A szódabikarbóna 6 felhasználási módja, amiről eddig valószínűleg nem hallottál!

Biztos minden háztartásban megtalálható a szódabikarbóna, amit leginkább sütéskor szokás használni, de nem árt tudni azt sem, hogy az arcbőrnek is jót tesz, sőt, számos más területen is nagyszerűen alkalmazható.

pattanásra, egészséges életmód, szódabikarbóna, körömápolás, méregtelenítő fürdő, méregtelenítés, bőrvédelem, arctisztítás

Íme, 6 különböző felhasználási módja ennek az aprószemű, fehér porállagú terméknek.

1. Arctisztítás

Ebben az a jó, hogy nem kell bonyolult krémet készíteni, több hozzávaló segítségével, hanem egyszerűen 2 kiskanál szódabikarbónát keverjünk el 1 kiskanál langyos vízzel, majd ezután nedvesítsük be az arcunkat, vigyük fel a keveréket, és dörzsöljük pár percig végig az arcbőrt. Utána szinte új életre kell a bőr, hiszen a szódabikarbóna finom szemcséi eltávolítják az elhalt sejteket, és a vérkeringés is beindul.

2. Az egész testbőrnek jót tesz

Nemcsak az arcunkat varázsolhatjuk fiatalabbá a szódabikarbóna segítségével, hanem az egész testünket borító bőrünket is felfrissíthetjük, megújíthatjuk. Elkészíthetjük a keveréket a következőképpen: egy kiskanál szódabikarbónát tegyünk bele egy kevés vízbe, ebbe mehet bele 2 kiskanál zabpehely, majd ezzel dörzsöljük be a bőrünket.

3. Pedikűr

Nem kell sok pénzt elkölteni egy szépségszalonban ahhoz, hogy a lábunkat pontra tegyék, rendezzünk be egy saját spa szalont, otthon a kanapénk előtt. 2–3 evőkanál szódabikarbónát tegyünk bele egy tál meleg vízbe, majd utána következhet a lábápolás. Áztassuk a végtagjainkat 20 percig, majd utána készítsük el a szódabikarbónás krémet, és alaposan dörzsöljük meg a lábfejeket.

4. Méregtelenítő fürdő

Ez azért hasznos, mert megszabadulhatunk a felhalmozódott méreganyagoktól. Érdemes este elkészíteni a fürdőt, mivel utána fáradtság jelentkezhet. A fürdővízbe tegyünk 2 kisebb pohár szódabikarbónát, és 1 pohár Epsom-sót. A fürdőzés legalább 30 percig tartson.

5. Körömápolás

Ha nem távolítjuk el egy idő után a körömlakkot, akkor a körmeink besárgulnak. De némi szódabikarbónával és peroxidos vízzel mindez orvosolható.

6. Pattanástalanít is

Ebben az esetben is némi vízzel kell pasztát készíteni a szódabikarbónából. Ezt vigyük fel a pattanásos arcbőrre, masszírozzuk be, majd öblítsük le. Ez segít eltávolítani a fekete miteszereket és az egyéb szennyeződéseket is.

Forrás

  

egészséges életmód

 Eltitkolt gyógyszer a 3%-os Hidrogén-peroxid
Bár a szakirodalom feljegyezte, hogy Franciaországban már a 19. század elején sikeresen alkalmazták ezt a szert súlyos betegségeknél, elég jó...
TOVÁBB
Az Algopyrin hatóanyaga a metamizole
Kétségtelen, hogy az EU-ban és más fejlett országokban a metamizole tartalmú gyógyszerek vénykötelesek. A metamizole-t 1920-ban szabadalmaztatták,...
TOVÁBB
Csodákra képes a kövirózsa
A népi gyógyászatban gyakran használják a növény levelének kipréselt, zselés nedvét külsőleg és belsőleg egyaránt gyulladáscsökkentő, hűsítő, összehúzó...
TOVÁBB
Diólevél legyen a barátod!
A diófa ma úgy tűnik reneszánszát éli és egyre többen érdeklődnek a diófalevél gyógyító hatásáról. Szinte minden kertes háznál megtalálható a diófa. Az...
TOVÁBB
NEKED AJÁNLJUK
 Eltitkolt gyógyszer a 3%-os Hidrogén-peroxid
Bár a szakirodalom feljegyezte, hogy Franciaországban már a 19. század elején sikeresen alkalmazták ezt a szert súlyos betegségeknél, elég jó...
TOVÁBB
Az Algopyrin hatóanyaga a metamizole
Kétségtelen, hogy az EU-ban és más fejlett országokban a metamizole tartalmú gyógyszerek vénykötelesek. A metamizole-t 1920-ban szabadalmaztatták,...
TOVÁBB
A világ leghalálosabb pirulái – Xanax és társai, avagy a benzodiazepinek veszélyei, mellékhatásai
A Xanax nevű szer a benzodiazepinek csoportjába tartozik, általában szorongásos betegségek, pánikbetegség és depresszió okozta szorongás kezelésére...
TOVÁBB
Megtalálták a rák valódi okát
Lenyűgöző felfedezés a rák valódi okáról: meggyógyulhat a beteg, ha megérti betegsége okát. Dr. Hamer a 70-es években a müncheni onkológiai...
TOVÁBB
NÉPSZERŰ CIKKEK
 Eltitkolt gyógyszer a 3%-os Hidrogén-peroxid
Bár a szakirodalom feljegyezte, hogy Franciaországban már a 19. század elején sikeresen...
Az Algopyrin hatóanyaga a metamizole
Kétségtelen, hogy az EU-ban és más fejlett országokban a metamizole tartalmú...
Csodákra képes a kövirózsa
A népi gyógyászatban gyakran használják a növény levelének kipréselt, zselés nedvét külsőleg...
Hízol, rosszul alszol, és fájnak az ízületeid?
A köménymag gyógyászati hatásait régtől fogva ismeri az emberiség, a népi gyógyászat...
TOVÁBBI CIKKEK
Érszűkület – Milyen okok állhatnak a kialakulása mögött?
Az érszűkület napjaink egyik leggyakoribb keringési problémája. Legtöbbször az alsó...
Tévhit vagy igazság? – Este hat után már nem szabad enni
Az egészséges táplálkozással kapcsolatban kevés olyan tanács terjedt el annyira, mint az, hogy...
Mit üzen a szervezetünk? – Miért hideg mindig a kezünk és a lábunk?
Sok ember tapasztalja, hogy keze vagy lába szinte állandóan hideg, még akkor is, amikor a...
Tudtad, hogy a dióban található növényi vegyületek támogathatják az agy egészségét?
A dió évszázadok óta a magyar kertek egyik legértékesebb termése. Árnyékot adó hatalmas fája...
A kukoricadara egy egyszerű alapanyag, értékes táplálékkal
A kukoricadara sokak számára a gyermekkor ízeit idézi. A tejbegrízhez hasonló puliszka,...
Kókusz és kókuszreszelék – A trópusok tápláló ajándéka
A kókusz a világ egyik legsokoldalúbban felhasználható gyümölcse. Bár legtöbben...
Egyiptom – A hibiszkusz, a sivatag rubinvörös itala
Ha Egyiptomra gondolunk, legtöbbünknek a piramisok, a Szfinx, a Nílus vagy a fáraók jutnak...
Mit üzen a szervezetünk? – Miért görcsöl a lábunk éjszaka?
Az éjszakai lábgörcs sok ember életét keseríti meg. A fájdalom hirtelen jelentkezik, legtöbbször...
Galagonya – A szív egyik legértékesebb gyógynövénye
A galagonya évszázadok óta megbecsült gyógynövény, amelyet nem véletlenül neveznek a...
Tudtad, hogy a petrezselyem több C-vitamint tartalmazhat, mint a citrom?
A petrezselyem szinte minden magyar konyhában megtalálható. Legtöbben csupán levesek,...

Címkék