osztályig etikáról és emberi kapcsolatokról tanulnak?

8. Tudtad, hogy a japánok az egyik leggazdagabb nép, mégsem alkalmaznak bejárónőt vagy takarítót? A szülők és a gyermekek felelősek a háztartásért.

9. Tudtad, hogy az első három évfolyamon nincs vizsga az iskolákban? Az oktatásuk célja, hogy a gyerekek személyiségét fejlesszék és magukévá tegyék az alapvető szabályokat, nem pedig az, hogy az elméletet bemagolják, majd visszamondják.

10. Tudtad, hogy egy büfében a japánok csak annyit esznek, amennyi még nem veszik kárba? Nem dobnak ki ételt, és nem pazarolják azt.

11. Tudtad, hogy a vonatok átlagos késése Japánban 7 másodperc ÉVENTE? Nagyra becsülik az emberek idejét és másodpercre pontosak.

12. Tudtad, hogy a gyermekek az iskolában minden étkezés után megmossák a fogaikat? Figyelnek az egészségre már a gyermekévekben is.

13. Tudtad, hogy a tanulók fél óra alatt eszik meg ebédjüket, ezzel is biztosítva a lehető legjobb emésztést? Amikor erről kérdezték az embereket azt válaszolták: Ezek a tanulók alkotják Japán jövőjét!

 

Japán

Miért nem hisztisek a japán gyerekek?
  Japán csodálatos ország. A világban mindenki számára ismert tény a japánok szorgalma, kitartása, a fegyelmezettsége és az egymás iránti tisztelete....
TOVÁBB
A banánkúra a világ legegyszerűbben betartható fogyókúrája
   Néhány éve futótűzként terjedt Japánban a banándiéta, melyről azt állították, hogy gyorsan, erőfeszítés nélkül lehet tőle fogyni. A banánkúra követői...
TOVÁBB
Egy régi japán technika segítségével számos egészségügyi problémát megoldhatunk
Ez az ősi japán alternatív gyógymód a Jin Shin Jyutsu, amely az ujjak nyomkodásával állítja vissza a szervezet megfelelő energiaszintjét, de a lelki...
TOVÁBB
A japánok titka! Ezért élnek hosszú életet!
A japán nép életvitele egy pár olyan alapvető szabályra épül, amely az egészséget támogatja és segít megelőzni olyan súlyos megbetegedéseket, mint a...
TOVÁBB
NEKED AJÁNLJUK
 Eltitkolt gyógyszer a 3%-os Hidrogén-peroxid
  Bár a szakirodalom feljegyezte, hogy Franciaországban már a 19. század elején sikeresen alkalmazták ezt a szert súlyos betegségeknél, elég jó...
TOVÁBB
Az Algopyrin hatóanyaga a metamizole
  Kétségtelen, hogy az EU-ban és más fejlett országokban a metamizole tartalmú gyógyszerek vénykötelesek. A metamizole-t 1920-ban...
TOVÁBB
Megtalálták a rák valódi okát
  Lenyűgöző felfedezés a rák valódi okáról: meggyógyulhat a beteg, ha megérti betegsége okát. Dr. Hamer a 70-es években a müncheni onkológiai...
TOVÁBB
A világ leghalálosabb pirulái – Xanax és társai, avagy a benzodiazepinek veszélyei, mellékhatásai
  A Xanax nevű szer a benzodiazepinek csoportjába tartozik, általában szorongásos betegségek, pánikbetegség és depresszió okozta szorongás...
TOVÁBB
NÉPSZERŰ CIKKEK
 Eltitkolt gyógyszer a 3%-os Hidrogén-peroxid
  Bár a szakirodalom feljegyezte, hogy Franciaországban már a 19. század elején...
Az Algopyrin hatóanyaga a metamizole
  Kétségtelen, hogy az EU-ban és más fejlett országokban a metamizole tartalmú...
Csodákra képes a kövirózsa
  A népi gyógyászatban gyakran használják a növény levelének kipréselt, zselés nedvét külsőleg...
Hízol, rosszul alszol, és fájnak az ízületeid?
  A köménymag gyógyászati hatásait régtől fogva ismeri az emberiség, a népi gyógyászat...
TOVÁBBI CIKKEK
Marad-e vitamin a befőttben?
  A befőzés egy hagyományos módszer, amely lehetővé teszi, hogy a nyári gyümölcsök és...
Hogyan hat a vércsoport szerinti táplálkozás szervezetünkre
  A vércsoport szerinti táplálkozás elmélete azzal az elképzeléssel foglalkozik, hogy...
Melatonin: Az alváshormon titkai
  A melatonin, más néven az „alváshormon”, az egyik legfontosabb hormon a testünkben,...
C-vitamin és a vesekő!
  A C-vitamin, vagy más néven aszkorbinsav, az egyik legismertebb és leggyakrabban...

Címkék