Egy rendkívül tanulságos mese a megromlott burgonyáról, amelyet mindenkinek ismernie kell!

 

Ez a történet napok óta az interneten kering, és egyre több emberhez jut el, mert olyan üzenetet hordoz, ami mindenkit foglalkoztat: mégpedig, hogy miként lehet megbocsátani, miként lehet a gyűlöletet és a haragot magunk mögött hagyni.

 

tanulságos történet, burgonya, mese, harag, megbocsátás

Egy tanítónő a kisdiákok agytekervényeit megmozgató játékot talált ki. Arra kérte a nebulókat, hogy egy műanyag tasakban mindenki hozzon magával pár darab burgonyát. Annyi burgonyát kellett vigyenek a gyerekek, ahány személyt a környezetükből utáltak, és azokról kellett a gumókat is elnevezniük.

 

Másnap meg is érkeztek a krumplik, volt, aki kettőt hozott, volt, aki hármat, de olyan is akadt, aki öttel érkezett.

 

A tanítónő ezután arra kérte a diákjait, hogy a következő egy hétben mindenhová, még a vécére is vigyék magukkal a krumplis zacskóikat.

 

Ahogy teltek a napok, a kisdiákok közül már volt, aki sírva fakadt, hiszen a napok alatt megromlott krumplikból förtelmes bűz áradt, és akinek 5 krumplija volt, annak sokkal nehezebb terhet is kellett cipelnie. Mikor letelt a hét, a gyerekek örültek, hogy a játéknak vége lett.

 

A tanítónő megkérdezte: „Milyen érzés volt magatokkal cipelni a krumplikat?”

 

A gyermekek azonnal panaszkodni, siránkozni kezdtek, hiszen szörnyű érzés volt azokkal a kellemetlen szagú gumókkal együtt élni.

 

„Pont ugyan ilyen érzés, mikor a lelketek, szívetek mélyén ott ül a düh, a harag és a gyűlölet. Az a láthatatlan, de nyomasztó bűz megmérgezi a szívet, és mindig veletek lesz, ha nem szabadultok meg tőle. Meg kell bocsátani, mert akkor a szívetek csak így lehet szabad és könnyű. A megbocsátás képessége a legnagyobb erény, a legmagasztosabb emberi tulajdonság. A szeretet a legjobb gyógyír mindenre, ezért nem szabad senkire sem haragudni” – mondta a nagyszerű pedagógus.

 

A szerző ismeretlen

 

burgonya

Dédapám öröksége: így gyógyítottak a régiek orvosságok nélkül
A húszas évek előtt rendes orvosi ellátás még nem volt, és nem voltak elérhető gyógyszerek, a szegény ember mégis gyógyította magát. A parasztember a...
TOVÁBB
Édesburgonya - avagy batáta termesztése kertedben
Hazánkban egyre elterjedtebb az édesburgonya – batáta – fogyasztása. Nem kíván nagy szakértelmet termesztése, könnyedén próbálkozhatsz...
TOVÁBB
Minden növény arra a szervre jó, amelyikre hasonlít
  Minden növény nyersen fogyasztva arra a szervre jó, azt a szervet gyógyítja, amelyikre hasonlít!   A gombák különleges élőlények, se nem állatok, se...
TOVÁBB
A legjobb ételek a hasnyálmirigy egészségének fenntartásához és gyógyításához
Testünk egészségének megőrzéséhez feltétlenül szükséges, hogy hasnyálmirigyünk is megfelelő állapotban legyen, mivel a hasnyálmirigy fontos szerepet tölt be...
TOVÁBB
NEKED AJÁNLJUK
Dr. Domján László - Az emberi elme képes a gyógyításra
Dr. Domján László neve, arca egyáltalán nem ismeretlen azok számára, akik az elmúlt két évtizedben valamikor elvégezték az Agykontroll tanfolyamot. S ez...
TOVÁBB
Megszívlelendő szavak az öregedésről! Ezt mindenkinek el kell olvasnia!
Egy nap, egy fiatal barátnőm azt kérdezte tőlem, milyen érzés öregedni.   Meghökkentem kérdésén, mert én sosem gondoltam arra, hogy én öreg lennék. Az...
TOVÁBB
Mit tegyünk 60 felett? ...mert az idő nem áll meg!
"Ne add fel, kérlek, ne engedj, még ha éget is a hideg, még ha harap is a félelem, még ha lemegy is a nap és eláll a szél. Lelkedben van még tűz, álmaidban...
TOVÁBB
A szeretethiány lelki és testi következményei
A szeretethiány népbetegség. A szeretethiánynak szövődményei vannak. Nem csak lelki, hanem testi szövődményei. A szeretethiány lelki vonzata a magány –...
TOVÁBB
NÉPSZERŰ CIKKEK
 Eltitkolt gyógyszer a 3%-os Hidrogén-peroxid
Bár a szakirodalom feljegyezte, hogy Franciaországban már a 19. század elején sikeresen...
Az Algopyrin hatóanyaga a metamizole
Kétségtelen, hogy az EU-ban és más fejlett országokban a metamizole tartalmú...
Csodákra képes a kövirózsa
A népi gyógyászatban gyakran használják a növény levelének kipréselt, zselés nedvét külsőleg...
Hízol, rosszul alszol, és fájnak az ízületeid?
A köménymag gyógyászati hatásait régtől fogva ismeri az emberiség, a népi gyógyászat...
TOVÁBBI CIKKEK
Érszűkület – Milyen okok állhatnak a kialakulása mögött?
Az érszűkület napjaink egyik leggyakoribb keringési problémája. Legtöbbször az alsó...
Tévhit vagy igazság? – Este hat után már nem szabad enni
Az egészséges táplálkozással kapcsolatban kevés olyan tanács terjedt el annyira, mint az, hogy...
Mit üzen a szervezetünk? – Miért hideg mindig a kezünk és a lábunk?
Sok ember tapasztalja, hogy keze vagy lába szinte állandóan hideg, még akkor is, amikor a...
Tudtad, hogy a dióban található növényi vegyületek támogathatják az agy egészségét?
A dió évszázadok óta a magyar kertek egyik legértékesebb termése. Árnyékot adó hatalmas fája...
A kukoricadara egy egyszerű alapanyag, értékes táplálékkal
A kukoricadara sokak számára a gyermekkor ízeit idézi. A tejbegrízhez hasonló puliszka,...
Kókusz és kókuszreszelék – A trópusok tápláló ajándéka
A kókusz a világ egyik legsokoldalúbban felhasználható gyümölcse. Bár legtöbben...
Egyiptom – A hibiszkusz, a sivatag rubinvörös itala
Ha Egyiptomra gondolunk, legtöbbünknek a piramisok, a Szfinx, a Nílus vagy a fáraók jutnak...
Mit üzen a szervezetünk? – Miért görcsöl a lábunk éjszaka?
Az éjszakai lábgörcs sok ember életét keseríti meg. A fájdalom hirtelen jelentkezik, legtöbbször...
Galagonya – A szív egyik legértékesebb gyógynövénye
A galagonya évszázadok óta megbecsült gyógynövény, amelyet nem véletlenül neveznek a...
Tudtad, hogy a petrezselyem több C-vitamint tartalmazhat, mint a citrom?
A petrezselyem szinte minden magyar konyhában megtalálható. Legtöbben csupán levesek,...

Címkék