Réges-régen állt egy hatalmas almafa egy házikó kertjében. A kisfiú, aki itt élt a szüleivel, minden nap kijött, hogy játszhasson alatta, körbe-körbe szaladgált, felmászott rá, letépett egy almát róla, megette és lefeküdt a fa árnyékában pihenni.
Nagyon szerette ezt a fát, szeretett vele játszani. Telt-múlt az idő, a kisfiú felcseperedett. Többé már nem rohangált, nem játszott a fa körül, nem mászott fel rá.
Egy napon a fiú visszatért a fához és látta, hogy az szomorú.
- Gyere és játssz velem! – kérte őt a fa.
- Nem vagyok én már gyerek, nem játszok már a fák alatt. – válaszolta.
- Szükségem van játékokra, hogy a gyerekeim tudjanak mivel játszani. Ehhez pénzre van szükségem, hogy megvehessem őket.
- Sajnálom, de pénzem az nincs. Viszont leszedheted az almáimat és eladhatod őket a piacon. Így szerezhetsz pénzt a játékokra.
A fiú nagyon izgatott lett. Felkapkodta a földről a gyümölcsöket, leszedte az ágakról is mind. A fa boldog volt, hogy segíthetett neki, viszont a fiút nagyon sokáig nem látta ezután. Elszomorodott. Egy kis idő elteltével a fiú visszatért hozzá.
- Gyere, játssz velem! – kérlelte a fa.
- Nincs időm rá. Mennem kell dolgozni, hogy eltartsam a családom. Szükségünk van egy házra. Tudsz nekem segíteni?
- Sajnálom, de nekem nincs házam. De, ha úgy gondolod, vágd le az ágaimat és építsd fel a házad belőle. – próbált segíteni neki.
A fiú így is tett. Levágta a fa összes ágát, hazavitte és felépítette a saját házikóját. Az almafa nagyon boldog volt, hogy segíthetett a fiúnak, és, hogy boldognak látta őt. Telt múlt az idő és megint csak magányos maradt. A fiú nem látogatta őt.
Egy meleg nyári napon aztán, a férfi visszatért. A fa borzasztóan el volt ragadtatva, és örült neki, hogy újra láthatja őt.
- Gyere és játssz velem! – kérlelte.
- Öreg vagyok már én a játékhoz. Hajókázni szeretnék már a családommal, nyugodtan pihenni velük és kikapcsolódni. Tudsz nekem adni hajót? – kérdezte.
- Használd a vastagabb ágaimat, készíts belőle hajót magadnak. El tudsz hajózni bárhová majd, boldog lehetsz.
Így is tett a férfi. Levágta a fa vastagabb ágait is és elkészítette a saját hajóját. Nagyon hosszú útra indult, kikapcsolódni a családjával.
Végül, amikor a fához visszatért a férfi, több év elteltével:
- Sajnálom fiam. Nincs már semmim a számodra. Nincsenek almáim. – mondta.
- Semmi baj. Nincsenek már fogaim, amivel meg tudnám őket rágni. – reagált a férfi.
- Nincsenek már ágaim, hogy fel tudj rám mászni.
- Túl öreg lennék én már ahhoz!
- Tényleg nem tudok semmit adni neked fiú, csak a törzsem maradt meg. – mondta könnyezve a fa.
- Nincs is többre most szükségem, csak egy helyre, ahol lepihenhetek. Elfáradtam a hosszú évek során. – mondta a férfi.
- Tökéletes! Az öreg törzsem a legjobb hely, ahhoz, hogy lepihenj az árnyékában. Gyere és ülj ide mellém. – ezzel a férfi leült. A fa boldog volt, és immáron örömében könnyezett.
Ez a történet mindenkinek szól. A fa jelképezi a szüleinket. Amikor fiatalok vagyunk, szeretünk velük játszani. Amikor felnövünk, elhagyjuk őket, csak akkor látogatjuk meg, megyünk „haza” hozzájuk, amikor szükségünk van rájuk, vagy amikor bajban vagyunk. Nem számít, mi történik, a szüleink örökké velünk lesznek, mindent megadnak nekünk, amit tudnak, hogy boldogak lehessünk!
Lehet, úgy gondolod, hogy a fiú kegyetlen a fával, de így viselkedünk mi a szüleinkkel. Nem értékeljük azokat a dolgokat, amiket tesznek értünk, csak akkor, amikor már túl késő!
Tanulság: Kezeljük a szüleinket szerető gondoskodással! Mert csak akkor fogod megérteni az értékét annak az üres széknek, ami ott áll a nappaliban, ha már nem lesznek. Nem tudhatjuk, hogy mekkora szeretetet adnak nekünk ők, addig, amíg nem leszünk mi magunk is szülők!
