Mazsola - a gyógyító

 

Az egyik legegészségesebb gyümölcs fajták közé tartozik a mazsola!

 

mazsola gyógyhatása, mazsola, aszalt gyümölcs, aszalt szőlő, idegrendszer, szabad gyökök

A mazsola hatékony a légszennyezés, a füst, a fény hatására keletkező szabadgyökök elpusztításában. A szabadgyökök károsítják sejtjeinket, és nagy szerepet játszanak a korai öregedésben. A mazsola hatékonyan késlelteti a ráncok megjelenését és a szarkalábak feltűnését is.

 

A mazsola jelentős mennyiségű antioxidánst tartalmaz, olyan mértékben, hogy megelőzi az áfonyát, az epret, a málnát, a narancsot, szilvát, almát és a körtét is.

 

Mazsola történelem

A mazsola tulajdonképpen édes aszalt szőlő. Mazsolaszőlőt már i.e. 2000-ben is termesztettek Egyiptomban és Perzsiában. Értékes gyümölcs volt – az ókori görögök és a rómaiak a fogyasztás mellett díszítésként is használták, valamint díjként adták a sportolóknak.

Bár rendszeres termesztése a meleg, mediterrán tájakon kezdődött, valószínűleg az egyiptomiak voltak az elsők, akik a szőlőszemeket tartósítás céljából a napra tették ki szárítani és nem bort készítettek belőle.

A szőlőfürtöket a teljes érésig a tőkén kell hagyni, a szüret után a szemeket válogatjuk, és napra kiterítve szárítjuk. A szárított szőlő mindenfajtáját mazsolának nevezzük.

 

 

A mazsolának többféle változata van, színe szerint lehet világosbarna, fehér, sötét színű és vörös is. A mazsolának a friss gyümölcshöz hasonló előnyei vannak – a színes szőlőből készült mazsola azonban értékesebb, ugyanis a színes héjban bioflavonoidok találhatók, valamint P-vitamin, mely a baktériumokkal és vírusokkal szemben könnyen felveszi a harcot. (A P vitamin együtt dolgozik a C vitaminnal testünkben számos betegség leküzdésén.)

 

A mazsola egész évben elérhető. Ha már megkezdtük a csomagolást, zárt üvegben, hűtőszekrényben akár egy évig is eltarthatjuk. Sütemények ízesítéséhez kiválóan helyettesíthetjük vele a cukrot.

 

A mazsola egyetlen hátránya, hogy mivel szárított, a cukortartalom magasabb benne. Ha nem a kedvencünk és nehezünkre esik magában fogyasztani, keverjük a szárított gyümölcsöt a reggeli müzlinkbe, joghurtba, kefirbe, együtt könnyebben elfogyasztjuk. Jótékony hatásait ugyanis kár lenne mellőznünk az életünkből!

 

Az aszalt szőlő, a mazsola ugyanolyan tulajdonságokkal rendelkezik, mint a friss szőlő, de szárított formában hatóanyagai koncentrálódtak. Teljes tömegéből – fajtától függően – körülbelül 30% gyümölcscukor, 28% szőlőcukor.

Szervezetünkben folyamatosan keletkeznek az úgynevezett szabad gyökök, amelyek sejtkárosító, sejtpusztító hatásúak, és gátolják számos létfontosságú életfunkciónkat. A szabad gyökök károsító hatását ellensúlyozhatjuk az úgynevezett antioxidánsok bevitelével.

 

Olyan értékes, a szervezet működéséhez állandóan szükséges és elengedhetetlen ásványi anyagokat tartalmaz, mint a kalcium, a magnézium és a foszfor. A mazsola kiváló vasforrás is.

 

A mazsola gyógyhatása

●    Természetes szőlőcukortartalma folyamatos, egyenletes energiát biztosít az egész szervezetnek, különösen az izom-, szív- és agyműködés számára.

●    A mazsola rengeteg bórt tartalmaz, mely ásványi anyag a menopauzán átesett nőkben bizonyítottan lassítja a csontvesztést. A maximális csontvédő hatás érdekében szórjuk kalciumban gazdag joghurtba.

●    Magas rosttartalma gyorsítja a felesleges tápanyagok kiürülését.

●    A benne levő vitaminok, ásványi anyagok, szerves gyümölcssavak (borsav, almasav, citromsav) erősítik és tisztítják a testet.

●    Magas élelmi rost és gyümölcssav tartalma serkenti az emésztést.

●    Kálium tartalma miatt enyhe vízhajtó hatású, tisztítja a keringési rendszert.

●    Gyorsan felszívódó energia tartalma csökkenti a fáradtságot, rost tartalma viszont segíti a felesleges cukrok kiürítését.

●    Amerikai vizsgálatok szerint a mazsola baktérium- és vírusölő hatású, gyulladásgátló anyagokat is tartalmaz, fogyasztása cukortartalma ellenére is jót tesz a fogaknak és az ínynek.

●    Egyes kutatások szerint gátolhatja az allergia kifejlődését, ami sejtvédő, antioxidáns hatóanyagaival magyarázható.

●    Antioxidáns, rezveratol (csak a sötét fajtáknál) tartalma védi a szervezetet a sejtkárosító anyagoktól, így hathatós segítsék a rák kialakulásának megelőzésében.

●    A mai kutatások megerősítették, hogy jelentős B-vitamin tartalma hatékonyan segíti az idegrendszer egészséges működését, szőlőcukortartalma pedig frissíti az agytevékenységet és segít pajzsmirigy alulműködés esetén.

 

A mazsola fogyasztásával a cukorbetegeknek vigyázniuk kell, mert sokkal magasabb a cukortartalma, mint a szőlőnek.

 

 


idegrendszer

Ezt jelenti a krónikus fejfájás a fej bizonyos pontjain
  Az ájurvédikus tanok szerint, ha bizonyos pontokon alakul ki a fejfájás, akkor az kapcsolatban lehet valamelyik belső szervvel, és azt jelezheti,...
TOVÁBB
A csecsemőmirigy az egyik legfontosabb mirigyünk, keltsd életre
  A csecsemőmirigy a mellkasban, a szegycsont és a légcső között helyezkedik el és gyermekkorban nagyon fontos szerepet játszik a fejlődésben,...
TOVÁBB
Mazsola - a gyógyító
  Az egyik legegészségesebb gyümölcs fajták közé tartozik a mazsola!   A mazsola hatékony a légszennyezés, a füst, a fény hatására keletkező...
TOVÁBB
Aszalt szilva hatása az immunrendszerre
  Kutatásokból kiderült, hogy az aszalt szilva jóval nagyobb antioxidáns dózissal rendelkezik, mint az erdei gyümölcsök.   Immunrendszerünk...
TOVÁBB
NEKED AJÁNLJUK
Csodákra képes a kövirózsa
  A népi gyógyászatban gyakran használják a növény levelének kipréselt, zselés nedvét külsőleg és belsőleg egyaránt gyulladáscsökkentő, hűsítő,...
TOVÁBB
Egy növény, mely százszor hatékonyabb a kemoterápiánál
  Ez a gyógynövény nem más, mint a tavasszal a mezőket sárga színnel beborító pitypang (Taraxacum officinale). Ugye nem gondoltuk volna, hogy ez az...
TOVÁBB
Diólevél legyen a barátod!
    A diófa ma úgy tűnik reneszánszát éli és egyre többen érdeklődnek a diófalevél gyógyító hatásáról. Szinte minden kertes háznál megtalálható a diófa....
TOVÁBB
Hízol, rosszul alszol, és fájnak az ízületeid?
  A köménymag gyógyászati hatásait régtől fogva ismeri az emberiség, a népi gyógyászat is előszeretettel használja. Összetevőinek köszönhetően elsősorban...
TOVÁBB
NÉPSZERŰ CIKKEK
Az Algopyrin hatóanyaga a metamizole
  Kétségtelen, hogy az EU-ban és más fejlett országokban a metamizole tartalmú...
 Eltitkolt gyógyszer a 3%-os Hidrogén-peroxid
  Bár a szakirodalom feljegyezte, hogy Franciaországban már a 19. század elején...
Csodákra képes a kövirózsa
  A népi gyógyászatban gyakran használják a növény levelének kipréselt, zselés nedvét külsőleg...
Számos betegség gyógyítható rendszeres szeretkezéssel
  Feszült vagy? Alvásproblémád van? Kiderült, hogy számos olyan betegség van, amely...
TOVÁBBI CIKKEK
A galagonyában található hatóanyagok vérkeringési-, szív- és érgyógyszerként funkcionálnak!
  Isten gyümölcsének is nevezik a galagonyát, mely túlterheltség és stressz esetén is...
A természet erejével a koronavírus ellen: van egy gyógynövény, ami segíthet!
  A koronavírus ellen nem csak oltóanyagokat és gyógyszereket akarnak bevetni a tudósok. Azt...
Az antioxidánsokban gazdag bodza jótékony hatásai
  A bodza vírusellenes tulajdonságai már régóta ismertek. Vírusos fertőzések, mint pl. a...
Az édesburgonya levele nehezen hozzáférhető, értékes anyagokat tartalmaz
  Az édesburgonya levelei gazdag forrása vitaminoknak, ásványi anyagoknak és fehérjéknek...

Címkék