Ez a történet napok óta az interneten kering, és egyre több emberhez jut el, mert olyan üzenetet hordoz, ami mindenkit foglalkoztat: mégpedig, hogy miként lehet megbocsátani, miként lehet a gyűlöletet és a haragot magunk mögött hagyni.
Egy tanítónő a kisdiákok agytekervényeit megmozgató játékot talált ki. Arra kérte a nebulókat, hogy egy műanyag tasakban mindenki hozzon magával pár darab burgonyát. Annyi burgonyát kellett vigyenek a gyerekek, ahány személyt a környezetükből utáltak, és azokról kellett a gumókat is elnevezniük.
Másnap meg is érkeztek a krumplik, volt, aki kettőt hozott, volt, aki hármat, de olyan is akadt, aki öttel érkezett.
A tanítónő ezután arra kérte a diákjait, hogy a következő egy hétben mindenhová, még a vécére is vigyék magukkal a krumplis zacskóikat.
Ahogy teltek a napok, a kisdiákok közül már volt, aki sírva fakadt, hiszen a napok alatt megromlott krumplikból förtelmes bűz áradt, és akinek 5 krumplija volt, annak sokkal nehezebb terhet is kellett cipelnie. Mikor letelt a hét, a gyerekek örültek, hogy a játéknak vége lett.
A tanítónő megkérdezte: „Milyen érzés volt magatokkal cipelni a krumplikat?”
A gyermekek azonnal panaszkodni, siránkozni kezdtek, hiszen szörnyű érzés volt azokkal a kellemetlen szagú gumókkal együtt élni.
„Pont ugyan ilyen érzés, mikor a lelketek, szívetek mélyén ott ül a düh, a harag és a gyűlölet. Az a láthatatlan, de nyomasztó bűz megmérgezi a szívet, és mindig veletek lesz, ha nem szabadultok meg tőle. Meg kell bocsátani, mert akkor a szívetek csak így lehet szabad és könnyű. A megbocsátás képessége a legnagyobb erény, a legmagasztosabb emberi tulajdonság. A szeretet a legjobb gyógyír mindenre, ezért nem szabad senkire sem haragudni” – mondta a nagyszerű pedagógus.
A szerző ismeretlen
