Nagyanyáink még tartották – Eltűntek a tyúkok a kiskertből?

 

Nagyanyáink kertjéből még nem hiányozhatott a baromfi, de manapság mintha már nem lenne divat tartani. Sok helyen még vidéken sem látunk szárnyasokat, pedig ott miden adott lenne a nevelésükhöz. Akadnak, akik mégis belevágnak, mert szeretik az állatokat vagy tudatosan kívánnak táplálkozni, mások a gyerekek kedvéért hoznak a kertbe pipiket.

 ökológiai lábnyom, tojás, baromfi trágya, szárnyasok tartása

Nekünk 6 érvünk van arra, hogy a csirkék újra visszakerüljenek a hátsó kertekbe, hiszen mi is jól járunk a kapirgálókkal!

 

1. Kevesebb étel megy a kukába

Világviszonylatban évente mintegy 35 millió tonna élelmiszert dobunk ki (elképesztő szám!), ami a pazarlás mellett Földünk klímaváltozásához is hozzájárul. A csirketartás remek módszer a kidobásra ítélt élelmiszermennyiség csökkentésére, hiszen a pipik sok mindent felcsipegetnek, ami egyébként a szemétben végezné. A csirkék nagyszerűen hasznosítják a konyhai maradékot. Megeszik a zöldségek, gyümölcsök héját, a kicsit már barnultabb darabokat, a kenyérmaradékot, a tésztát, és a felsorolás itt még messze nem ér véget.

 ökológiai lábnyom, tojás, baromfi trágya, szárnyasok tartása

2. A kertet is kitakarítják

A pipik segítenek a különböző kerti munkák során keletkezett hulladékok eltakarításában is. Gondoljunk csak a levágott fűre – odavannak érte a csirkék (ugye mondanunk sem kell, hogy csak rövid és kezeletlen füvet dobjunk eléjük). A csirke tehát a legnagyszerűbb kerti segédeszköz is egyben!

 

3. Értékes a trágyájuk

A csirketrágya kiválóan hasznosítható – adjuk a komposzthoz, és érlelés után magas tápanyagtartalmú trágyát kaphatunk. Kiugróan sok nitrogént tartalmaz, emellett kálium és foszfor is bőségesen van benne. Körültekintőnek kell lennünk azonban a trágya elkészítésénél, mert a túl sok nitrogén károsíthatja is a növényeket. Mindenképpen érleljük meg, mert a nyers csirketrágya megégetheti és ki is pusztíthatja a kertünk növényeit!

 ökológiai lábnyom, tojás, baromfi trágya, szárnyasok tartása

4. A tojása nem csak a gyomrunkban végezheti

A frissen behozott házi tyúktojásnak nincs párja. Ha véletlenül mégsem ennénk meg az összes csirketojást, akkor azokat is remekül használhatjuk trágyaként! Magas kalciumtartalmuk miatt ugyanis igen értékesek a növények számára. Sőt az összetört tojáshéjak állítólag távol tartják a csigákat a kerti ágyásoktól (és még összetörés előtt a tojást is megeheted).

 

5. Vegyszerek helyett is kiváló

Ha nem szeretnénk növényvédő szert használni a kártevők ellen a kiskertedben, vegyünk csirkét! Egy csapat csirke megtisztítja a birtokot a tücsköktől-bogaraktól, hiszen összeszedik a lárvákat, kifejlett egyedeket egyaránt. A gyomok ellen is bevethető a csőrös hadsereg! A csirkék egész nap csipegetnek, felszedik a gazok magvait is, nyomukban gyom nem marad. Ha magunk húzogatjuk ki a gyomokat, azt is dobhatjuk a pipik elé, segítenek eltakarítani a keletkezett szemetet. A gazok többsége egyébként számos értékes anyagot, vitamint, ásványi anyagot tartalmaz, ami a csirkéknek kifejezetten jót tesz.

 ökológiai lábnyom, tojás, baromfi trágya, szárnyasok tartása

6. Segít csökkenteni az ökológiai lábnyomunkat

Becslések szerint csak az USA-ban a káros gázok kibocsájtásának 13%-a az élelmiszerek előállításából és szállításából származik. Nyilvánvaló, hogy a helyben (a kertedben) megtermelt ennivaló minimálisra csökkenti az ökológiai lábnyomunkat. Arról már nem is beszélve, hogy magunk termeljük meg az étkeket, így pontosan tudjuk, milyen körülmények között, mit csipegettek a szárnyasok.

Forrás

tojás

9 legnagyobb hazugság a zsírról és a koleszterinről
  60 éve hazugságban él a világ, rengeteg ember megbetegedését és halálát a közegészségügy hazug, semmivel alá nem támasztható ajánlásai okozták...
TOVÁBB
A tojás fogyasztásának gyógyhatásai
  A tojás – főzve, lágyan vagy rántottában – remek indítása a napnak.   A tojás manapság rossz hírében áll a tojássárgája magas koleszterinszintje...
TOVÁBB
Tények és tévhitek a tojásról
  A tojásnak kiemelten magas a fehérjetartalma, kiváló a tápértéke, tele van nélkülözhetetlen vitaminokkal, ásványi anyagokkal, és segít a...
TOVÁBB
A természet egyik legtökéletesebb eledele az ember számára a tojás
  Kiváló fehérje-, zsír-, vitamin-, ásványianyag- és antioxidáns forrás. A tojásfehérje az összes fehérjeforrás közül az egyik legmagasabb biológiai...
TOVÁBB
NEKED AJÁNLJUK
A szódabikarbóna természetes felhasználása a kertben
Nem csak takarítás során, főzőcskézés közben, vagy a fürdőszobában lehet nagy segítségünkre a szódabikarbóna, hanem bizony a kertben is! Cikkünkben...
TOVÁBB
Hatékony védekezés kiskertedben a liszteske ellen
    Egyre nagyobb gondot okoznak fóliasátrakban, üvegházakban és már a kiskertekben is a liszteskék, vagy más néven az üvegházi molytetűk...
TOVÁBB
Vegyszermentesen a leandert károsító pajzstetű ellen
  Nem is gondolnád, hogy háztartásod mennyi hatékony fegyvert rejt növényeid kártevői számára.   Ősszel a téli fagyok elől pincébe, garázsba,...
TOVÁBB
Leanderek szaporítása magról
  Bizonyára mindenki ismeri a leandert, és bizonyára sokan vannak, akik szívesen megpróbálkoznak szaporításával is. A leanderek szaporításának...
TOVÁBB
NÉPSZERŰ CIKKEK
 Eltitkolt gyógyszer a 3%-os Hidrogén-peroxid
  Bár a szakirodalom feljegyezte, hogy Franciaországban már a 19. század elején...
Az Algopyrin hatóanyaga a metamizole
  Kétségtelen, hogy az EU-ban és más fejlett országokban a metamizole tartalmú...
Csodákra képes a kövirózsa
  A népi gyógyászatban gyakran használják a növény levelének kipréselt, zselés nedvét külsőleg...
Hízol, rosszul alszol, és fájnak az ízületeid?
  A köménymag gyógyászati hatásait régtől fogva ismeri az emberiség, a népi gyógyászat...
TOVÁBBI CIKKEK
Kulcs az égiek kapujához – Tavaszi kankalin
  A tavaszi kankalin, latin nevén Primula veris, apró, évelő növény, amelynek a...
Felfedezés Magyarország egyik leglenyűgözőbb természeti csodájában - a Rám-szakadékban
  Magyarország sokszínű és lenyűgöző tájakat kínál azoknak, akik szeretik felfedezni a...
Méhpempő: Az egészség varázslatos csodaszere
  A méhpempő a méhek garatmirigyében termelődő fehéres, tejszerű, sárgás színű, savanykás,...
Nagyanyáink még tartották – Eltűntek a tyúkok a kiskertből?
  Nagyanyáink kertjéből még nem hiányozhatott a baromfi, de manapság mintha már nem lenne...

Címkék