A vérkeringés az emberben végbemenő szüntelen körforgást, az energia felvételt és az energia elosztást, a vérnek saját létünk minden területére való szétáramlását jelképezi.
Vérkeringési zavarok – a belső energia és hajtóerő csökkenése, ellenkezés, elutasítás vagy közönyösség, kedvetlenség, felelősség elhárítása.
Ha cselekvésre készülünk, a vérkeringés is felgyorsul, sőt izgalmi állapotban a pulzus magasra szökik, hogy elegendő energiát biztosítson a tervezett cselekvés végrehajtásához, illetve gyorsan elszállítsa a melléktermékeket. A vérkeringés és az erek hálózata alkotja „belső motorunk” vezetékrendszerét.
Az állandóan alacsony vérnyomás arra utal, hogy belső motorunk takaréklángra állítódott, így cselekvésünkhöz nem áll rendelkezésünkre elegendő energia. E hiányt bizonyos cselekedetekkel és tevékenységekkel szembeni belső és gyakran tudattalan ellenkezés, félelem vagy kedvetlenség hozza létre.
Aki egyáltalán nem látja értelmét életének, aki nem tudja, hogy munkáját minek végzi, s miféle haszna származik belőle, energiája és belső hajtóereje hiányát kívülre is kivetíti.
Az alacsony vérnyomása a következőket jelzi: „Semmihez sincs kedvem, mi értelme van bárminek is, hiszen sehova se vezet.”
A tipikus reggeli feketekávé, mely az életerő serkentésére hivatott, voltaképpen a munka és általában az élet iránti hiányzó érdeklődést, vágyat és örömöt kívánja pótolni. A kávéfogyasztó csak akkor ébred fel, miután szervezete megkapta az állítólagos adrenalin-lökést.
Ez a szokás a szürke hétköznapokkal, a túlszabályozott napi rutinnal szembeni mélységes ellenkezést, elutasítást vagy éppen közönyösséget fejezi ki. Aki a munkájában, szabad idejében vagy családja körében egyébként se leli örömét, nehézségekkel küzd, melyeket megoldás helyett legszívesebben a szőnyeg alá söpörne, a nap terheitől kimerültén alszik majd el, fáradtan és kedvetlenül ébred.
Ha az élet eseményei ismét értelmet nyernek, ha az illető kisebb-nagyobb sikerélményekre tesz szert, röviden: ha az ember ismét aktívvá válik, és saját kezébe veszi élete irányítását, akkor megváltozott életfelfogásához vérkeringése is igazodni fog és a kívánt célok megvalósításában, készséges segítőtársnak bizonyul.
A perifériás vérellátottság zavarai ezzel szemben arra utalnak, hogy bár megvan a készség az aktivitásra, s szándék is mutatkozik az egyéni élet bizonyos mérvű módosítására, az „én” mégis távol tartja magát az élet bizonyos feladataitól, konkrét „területeitől”.
A kéz hidegsége azt jelképezi, hogy egy pontosan meghatározható cselekvéssel szembeni félelem vagy ellenkezés áll fenn, illetve annak ellenére, hogy az egyén örömét leli az életben, még sincs annyi bátorsága, hogy cselekvő módon közbeavatkozzék, minthogy fél a lehetséges következményektől.
A láb vérellátottságának zavarai világosan jelzik, hogy az illető nem igazán érzi magát jól azon a helyen, ahol az életben áll. Nem érzi, hogy erős gyökerekkel kötődne oda, húzódozik a helyével való kapcsolattól. Következésképp lábának érzékelési képessége jelentős mértékben lecsökken.
Aki viszont jól érzi magát a helyén, aki nem tartja veszélyeztetettnek vagy túlterheltnek magát, az bizalmas kötöttségbe kerül „terepével”, pozitív érzelmekkel viszonyul adott „állomáshelyéhez”.
A tartósan magas vérnyomás (mely világosan látható a kolerikusok élénkpiros arcszínében) arra utal, hogy a belső motor teljes gőzzel működik, rengeteg energiát bocsát rendelkezésre, ám felhasználására végeredményben nem kerül sor, mert az illető fékezi magát vagy passzív marad.
Aki megtanulja megérteni és megfelelő módon levezetni agresszív indulatait, aki eltökélt magabiztosságra tesz szert, melynek révén szándékolt cselekedeteit még külső ellenállással szemben is keresztül tudja vinni, aki száműzi magából a tettei következményétől való félelmet, képes lesz normális módon szabályozni vérkeringését.
A magas vérnyomásra adhat okot az is, ha az ember állandó „nyomás alatt áll”, túlterheltnek érzi magát, mert megpróbál mindenkinek a kedvére tenni, ám végső soron agresszív indulatok halmozódnak fel benne. Ilyenkor meg kell tanulnunk nemet mondani, meg kell erősítenünk önértékelésünket, hogy ne legyen többé szükségünk „bizonyítékokat” felhozni önnön teljesítőképességünk alátámasztására.
A keringési rendszer összeroppanása jelzi, hogy lényünk (a vér) egyensúlyi állapota felborult. A vérkeringést az izgalmi és nyugalmi periódusok, aktivitás és passzivitás, plusz és mínusz rendkívül érzékeny összjátéka jellemzi. Ily módon biztosítódik lényünk állandó belső egyensúlya. Sokkhatás vagy akár egy apróság következtében – „az utolsó csepp a pohárban” – az említett egyensúly felborulhat. A lényünk egyes részei közötti bonyolult kölcsönhatási mechanizmust megzavarja valamely testi/lelki hatás váratlan túlsúlya, a félelem vagy valami váratlanul erős energia.
