A kínai népi orvoslás a ,,halhatatlanság növényeként” említi a jiaogulant

 

A jiaogulant a keleti világban évezredek óta használják, és annyi pozitív hatása vált ismertté, hogy most már ideje a nyugati emberek is megismerik a jiaogulant, ami nem véletlenül kapta a ,,halhatatlanság növénye” címet.

 gulan, jiaogulant, antioxidáns

A jiaogulan (tudományos elnevezése Gynostemma pentaphyllum) ismert magyar elnevezése a gulan mellett, az ötlevelű ginzeng. A pentaphyllum szó jelentése ötlevelű. Talán ezért fordulhatott elő, hogy egyes források ötlevelű-ginzengként is említik, azonban ez megtévesztő lehet, mert a jiaogulannak semmi köze a ginzenghez. A gulannal botanikailag nincsenek rokonságban, csak gyógyhatásukban hasonlítanak, azonban mindkét növény jó hatással van az immunrendszerünk működésére.

 

A jiaogulant a kínai népi orvoslás a „halhatatlanság növényeként” említi. A jiaogulan a ginzenghez képest kevésbé ismert ázsiai növény, amit a kínaiak elsősorban azért használtak, hogy száz évig, vagy annál tovább éljenek. Azok, akik Kínában ismerik ennek a növénynek az áldásos tulajdonságait, azt mondják rá: ,,Olyan, mint a ginzeng, csak annál sokkal jobb”.

 

Jiaogulan történelem

Neve először a Ming dinasztia korában bukkant fel. Zhu Xiao 1406-ban írt róla először a Materia Media alultápláltságnál című orvosi szakkönyvében. Ő azt írja erről a növényről, hogy egy olyan nagyszerű táplálék, ami élelmiszerhiány vagy éhínség esetén kiválóan alkalmazható.

Később a híres füvész, Li Shi Zen 1578-ban a Compendium of Materia Media című könyvében már úgy beszél róla, mint egy olyan gyógynövényről, amelynek rengeteg pozitív tulajdonsága van. Ő azt állítja, hogy a jiaogulan kiválóan alkalmazható a különböző vérzéseknél, az ödémák kezelésére, a torokfájás csillapítására és trauma megszüntetésére.

Egyre népszerűbb mind a kínai orvoslásban, mind a nyugati gyógyításban. Ennek pedig nem más az oka, mint hogy ez a csodálatos gyógynövény rengeteg gyógyhatással bír, képes meggyógyítani és szabályozni a szervezet működését.

 

 

Jiaogulan, mint adaptogén gyógynövény

●   Adaptogénként megvan az a különleges képessége, hogy “helyreállítsa a homeosztázist”, azaz “visszaállítsa az egyensúlyt” a test számos területén. Ebbe beletartozik a szív- és érrendszer, az emésztő-, ideg- és immunrendszer, valamint a szaporítószervek is.

●   Stresszhelyzetben az adaptogén segíti a szervezetet. Erősíti az immunrendszert, és megakadályozza, hogy a stressz – legyen az munkahelyi probléma, a levegőben található méreganyagok, nem megfelelő táplálkozás vagy bármi más – károsítsa a szervezetet.

●   A gynostemma a túledzés hatásait is csökkenti, mivel védi az immunrendszert a stressztől.

●   Fokozza az állóképességet, és csökkenti a regenerációhoz szükséges időt. Ez alapján kijelenthető, hogy a gynostemma tökéletes mindenki számára, aki javítani szeretné sportteljesítményét.

●   Vannak olyan klinikai adatok, amelyek szerint a gynostemma segíthet a súlyvesztésben is, mivel hatékony zsírbontó.

●   A jiaogulan segíthet az 1-es és a 2-es típusú diabétesz kezelésében is. Egyik hatóanyaga, a damulin, hatékonyabbnak bizonyul, mint a Metformin, amit inzulinrezisztencia (IR) kezelésére használnak. Tehát, mielőtt a gyógyszerhez nyúlunk, érdemes egy próbát tenni a gynostemmával.

●   A jiaogulan jelentős antioxidáns hatással bír.

●   Rendkívül erős antioxidáns hatásának köszönhetően a gulanról kimutatták, hogy gátolja a rákos daganatok növekedését.

●   A gulan a megfelelő szintre állítja be a vérnyomást, akár magas, akár alacsony.

●   Számos klinikai kutatási eredmény látott napvilágot azzal kapcsolatban, hogy a gulan hatékonyan csökkenti az LDL (káros koleszterin) szintjét, ugyanakkor növeli a HDL (hasznos koleszterin) szintjét.

●   A gulan segít megelőzni az érelmeszesedést, az agyvérzést és a szívinfarktust.

●   A jiaogulan serkenti a szívműködést. A gipenozidok növelik a szívizom összehúzódó-képességét, ezáltal növelik a szívműködés hatékonyságát. Azonos mennyiségű vért kevesebb erőfeszítéssel képes továbbítani anélkül, hogy a pulzusszámot vagy a vérnyomást növelné.

●   A gulan gyógyító hatással van a májra is, megóvja a méreganyagok hatásától.

●   Gulannal a Hepatitis B is kezelhető.

●   A tüdőnek is hasznos a gulan, különösen a bronchitis (hörghurut) kezelésében, mivel eredetileg ennek a betegségnek a gyógyszereként ismerték Kínában.

●   A jiaogulan serkenti a fehérvérsejtek termelődését. Szabályozza a limfociták termelődését, és növeli aktivitásukat. Immunserkentő hatású.

●   A növény elősegíti a mélyebb, nyugodtabb alvást is. Ha a szervezetnek nyugalomra van szüksége, akkor a gulan segíti a pihenést és a regenerációt. A jiaogulan megszünteti az álmatlanságot. A növény normalizálja az idegrendszert. Megnyugtat, és elűzi a depressziót.

●   Erőteljes tonizáló, feszesítő kívül-belül, így a bőrre és a belső szövetekre is jótékony hatása van. Rendszeres fogyasztásával sokáig megőrizhetjük bőrünk simaságát, de már a kialakult ráncok kezelésében is segíthet.

●   Megelőzi a haj megőszülését azzal, hogy növeli a hajhagymákat tápláló sejtek membránjának aktivitását.

 

Azt szem előtt kell tartani, hogy az adaptogének nem azonnal, hanem fokozatosan fejtik ki hatásukat. A legjobb hatás elérése érdekében folyamatosan használni kell őket.

Mivel jó hatással van az immunrendszerre, bárki hasznát láthatja a szedésének. Antioxidánsként megóvja szervezetünket az oxidatív károsodástól.

 

Hogyan fogyasszuk?

Felhasználható növényi része a levele. Elsősorban gyógyteaként használják, de előállítható belőle alkoholos kivonat, esetleg kapszula és gyógyszer is. Teát készíthetünk szárított vagy frissen szedett levelekből is.

 

Tea készítése: 1 l vízhez kb. egy maréknyi tealevelet tegyünk. A leveleket 80 fokos vízzel öntsük le, hagyjuk állni 5-15 percig, majd szűrjük le. A legtöbb teafélével ellentétben nem lesz erősebb, ha hosszabb ideig áll, édeskés íze viszont annál intenzívebbé válik.

 

A gulan termesztése

Hazánkban is megterem, télálló. Nagyobb lerakatokban, internetes áruházakban már évek óta kapható a növény.

 

antioxidáns

Fogyaszd a céklát és nem kell orvoshoz menned
  A céklának magas antioxidáns tartalmának köszönhetően elképesztő hatásai vannak. A cékla rákmegelőző hatású, javítja a látást, tisztítja a beleket és...
TOVÁBB
Egy igénytelen fa gyümölcse kezeli a rákot
  Az eperfa igénytelen és sokat terem. Az eperfa levelét, ágát és kérgét is felhasználhatjuk gyógyászati célokra. Készíthetünk belőle lekvárt,...
TOVÁBB
A zöldségek vörös démona és a tél vitaminbombája ez a csendes gyógyító
  A cékla régóta ismert salátanövény. A népgyógyászat régóta alkalmazza a cékla főzetét daganatos betegségek kezelésére, de általános fiatalító szerként...
TOVÁBB
Miért nem reklámozzák a mazsolát?
  A mazsola tökéletes élelmiszer, mézédes, pedig nem adnak hozzá cukrot, mint egyes más szárított gyümölcsökhöz.   A mazsola szuper energiabomba, magas...
TOVÁBB
NEKED AJÁNLJUK
Csodákra képes a kövirózsa
  A népi gyógyászatban gyakran használják a növény levelének kipréselt, zselés nedvét külsőleg és belsőleg egyaránt gyulladáscsökkentő, hűsítő,...
TOVÁBB
Egy növény, mely százszor hatékonyabb a kemoterápiánál
  Ez a gyógynövény nem más, mint a tavasszal a mezőket sárga színnel beborító pitypang (Taraxacum officinale). Ugye nem gondoltuk volna, hogy ez az...
TOVÁBB
Diólevél legyen a barátod!
    A diófa ma úgy tűnik reneszánszát éli és egyre többen érdeklődnek a diófalevél gyógyító hatásáról. Szinte minden kertes háznál megtalálható a diófa....
TOVÁBB
Hízol, rosszul alszol, és fájnak az ízületeid?
  A köménymag gyógyászati hatásait régtől fogva ismeri az emberiség, a népi gyógyászat is előszeretettel használja. Összetevőinek köszönhetően elsősorban...
TOVÁBB
NÉPSZERŰ CIKKEK
Az Algopyrin hatóanyaga a metamizole
  Kétségtelen, hogy az EU-ban és más fejlett országokban a metamizole tartalmú...
 Eltitkolt gyógyszer a 3%-os Hidrogén-peroxid
  Bár a szakirodalom feljegyezte, hogy Franciaországban már a 19. század elején...
Csodákra képes a kövirózsa
  A népi gyógyászatban gyakran használják a növény levelének kipréselt, zselés nedvét külsőleg...
Számos betegség gyógyítható rendszeres szeretkezéssel
  Feszült vagy? Alvásproblémád van? Kiderült, hogy számos olyan betegség van, amely...
TOVÁBBI CIKKEK
A brokkoli és a kelbimbó csökkentheti a szívroham és az agyvérzés kockázatát
  A szívroham és az agyvérzés legfőbb oka az artériák zsír- és kalciumlerakódása.   A...
Kis üvegben hatalmas erő - A teafaolaj gyógyhatásai
  A levendula illóolaj mellett a teafa az egyetlen, amely – ellentétben a többi illóolajjal...
A galagonyában található hatóanyagok vérkeringési-, szív- és érgyógyszerként funkcionálnak!
  Isten gyümölcsének is nevezik a galagonyát, mely túlterheltség és stressz esetén is...
A természet erejével a koronavírus ellen: van egy gyógynövény, ami segíthet!
  A koronavírus ellen nem csak oltóanyagokat és gyógyszereket akarnak bevetni a tudósok. Azt...

Címkék