Ha megkérdeznénk száz embert, hogy mi a kövér porcsin (Portulaca oleracea), valószínűleg a legtöbben azt válaszolnák, hogy egy makacs gyomnövény. Pedig dédszüleink még egészen másként tekintettek rá. A porcsin nemcsak a veteményes gyakori lakója volt, hanem olyan ehető növény, amelyből saláta, főzelék, leves, sőt még „pecsenye” is készült.
A régi falusi kertekben nem siettek minden vadon növő növényt kigyomlálni. Előbb megnézték, mire használható. A porcsin pedig hamar bizonyította, hogy helye van a konyhában. Vastag, húsos levelei és zsenge hajtásai kellemesen savanykás, enyhén sós ízűek, ezért sok étel különleges alapanyagává váltak.
A népi mondás szerint:
„Amit más gyomnak lát, abból a természet gyakran vacsorát készít.”
Ez a porcsinra különösen igaz.
A kövér porcsin a világ egyik legrégebben fogyasztott zöldségnövénye. Már az ókori görögök, rómaiak és egyiptomiak is ismerték, és a Közel-Keleten ma is nagy becsben tartják. Magyarországon is sokáig része volt a paraszti étrendnek, majd lassan feledésbe merült.
A porcsin legnagyobb értéke, hogy rendkívül gazdag vitaminokban és ásványi anyagokban. Tartalmaz C-vitamint, az A-vitamin előanyagát, E-vitamint, káliumot, magnéziumot és vasat. Emellett különlegessége, hogy a zöldségek között az egyik leggazdagabb természetes omega–3 zsírsavforrásnak számít. Ez ritka tulajdonság a szárazföldi növények között.
A népi gyógyászatban a porcsint hűsítő növénynek tartották. A nyári melegben gyakran fogyasztották frissen, mert úgy vélték, hogy felfrissíti a szervezetet. Egyes vidékeken enyhe emésztési panaszok esetén is szívesen került az asztalra.
A fiatal hajtásokat salátába keverték uborkával, paradicsommal és hagymával. Savanykás íze miatt ecetből is kevesebb kellett hozzá.
Levesekbe is került. A főzés végén adták hozzá, hogy húsos levelei megőrizzék kellemes állagukat.
Sokan nem tudják, hogy a porcsin kiváló főzeléknövény is. Elkészítése hasonló a spenóthoz vagy a sóskához, de íze sokkal lágyabb és üdébb.
Porcsinpecsenye – egy régi paraszti recept újragondolva
A „porcsinpecsenye” valójában nem húsétel volt. A régi falusi konyhában így nevezték azokat a serpenyőben pirított zöldséges fogásokat, amelyek laktatóak voltak, és kenyérrel önálló ételként is megállták a helyüket.
Hozzávalók:
- két nagy marék friss porcsin;
- egy közepes vöröshagyma;
- két gerezd fokhagyma;
- egy evőkanál zsír vagy hidegen sajtolt olaj;
- egy teáskanál fűszerpaprika;
- só;
- frissen őrölt fekete bors;
- egy csokor petrezselyemzöld.
Elkészítés:
A hagymát apróra vágjuk, majd zsíron vagy olajon üvegesre pároljuk. Hozzáadjuk az aprított fokhagymát, majd lehúzzuk a tűzről, és belekeverjük a fűszerpaprikát.
Ezután hozzáadjuk az alaposan megmosott porcsint. Néhány perc alatt összeesik. Sóval, borssal ízesítjük, végül bőségesen megszórjuk friss petrezselyemmel.
Friss kovászos kenyérrel, tükörtojással vagy sült burgonyával kínálva kiváló nyári vacsora.
A porcsint savanyítani is lehet. Ecetes felöntőlében eltéve kellemes, ropogós savanyúság készül belőle, amely húsok mellé vagy salátákba is kiváló.
A kertben a porcsin rendkívül ellenálló növény. Jól viseli a szárazságot, gyorsan fejlődik, és egész nyáron szedhető. Ha néhány tövet meghagyunk, újra és újra friss hajtásokat hoz.
A természetközeli kertészek egyre inkább felismerik értékét. Már nem mindenütt gyomként tekintenek rá, hanem olyan ehető vadnövényként, amely kevés gondozással is bőséges termést ad.
A régi emberek jól ismerték azt az egyszerű igazságot, hogy a természet ritkán alkot fölöslegesen. Sok olyan növény, amelyet ma kapával irtunk ki a kertből, valaha fontos táplálék és gyógynövény volt.
A porcsin is ezt bizonyítja. Szerény külseje mögött értékes tápanyagok, kellemes íz és hosszú hagyomány rejtőzik. Érdemes újra felfedezni, megkóstolni, és visszaadni neki azt a megbecsülést, amelyet elődeink még természetesnek tartottak.
Talán egyszer nálunk is újra olyan ismert lesz, mint régen. Addig pedig, ha legközelebb megjelenik néhány tő a veteményesben, ne siessünk kihúzni. Lehet, hogy nem gyom nőtt a kertünkben, hanem egy különleges vacsora alapanyaga.
