Hungarikum lett az akácfa és az akácméz

Hungarikum lett a magyar akácfa és a magyar akácméz – a Hungarikum Bizottság döntését Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter jelentette be pénteken Szarvason, a testület kihelyezett ülését követő sajtótájékoztatón.

Hungarikum, akácfa, akácvirág, uniós jogszabályok

A vidékfejlesztési miniszter, egyben a Hungarikum Bizottság elnöke, azt mondta, az akác és az akácméz hungarikummá nyilvánításában a bizottság pénteken egyhangú döntést hozott, valamennyien támogatták, hogy bekerüljön azon értékek közé, amelyeket az utókornak is meg kell őriznie generációkon át.

 

A bizottság Szarvason ülésezett, Tessedik Sámuel lelkész, a felvilágosodás korának pedagógusa, gazdasági szakíró szülővárosában, aki sokat tett az akác meghonosításáért Magyarországon.

 

A lépés indoka az, hogy olyan uniós jogszabályok készülnek Brüsszelben, amelyek az Európában nem őshonos növények betiltását akarják elérni. Márpedig az akác az 1700-as években került az Alföldre, és Magyarországon van jelenleg Európa akácerdeinek fele, a magyar méztermelés bevételeinek nagyobb részét pedig az akácméz adja.

 

forrás:  magyarokoldala.com

akácvirág

Akácvirág a gyomorsavtúltengés gyógyszere
A népi gyógyászatban igen régen felfedezték az akác jótékony tulajdonságait. Az akác gyógyító hatóanyagai a virágban találhatók. Régebben kérgét is...
TOVÁBB
Sok ember szenved a reflux tüneteitől, pedig nem kellene
A refluxbetegség következtében kialakuló általános tünetek sok ezer ember hétköznapjait keserítik meg. Azonban panaszmentességet lehetne elérni az esetek...
TOVÁBB
Az akácvirág a gyomorégés és a gyomorsav túltengés természetes gyógymódja
  Sokan a gyomorégést egyszerűen csak múló problémának tekintik, amely ugyan kellemetlen, de a gyógyszertárakban vény nélkül kapható gyomorsav...
TOVÁBB
Hungarikum lett az akácfa és az akácméz
Hungarikum lett a magyar akácfa és a magyar akácméz – a Hungarikum Bizottság döntését Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter jelentette be...
TOVÁBB
NEKED AJÁNLJUK
 Eltitkolt gyógyszer a 3%-os Hidrogén-peroxid
Bár a szakirodalom feljegyezte, hogy Franciaországban már a 19. század elején sikeresen alkalmazták ezt a szert súlyos betegségeknél, elég jó...
TOVÁBB
Az Algopyrin hatóanyaga a metamizole
  Kétségtelen, hogy az EU-ban és más fejlett országokban a metamizole tartalmú gyógyszerek vénykötelesek. A metamizole-t 1920-ban...
TOVÁBB
Megtalálták a rák valódi okát
Lenyűgöző felfedezés a rák valódi okáról: meggyógyulhat a beteg, ha megérti betegsége okát. Dr. Hamer a 70-es években a müncheni onkológiai...
TOVÁBB
A világ leghalálosabb pirulái – Xanax és társai, avagy a benzodiazepinek veszélyei, mellékhatásai
  A Xanax nevű szer a benzodiazepinek csoportjába tartozik, általában szorongásos betegségek, pánikbetegség és depresszió okozta szorongás...
TOVÁBB
NÉPSZERŰ CIKKEK
 Eltitkolt gyógyszer a 3%-os Hidrogén-peroxid
Bár a szakirodalom feljegyezte, hogy Franciaországban már a 19. század elején sikeresen...
Az Algopyrin hatóanyaga a metamizole
  Kétségtelen, hogy az EU-ban és más fejlett országokban a metamizole tartalmú...
Csodákra képes a kövirózsa
A népi gyógyászatban gyakran használják a növény levelének kipréselt, zselés nedvét külsőleg...
Hízol, rosszul alszol, és fájnak az ízületeid?
  A köménymag gyógyászati hatásait régtől fogva ismeri az emberiség, a népi gyógyászat...
TOVÁBBI CIKKEK
Csíksomlyó – ahol a természet és a hit egymásra találnak – egy hely, amely nem magyaráz, csak megszólít
Erdélyben vannak tájak, amelyek szépek. És vannak helyek, amelyek hatnak. Csíksomlyó az...
A csend gyógyít – mi történik a testben, amikor végre megállunk?
A csend ma ritka vendég. Nem azért, mert ne lenne rá lehetőség, hanem mert megtanultuk...
A szőlőmagolaj – a csendes erő a mindennapokban
A szőlő az emberiség egyik legősibb társa. Nemcsak táplálék, nemcsak ital, hanem szimbólum...
Az olajfalevél – az időtálló gyógyító ereje
Az olajfa nem véletlenül vált a béke, a hosszú élet és a kitartás jelképévé. Ez a fa nem...
A vonzás törvénye – régi bölcsesség új szavakkal
A vonzás törvénye nem modern találmány, még csak nem is egy divatos spirituális irányzat,...
Hisztamin-túltengés – amikor a szervezet túl hangosan jelez
A hisztamin-túltengés olyan állapot, amelyről sokan hallottak már, mégis kevesen értik...
A borecet – savanyú, mégis nemes segítőtárs a konyhában és a házipatikában
A borecet azon alapanyagok közé tartozik, amelyeket régen természetesnek vettek, ma viszont...
A nyaki gerinc – amikor a test „irányítóközpontja” segítséget kér
A nyaki gerinc az emberi test egyik legösszetettebb és legérzékenyebb területe, mégis sokáig...
Gyermekkori elhízás – amikor a „majd kinövi” nem válik valóra
A gyermekkori elhízás is egy nagyon fontos téma, és sajnos ki kell mondani, hogy itt bizony...
A cserszömörce – az elfeledett összehúzó erő a természet patikájából
Vannak növények, amelyek nem tolakodóak. Nem illatoznak harsányan, nem kérkednek színeikkel,...

Címkék