1865. augusztus 13-án 47 éves korában a döblingi idegszanatóriumban elhunyt Semmelweis Ignác, a 19. századi orvostudomány egyik leghíresebb szülész-nőgyógyásza. A gyermekágyi láz kórtanát megfejtő Semmelweist az „anyák megmentőjének” is nevezik. Talán ő tette a legtöbbet azért, hogy az anyák számára a szülés ne halálfélelmet, rettegést jelentsen.
Semmelweis, aki az elemi és középiskolai tanulmányait Magyarországon végezte, 1837-ben iratkozott be a bécsi egyetem jogi karára. Szűk egy év alatt azonban rájött, hogy a jog nem neki való, így átiratkozott az orvosi képzésre. A tehetséges Semmelweis, akire tanárai már az egyetemi évek alatt felfigyeltek, 1844-ben szerzett orvosi diplomát, majd két évvel később a bécsi közkórház szülészeti osztályán Klein professzor mellett kapott tanársegédi állást.
Semmelweis Ignác 1847-ben a gyermekágyi láz kórtanának felismerésével írta be nevét az orvostudomány legnagyobbjai közé.
Az 1840-es években rohamosan nőtt a gyermekágyi lázban elhunyt anyák száma. Míg a legtöbb orvos az elhalálozások okául valamiféle járványt emlegetett, addig Semmelweis rájött, hogy az anyák halálát vérmérgezés okozza, így az anyák közvetett gyilkosai maguk az orvosok, akik boncolásból visszatérve tisztátlan kézzel nyúlnak a vajúdókhoz.
Tudnunk kell, hogy Bécsben az orvosok körében ekkoriban vált népszerűvé a boncolás, amit többnyire ők és a medikusuk végeztek, a bábák soha. A két szülészet különválasztása drámai hatást gyakorolt a halandósági statisztikákra. Míg a medikusok osztályán a nők közel egytizede – sőt volt év, hogy közel 10 %-uk halt meg gyermekágyi lázban, addig a bábáknál ez e szám 3-4 %-ra esett vissza.
A rémisztő adatok természetesen nem maradtak titokban. A várandós anyák rettegtek az I-es számú klinikától, ahogy Semmelweis is írja, számtalanszor fordult elő, hogy azok a nők, akik tájékozatlanságuk folytán először nem tudták, melyik osztályra kerültek, a felismerés után térden állva könyöröglek kiengedésükért. Számos bizottság próbálta feltárni a tragédiák okát, nem túl sok eredménnyel.
Semmelweis felfedezése
Semmelweis szemét egy barátjának, Kolletschka törvényszéki orvosnak a halála nyitotta fel, aki véletlenül megszúrta ujját a boncolásnál használt szikével. A sérült orvoson ezután ugyanazok a tünetek fejlődtek ki, mint amit Semmelweis a gyermekágyi lázban szenvedő anyáknál már tapasztalt, s hozzájuk hasonlóan rövid idő múlva bele is halt a fertőzésbe. Semmelweis rádöbbent, hogy a két betegség – ami végzett barátjával és a frissen szült nőkkel – egy és ugyanaz.
A kérdés magától értetődő volt: hogyan kerülhetett „hullaméreg" a nők szervezetébe? A válasz rémisztő: - csakis az orvosok kezéről, azaz éppen Semmelweis és kollégái voltak megannyi fiatal élet kioltói. A boncolások utáni szappanos kézmosás semmit sem ért, ezért a magyar orvos a klóros fertőtlenítést javasolta, melynek eredményeképpen szinte egy csapásra megszűnt a „járvány" a bécsi szülészeten.
Állítását egészségügyi adatok is alátámasztották, miszerint a bécsi közkórház I. osztályán, ahol orvosok vezették le a szüléseket, sokkal magasabb volt a halálozási arány, mint a bábák által felügyelt II. osztályon, ahol a bábák halottakkal nem kerültek közvetlen kapcsolatba.
Semmelweis azonban hiába mentette meg anyák százezreinek életét, dicshimnuszok helyett kollégái szakmai féltékenységével és rosszindulatával kellett szembenéznie. 1849 tavaszán lejárt bécsi tanársegédi állását nem is hosszabbították meg.
Semmelweis 1850 októberében visszaköltözött Pestre, ahol a Rókus kórházban főorvosi, majd a Pesti Tudományegyetemen szülész-nőgyógyász professzori kinevezést kapott.
Semmelweis - a támadások ellenére - saját orvosi meggyőződésének jegyében folytatta munkáját. 1865 nyarán azonban súlyos elmezavar jelei mutatkoztak nála. A döblingi idegszanatóriumba beszállított Semmelweis Ignác augusztus 13-án 47 éves korában hunyt el. A döblingi boncmester a halál okaként vérmérgezést állapított meg.
