Halhús fogyasztással a béldaganatok ellen

 

A rendszeres halfogyasztás jótékony hatással van a béldaganatok leküzdésében. Javíthatja a béldaganatban szenvedő betegek túlélési esélyeit az omega-3 zsírsavakban gazdag halak - mint például a tonhal és a lazac - fogyasztása egy nemrég közzétett kutatás eredményei szerint.

omega-3 zsírsav, halfogyasztás, tonhal, lazac

A vizsgálat erős összefüggést mutatott ki a magasabb omega-3 zsírsavbevitel és az alacsonyabb halálozási kockázat között. A kutatáshoz több mint 170 ezer amerikai adatait vették számba, közülük 1659 páciens küzdött bélrákkal.

 

A halfogyasztás jótékony hatással van a béldaganatok gyógyulására

A Gut című brit tudományos lapban közzétett eredmények szerint azok, akik napi szinten legalább 0,3 gramm omega-3 zsírsavat fogyasztottak a diagnózis felállítása után, 41 százalékkal magasabb eséllyel élték túl a betegséget, mint azok, akik 0,1 grammnál is kevesebbet.

 

 

"Amennyiben az eredményeket más kutatások is képesek megismételni, a magasabb omega-3 zsírsavbevitel segítheti a béldaganatos betegek életének meghosszabbítását" - fogalmaz a tanulmány, amely szerint elsőként sikerült szélesebb populáció adatait figyelembe véve bizonyítékot nyújtani a halakban található omega-3 zsírsavak lehetséges jótékony hatásairól a béldaganatos megbetegedések esetében.

 

Másban is fontos szerepet játszik az omega-3 zsírsav

Ugyanakkor felhívják a figyelmet a további vizsgálatok szükségességére is annak kizárásához, hogy nem véletlen egybeesés vezetett az eredményekhez, és az omega-3 valóban hozzájárult a túlélési esélyek növekedéséhez.

 

Az omega-3 zsírsav fontos szerepet játszik a növekedésben és az agyi funkciók egészséges működésében, de termelésére az emberi test nem képes. Bevitele zsíros halak és más tengeri élőlények, valamint bizonyos növények és növényi olajok fogyasztásával lehetséges.

Forrás

 

 

omega-3 zsírsav

Diólevél legyen a barátod!
A diófa ma úgy tűnik reneszánszát éli és egyre többen érdeklődnek a diófalevél gyógyító hatásáról. Szinte minden kertes háznál megtalálható a diófa. Az...
TOVÁBB
A kövér porcsin omega-3 zsírsavakban leggazdagabb növény
A kövér porcsin (ismertebb nevén kövérke) a porcsinfélék családjába tartozó növényfaj. Népies neve: disznója, disznóporcsin, kövérfű, kövérke,...
TOVÁBB
A 10 legegészségesebb növény
Tudósok megállapították, hogy melyik a 10 legegészségesebb élelmiszer a világon.    Íme a lista Cékla Miért egészséges? Alkotóelemei csökkentik a...
TOVÁBB
Minden életkorban érdemes csukamájolajat fogyasztani
A csukamájolajnak A- és D-vitamin tartalma, az ételek között az egyik legmagasabb, ezért minden életkorban érdemes fogyasztani. Ezek a...
TOVÁBB
NEKED AJÁNLJUK
 Eltitkolt gyógyszer a 3%-os Hidrogén-peroxid
Bár a szakirodalom feljegyezte, hogy Franciaországban már a 19. század elején sikeresen alkalmazták ezt a szert súlyos betegségeknél, elég jó...
TOVÁBB
Az Algopyrin hatóanyaga a metamizole
  Kétségtelen, hogy az EU-ban és más fejlett országokban a metamizole tartalmú gyógyszerek vénykötelesek. A metamizole-t 1920-ban...
TOVÁBB
A világ leghalálosabb pirulái – Xanax és társai, avagy a benzodiazepinek veszélyei, mellékhatásai
A Xanax nevű szer a benzodiazepinek csoportjába tartozik, általában szorongásos betegségek, pánikbetegség és depresszió okozta szorongás kezelésére...
TOVÁBB
Megtalálták a rák valódi okát
Lenyűgöző felfedezés a rák valódi okáról: meggyógyulhat a beteg, ha megérti betegsége okát. Dr. Hamer a 70-es években a müncheni onkológiai...
TOVÁBB
NÉPSZERŰ CIKKEK
 Eltitkolt gyógyszer a 3%-os Hidrogén-peroxid
Bár a szakirodalom feljegyezte, hogy Franciaországban már a 19. század elején sikeresen...
Az Algopyrin hatóanyaga a metamizole
  Kétségtelen, hogy az EU-ban és más fejlett országokban a metamizole tartalmú...
Csodákra képes a kövirózsa
A népi gyógyászatban gyakran használják a növény levelének kipréselt, zselés nedvét külsőleg...
Hízol, rosszul alszol, és fájnak az ízületeid?
A köménymag gyógyászati hatásait régtől fogva ismeri az emberiség, a népi gyógyászat...
TOVÁBBI CIKKEK
Lógó szemölcs (bőrkinövés) természetes eltávolítása – mit tehetünk kíméletesen?
A lógó szemölcs – orvosi nevén gyakran „fibroma” vagy „bőrfüggelék” – sokaknál megjelenik az...
Nagy útifű – az utak menti gyógyító, amely mindig kéznél van
Kevés olyan növény létezik, amely ennyire egyszerű, mégis ennyire sokoldalú lenne, mint a...
Az újhagyma zöld szára – klorofil és gyógyerő a tavasz friss ajándékában
A tavasz egyik legegyszerűbb, mégis legértékesebb ajándéka az újhagyma. Sokszor csak...
K2-vitamin és D-vitamin – együtt vagy külön? Amit tudni érdemes az egyensúlyról
Az utóbbi években egyre többen figyelnek oda a D-vitamin pótlására, és ez nem véletlen. A...
A vakondtúrás földje – a kert rejtett kincse a felszín alatt
Sokan bosszankodva nézik a frissen megjelenő vakondtúrásokat a kertben. A szép gyepet felborító...
A komló tavaszi hajtásai – az erdők rejtett csemegéje és gyógyító ajándéka
A tavasz nemcsak a megújulás ideje, hanem a természet egyik legértékesebb, mégis gyakran...
A peszticidek rejtett hatásai – mit viszünk be a szervezetünkbe nap mint nap?
A modern mezőgazdaság egyik alappillére a növényvédelem, amelynek részeként különféle...
A pásztortáska – az elfeledett gyógyító a mezők széléről
A természet egyik különös sajátossága, hogy a legértékesebb növényeket gyakran ott találjuk, ahol...
A pánikbetegség és a természetes megközelítés – amikor a test túl hangosan jelez
A pánikbetegség az egyik legfélreértettebb állapot. Aki átélte már, tudja, hogy nem...
10 gyógynövény, amelyet a középkor „boszorkányai” is használtak – félelem, tudás és gyógyítás határán
A középkor világa tele volt félelemmel, hittel és félreértett tudással. Azokat az asszonyokat,...

Címkék