Van egy rossz hírünk meg egy jó hírünk. A rossz hír, hogy a cukor halálos méreg, a jó hír, hogy nem muszáj fogyasztani.
A felelősséget magától elhárító egyén visszatérő fordulata, hogy „ma ezt mondják, holnap meg azt”, és tömik a fejüket mindazzal, amit a reklámkampányok el akarnak adni nekik, vagy amit már megszoktak, mint a svájci pásztorok az arzénevést. Aztán ezek az egyének töltik meg a kórházakat, és haldokolva kérdezgetik keserűen, „miért pont én?” Kétségtelen, hogy világgazdasági válság törne ki, ha az emberek hirtelen abbahagynák a dohányzást, a sörfogyasztást, az alkoholizálást, a tej és az édességek fogyasztását. (A kávét nem említem, mert nagyfogyasztó vagyok, és különben is saját cikkemből tudom, hogy egészséges ). De azért nem kéne felülni annak, hogy trendi dolog mérgeket fogyasztani, még ha a világgazdaság egyensúlya is a tét. Talán majd mindenki a wc-be önti a kóláját, kukába a mélyhűtött fagylaltjait, és szétszórja a szélbe az otthon őrzött félmázsa kristálycukrát? Amilyen kaotikus a világ, persze még ez is megeshet. Ne feledjük, hogy balsors nem más, mint rossz szokások folyamatos gyakorlása.
A cukor története
Nem tudom, felfigyelt-e az olvasó arra, hogy minden élvezeti szer kultúrtörténete valahol keleten kezdődik. A cukoré is; hogy pontosan hol, az szerzőnként változó, de már időszámításunk előtt Bengáliában, később Indiában kezdték cuppogni, majd sajtolni a cukornád levét. Ha besűrítették és megszárították, előállt az „indiai só”. Először Nagy Sándor katonái csodálták meg a nádat rágcsáló parasztokat . A rómaiak szakharonnak nevezték el, innen a mai szacharin elnevezés, ami apró édes szemcséket jelent. Dioscorides az I. században úgy írta le, hogy „szakharonnak nevezett méz, amit nádból nyernek Indiában és Arábia Felixben, állaga olyan, mint a só és ropog a fogak alatt”. Akkor még nem volt Tesco, hanem a minden hájjal megkent arab kereskedők révén jutott el aztán a cukor Európába. Spanyolországban a hétszázas években tűnt fel, és az 1150-ből származó leírások szerint már kiterjedt cukornádültetvények voltak. A velenceiek az 1300-as években még importálták a cukrot, de később maguk is belevágtak a cukorfinomításba. Mikor III. Henrik francia király Velencébe látogatott ezerötszáz-valahányban, a tiszteletére adott ebéden az asztalterítőtől az evőeszközökig, mindent cukorból volt.. A cukornád aztán Kolumbusz és Cortez közreműködésével gyorsan elterjedt az új gyarmatokon, ahol elég leigázandó és dolgoztatható bennszülött volt, ami gyorsan fellendítette az üzletet. Hajókaravánok szállították a cukrot és melaszt Dél-Amerikából Európába. A cukor akkora biznisz lett, hogy a hollandok elcserélték New Amsterdamot egy kis Dél-Amerikai angol gyarmatra, Suriname-ra, ahol remekül lehetett cukornádat termelni. Így lett New Amsterdamból New York. Az amerikaiak, bár a déli államokban megtermett a cukornád, az őslakosokat követve juharfasziruppal édesítették mindennapjaikat. A melasz, a cukorfinomítás kátránya hamar népszerűvé vált, amikor az emelkedő gabonaárak miatt rumot kezdtek belőle erjeszteni. Az angol tengerészetnél a rumot védőitalként rendszeresítették, s míg 1698-ban még csak 940 litert, 1775-ben már 9 080 000 litert importáltak. Sokak szerint az amerikai függetlenségi háború sem a teára kivetett angol védővám, hanem az 1733-as melaszra kivetett adó miatt tört ki. Merthogy a telepeseknek is a rum volt a védőitala. Véd a józanság ellen. Közben az angolok blokád alá vették Napóleont és vele Franciaországot, és lőttek a torkosságnak. Válaszként Napóleon 1806-ban 100 ezer frank jutalmat tűzött ki annak, aki bármilyen növényből cukrot tud előállítani. Benjamin Delessert 1812-ben be is mutatta, hogy cukorrépából cukrot tud kotyvasztani. Következő évben már hatalmas mennyiségben termelték a cukorrépát és császári finomítókban párolták a cukrot.
De hogy ne vesszünk el a részletekben: a cukor hatalmas üzletnek bizonyult, s nem kis része volt a rabszolgaság elterjedésében. A cukorra kivetett adók akkora jövedelmet jelentettek a tengeri hatalommal bíró Angliának hogy I. Erzsébet, ha kicsit fanyalogva is, de végül rendeletben engedélyezte a gyarmatokon a rabszolgamunkát, vállalva, hogy ezért talán isten majd megbünteti. Sir Dalby Thomas 1690-ben azt írta, hogy „Anglia jólétéért, dicsőségéért és nagyságáért a cukor többet tett, mint bármi más áru” . Az üzletmenet úgy nézett ki, hogy Dél-Amerikában vagy a Karib-szigeteken a melaszból rum készült, a rummért a kereskedők Afrikában rabszolgát vettek, azt Dél-Amerikában rummért eladták, és már húztak vissza megint Afrikába csereberélni. De mielőtt elmerülnénk abban, hogyan raboltak ki másokat a cukor nevében, beszéljünk arról, hogyan rabolnak ki minket állítólagos szükségleteink nevében. Kétségtelen, hogy fajunkat (is) erős vonzalom jellemzi az édes íz iránt, ami kivételen nem szüleink bűne, hanem egy evolúciósan hasznos képesség ellenünk fordulása. Az emberi faj legnagyobb átka ugyanis, hogy őskori viszonyokra lett kifejlesztve, s az édes íz akkoriban az érett, ehető gyümölcsöt jelentette. Az evolúció belső korlátokat nem épített be sem a falánkságra, sem az ölésre, sem a paráználkodásra (ezt próbálta meg később az emberiség a tízparancsolattal sikertelenül kompenzálni), mivel a korlátok maguk a fizikai környezetben adottak voltak. Az emberi fejlődés a palackból kieresztett gonosz szellem története, legyen az a szellem az ölés technikája, a dohány, az alkohol, a kábítószer, a szex vagy a cukor. A fejlődés korlátozhatatlansága a mi vesztünk.
78 módja annak, ahogy a cukor rombolja egészségünket
A cukor ugyanis olyan finomított vegyület, ami a természetben nem fordult elő soha, s a szervezet csak nagy üggyel-bajjal bánik el vele, pláne akkora mennyiségben, ahogy azt mi észrevétlenül ételeinkkel vagy desszertjeinkkel fogyasztjuk. Sok módja van a cukor romboló hatásának, természetesen nem soroljuk fel mindet, de a borzongani vágyók szakirodalmi hivatkozásokkal együtt olvashatják a címen. Mi csak mazsolázgatva a halálnemek közt, kezdjük mondjuk a rákkal.
A cukor és a rák
Természetesen ma már mindenki tudja, hogy minden rákot okoz, de azért van ami még annál is inkább.
Egy vizsgálatban egereket mellráksejtekkel fertőztek meg, majd az egerek egy csoportját úgy táplálták, hogy magas legyen a vércukorszintjük, egy csoportnál normál szintű volt a vércukorszint, és egy csoportnál alacsonyan tartották a vércukorszintet. Hetven nap után a magas vércukorszintű egerek egyharmada élt még, a normál vércukor szintűek kétharmada, és az alacsony vércukorszintű egerek közül 95% volt életben. Vagyis a vércukorszinttel (azaz a cukor bevitellel) szoros kapcsolatban állt a rákos daganat fejlődése.
Egy orvosi kutatás során 140 kétoldali mellrákban szenvedő nőt követtek táplálkozási szokásaikat figyelve, és kiderült, hogy a rákosok 2.6-szer több cukrozott üdítőt fogyasztottak, mint azok, akiknek nem volt mellrákja. Hasonló eredményre jutott egy olasz vizsgálat is. Egy mexikói vizsgálatban a sok cukrot és fruktózt (gyümölcscukrot) fogyasztó nők 2.2.-szer valószínűbben lettek mellrákosok .
Vizsgálták az epehólyag rákot is, 111 ilyen rákban szenvedő embert hasonlítottak össze 480 rákmentes személlyel, és a rákosok körében dupla akkora volt a cukorfogyasztás.
Hogy hol kezdődik a dolog, arra rávilágít az a vizsgálat, amelyben 10 egészséges személy 100 g cukrot fogyasztott el különféle formákban, úgy mint narancs dzsúsz, méz ill. kristálycukor. Mindannyiuknál azonnal lecsökkent a rákellenes védelemben fontos szerepet játszó immunsejtek működése. Ezt persze olvashatjuk úgy is, mint érdekes tudományos kísérletet, de büszkén gondolhatunk arra is, hogy mi ezt a kísérletet napjában többször is elvégezzük, csak nem pepecselünk az immunrendszerünk vizsgálatával. Végül is bőven elég, ha tudjuk, hogy most éppen ártunk magunknak.
Patrick Quillin vezető onkológus keserűen ír arról, hogy rákbetegek millióit fosztják meg attól az információtól, hogy táplálkozásuk jelentős hatással van betegségük alakulására, és a cukor az egyik fő veszély forrás. A jelszó szerinte az, hogy
„a cukor táplálja a rákot”.
A vizsgálatok tanúsága szerint a cukor azért veszélyes, mert a ráksejtek nagy energiafogyasztók és imádják a cukrot. Persze végső soron a szervezet mindent cukorrá bont le, amit energiaként akar felhasználni, azonban a tiszta cukor igen gyorsan felszívódik, és hirtelen emeli meg a vércukorszintet: erre a gyökérrágcsálásra és egyéb nehezen emészthető dolgok (sáska, stb.) fogyasztására tervezett emberi szervezet nem tudja a válasz. Amit ma az orvoslás normál vércukorszintnek fogad el, az kb. a duplája annak, amit őseink produkáltak volna egy kőkori rendelőben.
Tanulság: ha szerelmünknek örömet akarunk okozni, ne csokit, hanem teljes kiőrlésű lisztből készült kenyeret vagy szójatúrót vigyünk. Ha kezdetben furcsállja is, hosszú távon, ahogy hullanak el kortársai, belátja majd, hogy ez volt a legjobb, amit tehettünk érte.
A cukor, elhízás és a szívbetegség
Azt is tudja minden óvodás, hogy már a levegővétel is emeli a koleszterinszintet, s gondolom a nagycsoportosoktól felfelé a többség azt tippelné, hogy a cukor is.
Ha az Interneten rákeresünk a témára, jó sok cikket, tanulmányt olvashatunk arról, hogy cukornak semmi köze a szívbetegségekhez és az infarktushoz, leszámítva a váratlan cukoráremelések sokkoló hatását. Egy ártatlannak tűnő tanácsadó oldalon pl., amit a WSRO nevű szervezet tart fent, 37 vizsgálat összevont analízisét közlik, miszerint a cukor nem áll kapcsolatban a szívbetegséggel. Az oldalon idézik a FAO/WHO ajánlását, miszerint a cukor nem áll oki kapcsolatban a szívbetegségekkel, és azt ajánlják, hogy a táplálkozásban a zsírt minél több szénhidráttal cseréljék fel. Az oldal még idéz is egy vizsgálatot, melyben a táplálékban a zsírt cukorra(!) cserélték, és ez nem volt káros a vér zsírszintjére. Nem kell a tudomány Sherlock Holmesának lenni, hogy az olvasóban a gyanú sercegő szikrája kigyúljon. Csak egy klikk és kiderül, hogy a WSRO nem más, mint a „Világ Cukorkutatóinak Szervezete”, amely a világ cukortermelőinek, feldolgozóinak és terjesztőinek a szövetsége. A szervezet célja, hogy „jobban megértsük a cukor szerepét az egészségben”. Az ember azt hinné, ilyen nyilvánvaló és átlátszó hazugságokat csak a leleplező filmekben találnak ki, hogy aztán legyen mit leleplezni. Következő oldalukon azt írják, hogy sok ember aggódik, hogy a cukorfogyasztás árt az egészségnek, holott az aggodalom fölösleges, mert kimerítő vizsgálatok cáfolják a cukor és bárminemű betegség közt a kapcsolatot. A legnagyobb hazugságok szó szerint persze mindig igaznak hatnak. A WHO és a FAO tényleg azt állította, hogy direkt, közvetlen bizonyíték nincs a cukorfogyasztás és a szívbetegség, cukorbetegség és egyéb krónikus betegségek közt, de azt viszont nem állította, hogy ne volna közvetett és igen erős összefüggés. Ezért is a WHO melegen ajánlja, hogy mindenki csökkentse étrendjében a felhasznált cukrot 10% alá, mert az élelmiszerek túlzott energiatartalma elhízáshoz vezet, és ez közvetve igenis okozza ezeket az említett betegségeket.
Egy átlagos angol 2002-ben évente 95 kg cukrot fogyasztott el, vagyis naponta 26 dkg-ot! Ez negyed kiló cukor, üdítőkbe, süteményekbe, különféle ételekbe, teába, kávéba csempészve. Ez az elképesztő energiafölösleg zsír formájában rakódik le, amely aztán növeli a vér koleszterinszintjét és végül érelmeszesedéshez és a rettegett infarktushoz, és agyvérzéshez vezet. Az eddig idézett, The Lancet hasábjain megjelent cikkben Jim Mann vizsgálatokat idéz, melyekben a kísérleti személyek, ha csak részlegesen is elhagyták a cukrot étrendjükből, jelentős testsúlycsökkenést tapasztaltak. Egy Új-Zélandi vizsgálatban a cukor elhagyásával 20%-os vérzsír-szint csökkenést sikerült elérni. A cukorlobby persze nem hagyta annyiban Mann cikkét, egy „cukrosbácsi” azonnal válaszolt rá, miszerint a cukorfogyasztás jelentősen csökkent, az emberek mégis híznak, ergo: nem a cukor hizlal. Ez persze megint csak szó szerint igaz, mert a nád- és répacukor-fogyasztás tényleg csökkent, viszont a gyümölcscukor (kukoricaszirup) élelmiszeripari használata bődületesen megnőtt.
A szomorú helyzet az, hogy 1980 és 1994 közt duplájára nőtt az elhízott gyerekek száma, 24% -uk már túlsúlyos! Egy vizsgálatban kimutatták, hogy pusztán csak a napi üdítők fogyasztásával két év alatt négy kilót híztak a vizsgált gyermekek. Amúgy az amerikai polgárok fele túlsúlyos. A negatív, forgalmat csökkentő tudományos eredményekre speciális csapatok indítanak ellencsapásokat. Az egészséget veszélyeztető termékeket (dohány, cukor, gyógyszer, alkohol) gyártó multik tudósokat vásárolnak meg, hogy azok árujuk védelmében a csillagot is lehazudják az égről. A tudományos közvéleményt egyre inkább aggasztják, az un. szellemírók, akik különböző cégek megbízásából teljesen tudományosnak ható cikkeket gyártanak, azokhoz neves tudósok nevét vásárolják meg, és majd megjelentetik neves orvosi szaklapokban. Egy szakcikk olvastán nem lehet igazából eldönteni, hogy az valódi vizsgálat-e, vagy kamu. Pesszimista becslések szerint a szaklapokban megjelenő cikkek felét szellemírók, vagyis cikkíró ügynökségek névtelen dolgozói írják megrendelésre. Megrázó lehet ez a hír annak, aki hisz a tiszta tudományban, de ez csak azt jelenti, hogy túl sok, a tudományt idealizáló ifjúsági regényt olvasott. Nemrég Amerikában nagy botrány tört ki, mert kiderült, hogy a koleszterinszint-csökkentőkkel kapcsolatos kezelési irányelveket kiadó bizottság kilenc szakemberéből nyolc olyan cégekkel volt anyagi függésben, akik ezeket a gyógyszereket gyártják. A kezelési irányelveknek óriási hatása van, mert az orvosok ennek alapján kezelik országszerte a betegeket. Az új ajánlásban megfogalmazott elvek szerint további hét millió amerikaira várt volna az, hogy háziorvosa komor arccal sürgősen javasolja majd neki, hogy ezentúl koleszterinszint-csökkentőt kell szednie, ha drága az élete.
Kicsit elkalandoztunk a kedves olvasó meszesedő érfalaitól, melyeken azóta is icipicit vastagodott a réteg. William Dufty, a magyarul is olvasható „Cukor Blues” könyv szerző víziója a cukor érrendszeri hatásáról a következő: A fölöslegesen felvett finomított cukor kicsit átdolgozva a májba kerül, amely a napi adagok hatására mint egy lufi, felpuffad, majd amikor eléri tárolókapacitásának maximumát, zsírsavként bocsátja ki a vérbe a tárolt cukrot. Ez a zsír szépen lerakódik a jól ismert helyekre (fenék, comb, has, mell, stb.), na meg az érfalakon csinos kis plakkokat képez. (Dufty persze hatása alá került a koleszterinmítosznak, és egy teóriát tálalt tényként. A tény az, hogy a sok cukor valóban szív és érrendszeri betegséget okoz, de ebben nem feltétlen a koleszterin a bűnös.)
Az elhízás során terhelődik a szív, nő a vérnyomás, sorvadnak az izmok, kimerül a vese, és előáll az, un. kettes típusú cukorbetegség.
A cukor és az ő betegsége
Kézenfekvő gondolat, hogy a mértéktelenül fogyasztott édesség cukorbetegséghez vezet. De ha a diabétesszel foglalkozó oldalakat böngésszük, ezen oldalakon vastag és dőlt betűkkel tudatják az olvasóval, hogy ez egy mítosz, cukorfogyasztástól nem lehet cukorbetegséget kapni. Na jó rendben van, ha már valaki cukorbeteg, ne keltsünk benne bűntudatot, hogy ő okozta magának. De aki még nem az, azt miért vezetjük félre? A világ úgyis tele hamis megnyugvással az atomerőművek, a környezetszennyezés, a dezodorok és az ételízesítők vonatkozásában.
Az inzulin jó ismerősünk, mindenki azt gondolja róla, hogy ő „égeti” el valahogy a vércukrot. Nem elégeti, hanem ő segít a cukor és fehérjemolekuláknak bejutni a sejtekbe, hogy azok felhasználhassák. Az éveken át tartósan magas kalória-bevitel tartósan magas inzulinszintet, pontosabban evésekként egy-egy hatalmas inzulinhullámot jelent a szervezet számára. A sejtek védekezni kezdenek a beléjük pumpált túl sok cukorral szemben, és kialakul az inzulinrezisztencia, vagyis a sejtek ellenállnak az inzulin sejtfal nyitogató kísérleteinek. Ám mivel az agy érzékeli, hogy a vérben ott a sok cukor, utasítja a hasnyálmirigyet, hogy még több inzulint termeljen. Őrült hajsza kezdődik ekkor. A magas vércukorszint mindent tönkretesz, a szervezet ezt egyre nagyobb adag inzulinnal próbálja kivédeni, a sejtek meg egyre ingerültebben állnak ellent. Egy ponton a hasnyálmirigy bedobja a törölközőt, és amíg tulajdonosa elégedetten böfög a tévé előtt degeszre tömött hassal, a szervezet feladja a küzdelmet, és a tartósan magas vércukorszint elkezdi áldásos munkáját, melynek sok év múlva vakság, lábamputáció, súlyos érelmeszesedés, impotencia és infarktus lesz a következménye (a felsorolás egy kíméletesebb változat!).
Amikor még nem látszik semmi, azt az állapotot X szindrómának hívjuk, talán azért X-nek, mert alattomosan és ismeretlenül kezdi pusztítani a szervezetet. Aztán kiderül, hogy a polgár cukorbeteg lett, felkeresi a diabétesszel foglalkozó webszájtokat, ahol fülébe duruzsolják, hogy „te nem tehetsz semmiről, de azért fogyjál le egy kicsit”.
Hát először is, a finomított cukor növekvő fogyasztása igenis szoros kapcsolatot mutat a diabéteszes betegek számának növekedésével, írják egy amerikai táplálkozástudományi szaklapban. Továbbá az amerikai orvosok szövetségének lapjában (JAMA) 2004-ben megjelent vizsgálatban 91 249 diabétesz-mentes nőt kezdtek el követni, figyelve étkezési szokásaikat. Nyolc év alatt 741 nő lett cukorbeteg. Akik naponta megittak egy cukrozott üdítőt, kétszer valószínűbben lettek cukorbetegek, mint akik vizet ittak.
A másodlagos vagy felnőttkori cukorbetegséggel kapcsolatban felmerül ismét egy összeesküvés-elmélet, háttérben a diabétesz-lobbyval. A diabétesz és szövődményeinek kezelése ugyanis óriási üzlet a gyógyszeriparnak és az egészségügynek. A másodlagos diabéteszről ugyanis mindig úgy beszélnek, hogy az nem gyógyítható, csak kezelhető, írja Thomas Smith a „Halálos diabétesz-rászedés” című cikkében. A diabétesz-ipar Smith által taglalt leleplezését most mellőzném, a lényeg ugyanis, hogy egyszerűen le kell fogyni, és áttérni a normális, egészséges táplálkozásra. Cukrot, alkoholt elfelejteni. Sajnos tudjuk jól, hogy az emberek inkább belehalnak, de nem akarnak lefogyni, lemondani a nassolásról és pláne nem az ivásról. Innentől viszont mégiscsak szükség van a diabétesz-iparra, mert ha valaki nem akar meggyógyulni, valahogy karban kell tartani őt a lassú haldoklása folyamán.
Aspartam, Nutrasweet: Te válts meg minket!
Ennyi jó hír a cukorról kicsit megkeseríti az ember száját, nem? A fenének kellett kitalálni. Ráadásul, ha most valaki bánatában a Nutrasweetes vagy Aspartamos üveg felé nyúl, csak annyit mondhatunk, hogy tiszteletben tartjuk az öngyilkossághoz való jogát, s Szókratész is a méregpoharat választotta.
Az aspartam sikersztorinak indult, aztán kotnyeles tudósok kezdtek felfigyelni arra, hogy furcsa tünetek jelentkeznek fogyasztásakor: szédülés, migrén, asztma, bőrérzéketlenség, figyelemzavar, epilepsziás rohamok, Alzheimer betegség, stb. Akkutan a tünetek megegyeznek a „Kínai étterem” szindrómával, mert az aspartam is, és a kínai ízesítők némelyike is glutamátot tartalmaz. Mint Richard Seah írja, a vizsgálatokat két csoportra lehet osztani: az egyiket az aspartam gyártók szponzorálják, és mind azzal zárul, hogy az aspartam egészségre ártalmatlan, és van a másik csoport, amely mindenféle káros mellékhatást bizonyít az aspartam fogyasztása kapcsán. Én valahogy inkább hiszek azoknak, akik szponzorálás nélkül dolgoznak.
Az Amerikai Gyógyszerészeti Hivatal 1995-ben úgy engedélyezte az aspartam bevezetését, hogy tüntessék fel a címkén glutamát tartalmát. Mintha egy halandó tudhatná, mi az.
A hivatal jelentésében azt írta, hogy az emberek ismeretlen arányban a következő tünetekkel reagálhatnak az aspartam fogyasztására: égő érzés a felsőtesten, érzéketlenség a törzsön, végtagokon, csipkedő, melegség vagy gyengeség érzés a test egyes részein, az arc feldagadása, mellkasi fájdalom, fejfájás, hányinger, szapora szívverés, légszomj, szédülés, gyengeség. A jelenség leginkább akkor lép fel, ha kb. 3 gramm aspartam jut az üres gyomorba (pl. diétás üdítő formájában). A hivatal asztmásoknak kifejezetten nem ajánlotta a fogyasztását. De hol látunk mi ilyen figyelmeztető címkéket az aspartam tartalmú üdítőkön és ételeken? Sehol, mert az édességipar pontosan tudja, hogy akkor senki nem merné fogyasztani ezeket az édességeket.
Az aspartam a tünetek súlyosbodását okozhatja figyelemzavarban, hiperaktivitásban, allergiákban, asztmában, szívritmuszavarban, cukorbetegségben, depresszióban, epilepsziában, magasvérnyomásban, irritábilis bélszindrómában, gyulladások fennállásakor, migrénben, multiplex szklerózisban, hipofízis daganatban, alvászavarban, fülzúgásban, látási problémák esetén.
Konklúzió
Egy édes álom elröppent, de módosítva a kínai gondolkodó paradoxonát, vagy azt gondoljuk, hogy mi vagyunk a cikk, akit olvasnak, majd lassan elenyészünk a kukába került többi újsággal együtt, vagy mi vagyunk az olvasó, aki ezt a cikket olvassa, és onnantól nem hagy nyugodni bennünket a gondolat, hogy lassan ölő mérget fogyasztunk. De döntéseinket ne hamarkodjuk el. Csak a cukorról való tömeges lemondás munkahelyek százezreit szüntetné meg, kezdve a cukorrépa és cukornádtermelőktől, a szállító és feldolgozóiparon át a cukrot alapanyagként felhasználó iparágakig és a kereskedelemig. A cukor elhagyása étkezésünkből komoly válságot idézne elő az orvosi kutatásokban és az egészségügyben is, hiszen a gyógyszerkutatások egy része olyan betegségekre irányul, melyeket többek közt az irdatlan cukorfogyasztás idéz elő. Gondolja meg tehát kétszer is az, aki egészséges életmódra akar áttérni, mert ennek beláthatatlan világgazdasági következményei lehetnek. Persze vannak felelőtlen elemek, akik egészségesen táplálkoznak, és a cukrot otthon halálfejes címkével ellátott üvegben tartják. Ők elegánsan kivonják magukat a közös szenvedésből, amit a világpiac egyensúlyáért mi nap mint nap átélünk. Vagy nekik van igazuk? Sutyiban azért néhányan megcsinálhatjuk a magunk kis forradalmát, s talán nem omlik össze tőle a tőzsde.
Többen kérdezték, na és akkor mivel édesítsék meg napjaikat?
Van stevia, nyírfacukor, eritrit…A Steviát éppen nemrég engedélyezték, köszönjük neked Coca Cola. Amint egy multinacionális cég használni akar egy anyagot termékeiben, a hatóságok rögtön megenyhülnek, s amiről addig azt mondták, nem biztonságos, hirtelen nagyon biztonságossá válik a szemükben. A nyírfacukorral és az eritrittel szerencsére nem kellett ilyen köröket lefutni…
forrás: tenyek-tevhitek.hu
