Képes meghallani a testünk és minden egyes sejtünk, amit mondani szeretnénk neki? Tudunk beszélgetni a sejtjeinkkel, hogy ne érje őket betegség, támadás? Nos, vannak, akik meggyőződéssel állítják, hogy igen.
Cleve Backster 36 éve kutatja a növényi, állati és emberi sejtek működését. Korábban a CIA-nek dolgozott, kikérdező volt. 1966-ban Backster úgy döntött, hogy ráerősít egy hazugságvizsgáló gépet egy sárkányfára (Dracaena). Amikor az egyik levélre helyezte a készülék egyik mérőműszerét, gondolkodni kezdett azon, hogy mit tehetne azért, hogy a növényből olyan ingert váltson ki, amelyet a készülék is érzékelni tudna.
Azzal tisztában volt, hogy az embereknél egy érzelemváltozás képes működésben hozni a poligráfot, de a növényekről nem tudott semmit. Ezért arra gondolt, hogy mi lenne, ha meggyújtaná az egyik levelét a növénynek, de elég volt csak a gondolat ahhoz, hogy a poligráf egyik karja megmozduljon, konkrét cselekedetre nem volt szükség.
Szóval Backster rájött arra, hogy a növények képesek reagálni a pozitív, vagy negatív gondolatokra, érzelmekre. Később pedig elméletét az emberi sejteken is ki szerette volna próbálni. Végül azt az eredményt kapta, amire számított. Egy erős érzelmi töltet hatással van a sejtek működésére, azok „közérzetére”.
Backster kísérletsorozata rámutat arra, ami a keleti kultúrák gondolkodásmódjában, filozófiájában évezredek óta jelen van, mégpedig az, hogy minden egyes, a természetben fellelhető elem kölcsönös kapcsolatban van egymással. Ez tartja fenn az életet, ez az energiamező mindennek az alapja. Ennek köszönhetően lehetünk képesek arra, hogy a betegségre összpontosítva átadjuk sejtjeinknek azt az üzenetet, amely révén meggyógyulhatunk. Nem kell mást tenni, csak higgadtan, de kitartóan „elbeszélgetni” a szervezetünkkel, erőt adva neki, hogy legyőzze a kórt, amiben szenvedünk.
Ahhoz, hogy kapcsolatba lépjünk a testünket alkotó milliónyi parány sejttel, a következő lépéseket kell betartani
● mélyüljünk el, csendesedjünk el, és képzeljük azt, hogy sejtjeinkkel a legnagyobb harmóniában létezünk, együtt érzünk velük,
● irányítsuk a tudatunkat, a gondolatainkat arra, hogy képesek vagyunk meggyógyítani magunkat, és képesek vagyunk ebben a sejtjeinknek is segíteni,
● beszéljünk szabadon a testünkkel, legyünk őszinték, mondjuk el, hogy konkrétan mit szeretnénk.