A banánkúra a világ legegyszerűbben betartható fogyókúrája

  

Néhány éve futótűzként terjedt Japánban a banándiéta, melyről azt állították, hogy gyorsan, erőfeszítés nélkül lehet tőle fogyni. A banánkúra követői az egyszerűsége és a sikeressége miatt szeretik ezt az újfajta fogyási módszert.

 

banán, banánkúra, fogyókúra, zsírégetés, diéta, Japán, keményítőA „Reggeli banánkúra” valószínűleg a világ legegyszerűbben betartható fogyókúrája. Japánban robbanásszerűen növekedett a banánkúra népszerűsége és az ország eddigi legsúlyosabb banánhiányához vezetett. Ekkor a banánimportőr Dole megemelte a beszállítást 25 %-kal, de még így is alig tudták fedezni az igényeket. A kereslet a banán árának emelkedésével járt, mely a csillagos eget verdeste, és magas ára ellenére sem csökkent a banán iránti kereslet.

 

A diéta lényege, hogy a napot egy nyers banánnal, valamint egy pohár szobahőmérsékletű vízzel kell kezdeni. A nap hátralevő részében édességen kívül bármit lehet fogyasztani. A desszertek tiltólistára kerültek, koradélután lehet csak enni egy kis édes ropogtatnivalót. Nem javasolják az alkoholfogyasztást, és érdemes este 8 óra előtt vacsorázni, továbbá éjfél előtt ágyba bújni.

 

A diéta legvonzóbb vonása, hogy elég engedékeny a testedzést illetően. Csak akkor kell sportolni, ha akarunk, azt is a lehető legkisebb erőfeszítés árán tehetjük.

 

Az őrület új dimenzióba lépett akkor, amikor a Tokyo Televíziós Műsorsugárzási Rendszer egy televíziós adást tűzött műsorra, melyben az egykori japán operaénekes, Kumiko Mori elmesélte, 7 fölös kilótól szabadult meg a diéta segítségével. Japánban még sosem kongtak ennyire a banános pultok az ürességtől.

 

A „Reggeli banánkúrát” egy osakai gyógyszerész dolgozta ki, aki sokat foglalkozott a kínai gyógynövény-orvoslással. Sumiko Watanabe a férjének tervezte ezt a fogyókúrát, aki semmilyen más módszerrel nem tudott lefogyni.

Watanabe úr most mindössze 59 kg-ot nyom 175 cm-es magasságához. A diéta sikerét pedig a stresszmentes megközelítésnek tulajdonítja.

 

A diéta támogatói szerint a banánban található emészthetetlen keményítő (különösen a kissé éretlen gyümölcsben) a csodaszer, mivel növeli a test zsírégető képességét.

 

 

A banán afféle szupergyümölcs, amelynek fogyasztásával rengeteg jót tehetünk magunknak zsírégetésen kívül is.

 

Íme néhány egyészségre gyakorolt jótékony hatása:

●   A banánnak zsírégető hatása mellett nyugtató hatása is van.

●   A banán fontos energiaforrás, az aktív életmódot folytatók számára bármilyen energiaszelettel felér, s emellett számos rendkívül fontos nyomelem és ásványi anyag megtalálható benne.

●   A gyümölcsben található magnézium, kálium és kalcium révén a banán természetes gyógyszerként működik.

●   A banán jelentősen javíthatja a hangulatot a benne található B6-, A- és C-vitamin, továbbá a rostok, a triptofán aminosav, a kálium, a foszfor, vas, fehérjék és egészséges szénhidrátok révén. A szénhidrátok elősegítik a triptofán felszívódását az agyba, a B6- vitamin hatására pedig a triptofán a hangulatot javító szerotoninná alakulhat – ami az agyban egy boldog hangulat ingerületátvivő.

●   A banánban található triptofán nevű fehérjének köszönhetően nem csak jóllakottak és egészségesek leszünk, hanem boldogok is.

●   A középkorú hölgyek fáradtság ellen egyenek sok banánt. Ezáltal elmúlik a lehangoltságuk és megfiatalodnak a triptofán miatt.

●   A banánban található vitaminok gondoskodnak a vörösvérsejtek kialakulásáról, az idegrendszer megfelelő működéséről, segítenek a stresszmentes mindennapokban, fontos szerepet játszanak a csontképződésben.

●   A banán fokozza a koncentrációt és javítja a memóriát. Vizsgák előtt fogyassz el egy banánt, hogy a magas káliumszintet kihasználva növeld a koncentrációkészséget.

●   A magnézium és a B-vitamin segítenek a stresszoldásban.

 

 


fogyókúra

Számos betegség gyógyítható rendszeres szeretkezéssel
  Feszült vagy? Alvásproblémád van? Kiderült, hogy számos olyan betegség van, amely egyszerűen gyógyítható rendszeres szeretkezéssel. 12 ok, melynek...
TOVÁBB
Fagyaszd le a citromot és mondj búcsút a cukorbetegségnek, a daganatoknak és az elhízásnak!
  A citrom az egyik legegészségesebb gyümölcsökhöz tartozik. Az egész világon számtalan egészségügyi problémára alkalmazzák, helyet kap a konyhában...
TOVÁBB
A citromos víz 11 olyan előnye, amit eddig biztosan nem tudtál
  Sokan csak akkor kezdenek el citromos vizet inni, amikor pl. jógázni kezdenek. A legtöbben a vizet/ásványvizet mindenféle ízesítés nélkül isszák,...
TOVÁBB
Ha tehetjük, mindig igyunk savanyú káposztalevet
  A savanyú káposzta levét ősidők óta használják terápiás célokra, nagyszüleink is kiválóan ismerték gyógyhatásait. Az ital kiváló méregtelenítő,...
TOVÁBB
NEKED AJÁNLJUK
Az Algopyrin hatóanyaga a metamizole
  Kétségtelen, hogy az EU-ban és más fejlett országokban a metamizole tartalmú gyógyszerek vénykötelesek. A metamizole-t 1920-ban...
TOVÁBB
 Eltitkolt gyógyszer a 3%-os Hidrogén-peroxid
  Bár a szakirodalom feljegyezte, hogy Franciaországban már a 19. század elején sikeresen alkalmazták ezt a szert súlyos betegségeknél, elég jó...
TOVÁBB
Számos betegség gyógyítható rendszeres szeretkezéssel
  Feszült vagy? Alvásproblémád van? Kiderült, hogy számos olyan betegség van, amely egyszerűen gyógyítható rendszeres szeretkezéssel. 12 ok, melynek...
TOVÁBB
  Az idők során felfedezték, hogy a hagyma fogyasztása megóvhat a nyelőcső, a gyomor, a vastagbél és a tüdő alattomos tumoros megbetegedéseitől. A...
TOVÁBB
NÉPSZERŰ CIKKEK
Az Algopyrin hatóanyaga a metamizole
  Kétségtelen, hogy az EU-ban és más fejlett országokban a metamizole tartalmú...
 Eltitkolt gyógyszer a 3%-os Hidrogén-peroxid
  Bár a szakirodalom feljegyezte, hogy Franciaországban már a 19. század elején...
Csodákra képes a kövirózsa
  A népi gyógyászatban gyakran használják a növény levelének kipréselt, zselés nedvét külsőleg...
Számos betegség gyógyítható rendszeres szeretkezéssel
  Feszült vagy? Alvásproblémád van? Kiderült, hogy számos olyan betegség van, amely...
TOVÁBBI CIKKEK
A galagonyában található hatóanyagok vérkeringési-, szív- és érgyógyszerként funkcionálnak!
  Isten gyümölcsének is nevezik a galagonyát, mely túlterheltség és stressz esetén is...
A természet erejével a koronavírus ellen: van egy gyógynövény, ami segíthet!
  A koronavírus ellen nem csak oltóanyagokat és gyógyszereket akarnak bevetni a tudósok. Azt...
Az antioxidánsokban gazdag bodza jótékony hatásai
  A bodza vírusellenes tulajdonságai már régóta ismertek. Vírusos fertőzések, mint pl. a...
Az édesburgonya levele nehezen hozzáférhető, értékes anyagokat tartalmaz
  Az édesburgonya levelei gazdag forrása vitaminoknak, ásványi anyagoknak és fehérjéknek...

Címkék