Védjük a kertet vegyszermentesen!

Nem kell méreganyagokkal károsítanunk magunkat és a környezetünket, hiszen természetes módon is kiűzhetjük a kártevőket féltve őrzött kiskertünkből.

tetűírtás, levéltetű, csalánlé, környezetbarát, gyomirtás, bio permet

Nézzünk néhány praktikát a vegyszermentes lehetőségek közül!

 

Bio permet

Vegyünk gyógynövényboltból, vagy szedjünk egy nagy kosárra valót az alábbi növényekből: csalán, zsurló, fekete nadálytő, fehér ürömfű. Tegyük egy nagy edény feléig ezeket, majd öntsünk rá vizet színültig. Fedjük le, és hagyjuk néhány napot állni, míg megindul az erjedés. Ha egy kevés kőport szórunk rá, akkor kevésbé lesz szagos. A leszűrt folyadékkal permetezzük le a növényeinket.

 

Gyomirtó házilag

Keverjünk össze 4 liter 10%-os ecetet, 1 csésze sóval és egy evőkanálnyi mosószappannal. Az egészet töltsük egy szórófejes palackba vagy permetezőbe, és spricceljük a gyomokra. A legjobb, ha ezt tűző napon tesszük.  Ezzel a módszerrel nem csak pénzt takaríthatunk meg, hanem elkerülhetjük, hogy erős vegyszerek jussanak a talajvízbe és a környezetünkbe. Csak olyan területen használjuk, ahol kizárólag gyom van.

 

 

Környezetbarát tetűirtás

Hozzávalók: rebarbara szára levelestől, csalán, kesztyű, kés, öntözőkanna vízzel, az áztatásra kiszemelt edény, napfény. Aprítsuk fel a növényeket, majd áztassuk be vízbe. 1 kg növényt 10 liter vízzel öntsünk fel. Hagyjuk állni egy napig a napon, majd permetezzük meg vele növényeinket.

 

Tipp

Ha nem használjuk fel az összes levet, akkor utána hagyjuk még állni pár napot, és azzal trágyázzuk a gyümölcsfák tövét.

Forrás

 

tetűírtás

Védjük a kertet vegyszermentesen!
Nem kell méreganyagokkal károsítanunk magunkat és a környezetünket, hiszen természetes módon is kiűzhetjük a kártevőket féltve őrzött...
TOVÁBB
NEKED AJÁNLJUK
A szódabikarbóna természetes felhasználása a kertben
Nem csak takarítás során, főzőcskézés közben, vagy a fürdőszobában lehet nagy segítségünkre a szódabikarbóna, hanem bizony a kertben is! Cikkünkben...
TOVÁBB
Hatékony védekezés kiskertedben a liszteske ellen
    Egyre nagyobb gondot okoznak fóliasátrakban, üvegházakban és már a kiskertekben is a liszteskék, vagy más néven az üvegházi molytetűk...
TOVÁBB
Vegyszermentesen a leandert károsító pajzstetű ellen
  Nem is gondolnád, hogy háztartásod mennyi hatékony fegyvert rejt növényeid kártevői számára.   Ősszel a téli fagyok elől pincébe, garázsba,...
TOVÁBB
Leanderek szaporítása magról
  Bizonyára mindenki ismeri a leandert, és bizonyára sokan vannak, akik szívesen megpróbálkoznak szaporításával is. A leanderek szaporításának...
TOVÁBB
NÉPSZERŰ CIKKEK
 Eltitkolt gyógyszer a 3%-os Hidrogén-peroxid
  Bár a szakirodalom feljegyezte, hogy Franciaországban már a 19. század elején...
Az Algopyrin hatóanyaga a metamizole
  Kétségtelen, hogy az EU-ban és más fejlett országokban a metamizole tartalmú...
Csodákra képes a kövirózsa
  A népi gyógyászatban gyakran használják a növény levelének kipréselt, zselés nedvét külsőleg...
Hízol, rosszul alszol, és fájnak az ízületeid?
  A köménymag gyógyászati hatásait régtől fogva ismeri az emberiség, a népi gyógyászat...
TOVÁBBI CIKKEK
Kulcs az égiek kapujához – Tavaszi kankalin
  A tavaszi kankalin, latin nevén Primula veris, apró, évelő növény, amelynek a...
Felfedezés Magyarország egyik leglenyűgözőbb természeti csodájában - a Rám-szakadékban
  Magyarország sokszínű és lenyűgöző tájakat kínál azoknak, akik szeretik felfedezni a...
Méhpempő: Az egészség varázslatos csodaszere
  A méhpempő a méhek garatmirigyében termelődő fehéres, tejszerű, sárgás színű, savanykás,...
Nagyanyáink még tartották – Eltűntek a tyúkok a kiskertből?
  Nagyanyáink kertjéből még nem hiányozhatott a baromfi, de manapság mintha már nem lenne...

Címkék