Szegény ember patikája: amikor még a gondviselés volt az orvos

Réges-régen az orvosi ellátás és a gyógyszeres kezelés hiányában a szegény emberek úgy védekeztek a betegségek ellen, hogy szinte nem is tudtak róla.

 

Elmondható: a táplálkozáson keresztül a gondviselés volt az orvosuk. A mindennapi megélhetéssel küszködve rákényszerültek, hogy azt egyék, amit a kiskertjükben meg tudtak termelni. Így volt ez a szegény városi lakókkal is, csak ők a piacon szerezték be az élelmüket. 

Fő eledelnek számított, különösen télen a bab, burgonya, kelkáposzta, savanyított káposzta - Szabolcs megyében és környékén, a bablevesbe is savanyított káposztát tettek tészta helyet, mert olcsóbb volt, és mégis tartalmassá tette a levest. -  Sőt,  gyakran a savanyított káposzta helyettesítette az ételhez járó savanyúságot (salátát) is, anélkül, hogy tudatában lettek volna, a vastagbél normális működését segítik elő vele.

A magyar háztartásokban a háziasszonyok nem spórolták ki az ételből az őrölt piros paprikát. Sőt a férfiak, még evés közben is megpaprikázták a levesüket, s ezzel hozzájutottak a létfontosságú C-vitaminhoz. Az őrölt piros paprika tartalmazza a legtöbb C-vitamint.— Kitűnő étel-kiegészítőnek, immunerősítőnek számított a tök, a sütőtök és főleg a tökmag.

A menüben gyakran szerepelt, a kukorica, diós tészta, mákos tészta. és még lehetne sorolni. Reggelire magyar mangalica-disznó szalonnát fogyasztottak, melyről ma már köztudott, hogy a koleszterinszintet nem emeli, de biztosítja a napi kalória szükségletet.

 

A szegény emberek nem tehették meg, hogy a szürke hétköznapokon édességgel, nyalánksággal kényeztessék magukat, vagy a gyermekeiket. Igaz, a fertőző betegséget okolhatóan, magas számú volt a gyermek-elhalálozás, de a túlélők, például a férfiak magasabb életkort értek el, mint napjainkban. Sajnos, az unokák szájából egyre ritkábban lehet hallani: a nagyapám így, a nagyapám úgy, a nagyapámtól hallottam…

 

 

A mai világban, amikor Magyarországon is reneszánszát éli a gasztronómia, mégis sokan, nagyon sokan kényszerülnek a tradicionális étkezés mellett maradni. Elmondható, hogy az egészségmegóvás tekintetében jobban is járnak. Különösen azért, mert a szegény családok számára a gyógyszerek megvásárlása komoly anyagi megterhelést jelent. Az meg csak hab a tortán, hogy kevésbé vannak kitéve azoknak a betegségeknek, amelyek azokat sújtják, akik a finomságok, ínyencségek, vagy a gyors étkezés rabjai.

 

 

Az állatokat nem tanította senki, melyik növény káros a szervezetükre, mégis a legtöbb állat tudja, mi árt neki, és nem eszik meg. Azt sem tanította meg velük senki, melyek azok a növények, amivel méregteleníteni tudják a szervezetüket, vagy karbantarthatják a bélműködésüket, de mégis tudják, és megkeresik, különösen a főemlősök. (Vajon, elgondolkodott bárki is azon, hogy a szobakutyáinkat mért sújtják azok a betegségek, mint a gazdáikat?)

 

Mi emberek tudjuk, legalábbis módunkban áll megtanulni, hogyan védekezzünk a betegségek ellen, mégis kevesen élünk vele.

Olvasd el a következő részeket is! 

Szegény ember patikája II. 

Szegény ember patikája III.

 

 

egészséges életmód

 Eltitkolt gyógyszer a 3%-os Hidrogén-peroxid
Bár a szakirodalom feljegyezte, hogy Franciaországban már a 19. század elején sikeresen alkalmazták ezt a szert súlyos betegségeknél, elég jó...
TOVÁBB
Az Algopyrin hatóanyaga a metamizole
  Kétségtelen, hogy az EU-ban és más fejlett országokban a metamizole tartalmú gyógyszerek vénykötelesek. A metamizole-t 1920-ban...
TOVÁBB
Csodákra képes a kövirózsa
  A népi gyógyászatban gyakran használják a növény levelének kipréselt, zselés nedvét külsőleg és belsőleg egyaránt gyulladáscsökkentő, hűsítő,...
TOVÁBB
Diólevél legyen a barátod!
A diófa ma úgy tűnik reneszánszát éli és egyre többen érdeklődnek a diófalevél gyógyító hatásáról. Szinte minden kertes háznál megtalálható a diófa. Az...
TOVÁBB
NEKED AJÁNLJUK
 Eltitkolt gyógyszer a 3%-os Hidrogén-peroxid
Bár a szakirodalom feljegyezte, hogy Franciaországban már a 19. század elején sikeresen alkalmazták ezt a szert súlyos betegségeknél, elég jó...
TOVÁBB
Az Algopyrin hatóanyaga a metamizole
  Kétségtelen, hogy az EU-ban és más fejlett országokban a metamizole tartalmú gyógyszerek vénykötelesek. A metamizole-t 1920-ban...
TOVÁBB
Megtalálták a rák valódi okát
  Lenyűgöző felfedezés a rák valódi okáról: meggyógyulhat a beteg, ha megérti betegsége okát. Dr. Hamer a 70-es években a müncheni onkológiai...
TOVÁBB
A világ leghalálosabb pirulái – Xanax és társai, avagy a benzodiazepinek veszélyei, mellékhatásai
  A Xanax nevű szer a benzodiazepinek csoportjába tartozik, általában szorongásos betegségek, pánikbetegség és depresszió okozta szorongás...
TOVÁBB
NÉPSZERŰ CIKKEK
 Eltitkolt gyógyszer a 3%-os Hidrogén-peroxid
Bár a szakirodalom feljegyezte, hogy Franciaországban már a 19. század elején sikeresen...
Az Algopyrin hatóanyaga a metamizole
  Kétségtelen, hogy az EU-ban és más fejlett országokban a metamizole tartalmú...
Csodákra képes a kövirózsa
  A népi gyógyászatban gyakran használják a növény levelének kipréselt, zselés nedvét külsőleg...
Hízol, rosszul alszol, és fájnak az ízületeid?
  A köménymag gyógyászati hatásait régtől fogva ismeri az emberiség, a népi gyógyászat...
TOVÁBBI CIKKEK
Ételek, melyek színükkel védelmet nyújthatnak a rák ellen
  A természet tele van bölcsességgel, és ha figyelmesen szemléljük az élelmiszereinket,...
Hogyan válassz gyógynövényt az intuíciód segítségével?
A gyógynövények világa lenyűgöző. Tele van illatokkal, formákkal, rejtett hatóanyagokkal és...
Kristályok és gyógynövények – A természet két arca
A kristályok és gyógynövények világa két külön birodalomnak tűnik, mégis gyönyörű...
A Hold ritmusa a gyógyításban – Mikor gyűjts, mikor használj?
Az ember és a Hold kapcsolata olyan régi, mint maga az idő. A Hold nemcsak a tengereket...

Címkék