Egyáltalán nem új keletű ez az eredetét tekintve ismeretlen történet, de a világhálót már több ízben meghódította. Igazi lelki táplálék. Olvasd hát, és gazdagodj emberségből, érzelemből.
Két súlyos beteg férfi osztozott egy kórtermen. Egyikük felülhetett ágyában minden nap egy kis időre, ezzel is könnyítve a tüdején levő folyadék ürülését. Az ő ágya a kórterem egyetlen ablaka mellett volt. A másik férfi ágyhoz kötött volt, így órákat beszélgettek egymással. Meséltek egymásnak családjukról, feleségeikről, addigi életükről, munkájukról, a helyekről, ahol vakációzni szoktak.
Az ablak melletti férfi minden délután felült, és mesélni kezdte betegtársának, amit éppen az ablakon keresztül látott. A másik ágyon mozdulni képtelen beteg ezekért az órányi pillanatokért élt, amelyek egyszerre a kaput jelentették számára a külvilág felé.
Az ablak egy csodaszép tóra nézett, tele játékos récékkel és fehér hattyúkkal, melynek sima tükrén gyerekek eregették bárkáikat. Szerelmespárok sétáltak kéz a kézben, a világ minden színében játszó virágok között. Kicsit arrébb már látni lehetett az alattuk elterülő város lenyűgöző látványát.
A fekvő beteg minden egyes alkalommal lehunyta szemét és maga elé képzelte a precíz részletességgel leírt világot. Egy langyos délután, az ablakmelletti férfi egy éppen arra elhaladó parádét vélt felfedezni. A másik nem láthatta, de lelki szemei elé képzelte a színes ruhákat, a fúvószenekart, a táncoló, színes tömeget.
Napok, hetek és hónapok teltek így. Egy nap az ápoló az ablak melletti ágyon egy élettelen testet kapott. A férfi békésen, csendben távozott.
A magára maradt beteg egy idő után, mikor elérkezettnek tartotta a pillanatot, megkérte ápolóját, segítsen neki átköltözni az ablak melletti ágyra. Az pedig örömmel segített rajta, kényelembe helyezte majd magára hagyta.
Lassan, fájdalmai ellenére fél könyökére támaszkodva óvatosan felemelkedett, hogy végre megláthassa az igazi világot odakint. De egy falba ütközött tekintete. Az ápolót kérdezte, hogyan lehetséges, hogy elhunyt betegtársa mégis csodálatos dolgokat mesélt neki a kinti világról.
Azt felelte, a férfi vak volt. Még a falat sem láthatta. Talán csak önt akarta bátorítani.
Saját fájdalmaink ellenére másoknak örömet szerezni páratlan boldogság.
