A félelem legyengíti immunrendszerünket és megbetegít!

 

A félelem az egyik legösztönösebb emberi érzés, kezelése pedig mindenki számára jelentős kihívás. A félelmek általában borús képet festenek elénk, elbizonytalanítanak, eltántorítanak a céljainktól. A félelem, az állandósuló stressz, szorongás rombolja az immunrendszert.

 félelem, betegség, stressz, kiszolgáltatottság

Bár furcsán hangozhat, de ilyen esetben érdemes megfogalmazni, hogy mi a legnagyobb félelmünk. Mitől tartunk igazán?

 

Félelem a betegségektől

Legnagyobb probléma nem maga a betegség, vagy annak a terjedése, hanem az emiatt érzett félelem és pánik.

A már meglévő alapvető belső idegességünk, a korábban felhalmozott feszültségeink, sérelmeink is növelhetik a félelmünket a betegségektől. Mert válság helyzetben az elnyomott problémáink is könnyebben törnek felszínre, ami stresszt eredményez, és hajlamosít a megbetegedésre.

Ha vannak korábbi rossz tapasztalataink a betegségekkel, hogy mennyire voltunk kiszolgáltatottak, mennyire voltunk tehetetlenek, már eleve félhetünk a betegségektől. Ilyenkor óhatatlanul eszünkbe jut, és erősítheti a félelmeinket.

 

 

Mitől csökkenhet a félelem a betegségektől?

Ha már eleve foglalkozol magaddal, a lelked épségével, ennek hatása pánikhelyzetben felbecsülhetetlen. Mert jó eséllyel már ismersz néhány technikát a nyugalmad megőrzéséhez, és magad is jobban ismered, hogy mi segít a stressz elengedésében.

Ha észreveszed magadon a pánik, vagy stressz jeleit, keress olyan eszközöket és technikákat, amivel kezelni tudod a stresszt, és csökkenteni tudod a félelmed a betegségektől. Az életedben a legtöbb dolgot ha rendben lévőnek érzed. Ez magabiztosságot, önbizalmat, pozitív hozzáállást eredményez.

Ha van valami sport, hobbi, életcélként űzött hivatás az életedben, akkor kevesebb időd, energiád jut arra, hogy a betegségektől való félelmekre figyelj. Minél gyakrabban töltődj fel, és keresd a lehetőségeket, hogy a természetben lehess.

 

Tuti recept nincs, de azt érdemes tudni, hogy a félelem a betegségektől nem önmagában jelentkező probléma. Sok érzés, emlék, múltbeli trauma, hiedelem kapcsolódhat hozzá, amit szintén fel kell oldani ahhoz, hogy elmúljon a félelmed a betegségektől, és az immunrendszered se nullázódjon le az aggodalmaid miatt.

 

Mi járulhat hozzá a leginkább a betegségtől való félelem kialakulásához?

●   Félelem az elmúlástól, kiszolgáltatottságtól, öregségtől.

●   Szeretteink elvesztésétől való félelem.

●   Ha én „belehalok”, akkor ki gondoskodik a gyerekeimről?

●   Félelem a szabadság elvesztésétől, kiszolgáltatottságtól, attól, hogy mások mondják meg, mit tehetek.

●   Félelem a betegségektől, az orvosi ellátástól, kezelésektől.

 

Mi az, amit már most tehetsz a betegségtől való félelem ellen?

●   Akármi történik, ne add meg magad lelkileg, légy annyira rugalmas, amennyire csak képes vagy rá az adott körülmények között!

●   Foglalkozz a fizikai erőd megtartásával: sporttal, tornával, kerti munkával.

●   Legyen terved a jövőre vonatkozóan. Mindig van alternatíva, mindig van megoldás, légy kreatív, és találd ki a saját egyedi megoldásaid.

●   A családod együtt lesz egész és erős. Fontos, hogy támogassátok egymást, és legalább családi körben azt érezzétek, hogy együtt biztonságban vagytok.

●   Ha be vagy zárva a családoddal, csináljatok otthon közös programot. ●   Rengeteg lehetőség létezik a közös főzésen, társasjátékon, és filmnézésen túl is. Csak a kreativitás szabhat határt a programötleteknek.

 

A következő tippek segíthetnek a félelem kezelésében

1. Tedd meg, amitől rettegsz, és bizonyosan elpusztul félelmed! Mondd magadnak, és gondold is komolyan: „Úrrá leszek félelmemen” – és úgy is történik.

 

2. A félelem nem más, mint elméd egy negatív gondolata. Helyettesítsd valamilyen építő gondolattal. Milliókat ölt meg a félelem. A bizalom erősebb a félelemnél. Semmi sem erősebb, mint az Istenbe és a jóba vetett hit.

 

3. A félelem az ember legnagyobb ellensége. Ez rejlik a kudarcok, betegségek, rossz emberi kapcsolatok mögött. A szeretet kiirtja a félelmet. A szeretet nem más, mint az élet jó dolgaihoz való érzelmi kötődés. Szeresd a becsületességet, tisztességet, igazságot, jóakaratot, sikert. A jó iránti boldog várakozás állapotában élj, és minden esetben a legjobbakra számíthatsz.

 

4. A félelem szuggesztióit az ellenkezőjükkel ellensúlyozd, például így: „Gyönyörűen énekelek. Nyugodt, derűs, magabiztos és higgadt vagyok.” Mesés jutalomra számíthatsz.

 

5. Az írásos és szóbeli vizsgákon fellépő amnézia mögött a félelem rejlik. Leküzdheted, ha gyakorta kijelented: „Tökéletesen emlékszem mindenre, amit tudnom kell”, vagy elképzeled barátodat, amint gratulál briliáns vizsgádhoz. Tarts ki, és győzni fogsz!

 

6. Ha félsz a víztől, ússz benne. Képzeld el, amint szabadon, vidáman úszol. Szellemileg vetítsd magadat a vízbe! Érezd a hűvösségét, érezd az úszás izgalmát, amint átszeled a medencét. Legyen mindez eleven! Mivel szubjektíve ezt tetted, tudatalattid késztetni fog rá, hogy a valóságban is ezt tedd, és meghódítsd a vizet. Ez elméd törvénye.

 

7. Ha félsz a zárt helyektől, például a lifttől, előadótermektől stb., akkor képzeletedben utazz a liftben, és áldd meg minden alkatrészét és funkcióját. Magad is meglepődsz majd, milyen gyorsan oszlik el félelmed.

 

8. Mindössze kétféle félelem születik veled; a leeséstől és a zajtól való félelem. Az összes többit később szerezted. Szabadulj meg tőlük!

 

9. A normális félelem jó dolog. Az abnormális félelem nagyon rossz, romboló dolog. Ha állandóan elmerülsz félelmed gondolataiban, akkor abnormális félelmet, megszállottságot, komplexusokat alakítasz ki magadban. Ha folyton félsz valamitől, pánikba, tartós rettegésbe kergeted magad.

 

10. Ha tudod, hogy tudatalattid hatalma révén megváltoztathatod a körülményeidet, és szíved legmélyebb vágyát is teljesítheted, akkor leküzdheted abnormális félelmedet. Fordítsd azonnal figyelmedet arra a vágyra, amelyik ellenkezik félelmed tárgyával. Ez a szeretet, amely elűzi a félelmet.

 

11. Ha félsz a kudarctól, akkor a sikerre koncentrálj! Ha betegség­től félsz, tökéletes egészséged örömem elmélkedj. Ha balesettől tartasz, meditálj az isteni iránymutatáson és védelmen. Ha a haláltól félsz, az Örök Életre figyelj! Isten az Élet, és ez a te életed is.

 

12. A félelemre a helyettesítés törvénye adja meg a választ. Amitől félsz, annak megoldása vágyaidban rejlik. Ha beteg vagy, egészségre vágysz. Ha félelmed börtönében élsz, szabadságot áhítozol. A legjobbra számíts! Koncentráld gondolataidat a jóra!

Sose feledd, hogy tudatalattid mindig válaszol neked, és sose téved!

 

13. Félelmed tárgya kizárólag a te negatív gondolatod formájában létezik. A gondolatok teremtő erejűek. Ezért mondta Jób: - Amitől leginkább féltem, íme bekövetkezett. Jóra számíts, és jó fog bekövetkezni.

 

14. Vedd szemügyre félelmeidet; tartsd őket a józan mérlegelés fényébe! Tanulj meg félelmeid szeme közé nevetni! Ez a legjobb orvosság.

 

15. Semmi sem háborgathat téged, csak saját gondolataid. Mások szuggesztiójának, kijelentéseinek, fenyegetéseinek semmiféle hatalmuk sincs. Benned van a hatalom, s ha gondolataidat mindarra összpontosítod, ami jó, akkor Isten hatalma a gondolataiddal lesz. Csak egy teremtő hatalom van, és Ő harmonikusan cselekszik. Nincs benne széthúzás és veszekedés. Forrása a szeretet. Ezért támogatja Isten hatalma a jóra irányuló gondolataidat.

 

stressz

Számos betegség gyógyítható rendszeres szeretkezéssel
  Feszült vagy? Alvásproblémád van? Kiderült, hogy számos olyan betegség van, amely egyszerűen gyógyítható rendszeres szeretkezéssel. 12 ok, melynek...
TOVÁBB
A datolya nem gyógyszer, annál sokkal többet ér!
Már a Bibliában is emlegetett datolya egyre népszerűbb hazánkban. A gyümölcs szárított formában jut el hozzánk, és ízletes csemegeként fogyasztjuk. Sokan...
TOVÁBB
Fagyaszd le a citromot és mondj búcsút a cukorbetegségnek, a daganatoknak és az elhízásnak!
  A citrom az egyik legegészségesebb gyümölcsökhöz tartozik. Az egész világon számtalan egészségügyi problémára alkalmazzák, helyet kap a konyhában...
TOVÁBB
Ennek a pontnak a masszírozása 100 betegséget gyógyít. Tanuld meg te is!
  A távol-keleti gyógyászatban használt kínai zú san lí fogalom jelentése “láb három mérföld”, a test legfontosabb pontja, amelyet elsősorban...
TOVÁBB
NEKED AJÁNLJUK
 Eltitkolt gyógyszer a 3%-os Hidrogén-peroxid
Bár a szakirodalom feljegyezte, hogy Franciaországban már a 19. század elején sikeresen alkalmazták ezt a szert súlyos betegségeknél, elég jó...
TOVÁBB
Az Algopyrin hatóanyaga a metamizole
  Kétségtelen, hogy az EU-ban és más fejlett országokban a metamizole tartalmú gyógyszerek vénykötelesek. A metamizole-t 1920-ban...
TOVÁBB
Megtalálták a rák valódi okát
Lenyűgöző felfedezés a rák valódi okáról: meggyógyulhat a beteg, ha megérti betegsége okát. Dr. Hamer a 70-es években a müncheni onkológiai...
TOVÁBB
A világ leghalálosabb pirulái – Xanax és társai, avagy a benzodiazepinek veszélyei, mellékhatásai
  A Xanax nevű szer a benzodiazepinek csoportjába tartozik, általában szorongásos betegségek, pánikbetegség és depresszió okozta szorongás...
TOVÁBB
NÉPSZERŰ CIKKEK
 Eltitkolt gyógyszer a 3%-os Hidrogén-peroxid
Bár a szakirodalom feljegyezte, hogy Franciaországban már a 19. század elején sikeresen...
Az Algopyrin hatóanyaga a metamizole
  Kétségtelen, hogy az EU-ban és más fejlett országokban a metamizole tartalmú...
Csodákra képes a kövirózsa
A népi gyógyászatban gyakran használják a növény levelének kipréselt, zselés nedvét külsőleg...
Hízol, rosszul alszol, és fájnak az ízületeid?
  A köménymag gyógyászati hatásait régtől fogva ismeri az emberiség, a népi gyógyászat...
TOVÁBBI CIKKEK
Egészséges szív megfelelő táplálékkal – a hosszú élet kulcsa a tányéron
A szív az emberi test legfáradhatatlanabb dolgozója. Egyetlen nap alatt körülbelül...
Megoldás, ha egy hisztiző gyerek mobilt kap a kezébe, hogy megnyugodjon?
Kevés szülő van, aki ne ismerné a pillanatot, amikor a kisgyermek a bolt közepén, az autó...
A hírfogyasztás hatalma – amikor az információ túl sok lesz
Régen a hírek lassan jöttek. A postakocsi döcögve hozta őket, a falusi tanító olvasta fel...
Éjszaka még mindig bepisil – normális ez?
Kevés dolog aggasztja annyira a szülőket, mint amikor a gyermek már óvodás vagy kisiskolás...
Amikor a test figyelmeztet – a helytelen táplálkozás árulkodó jelei
Az emberi test bölcs tanító. Nem szól feleslegesen, de ha valami nincs rendben, előbb suttog,...
A glutation – a szervezet csendes őre, amely enyhíti a perifériás artériás betegség tüneteit
A testünkben van egy apró, mégis rendkívül fontos védelmező: a glutation. Nem látjuk, nem...
Az inulin titka – a természetes rost, amely belülről gyógyít
Van a természetnek egy csendes, mégis hatalmas erejű ajándéka, amely nem harsány, nem illatos,...
A polifenolok fokozzák az egészséget!
A természet mindig is bőkezű volt, ha az ember egészségéről volt szó. Ott rejlik minden...
Vörösbor – a szív, a lélek és az élet nedűje
Van valami varázslatos abban, ahogy a pohárban megcsillan a mélybordó ital, és lassan...
Hogyan csökkentheted az érelmeszesedés kialakulásának kockázatát!
Az emberi szervezet olyan, mint egy finomra hangolt hangszer – minden egyes húrja,...

Címkék