A sör 5 jótékony hatása

 

Nincs annál kellemesebb, mint a kánikulában kiülni egy teraszra, és meginni néhány pohár sört a barátokkal egy jóízű beszélgetés mellett. A sörfogyasztásnak a közhiedelemmel ellentétben nemcsak káros hatásai vannak, hanem előnyei is.

 

sörfogyasztás, vesekőre, szívbetegség, csontritkulásra, csonterősítő, vizelethajtó

 A vörösbor (kis mennyiségben fogyasztva) köztudottan hatékony a szívbetegségek megelőzésében, így a borbarátok lelkiismeret-furdalás nélkül fogyaszthatnak el egy-egy pohárral vacsora után. Azonban azoknak sem kell aggódniuk, akik inkább a folyékony kenyérre szavaznak, amíg tudnak mértéket tartani: nők számára legfeljebb napi egy pohár (3-4 deci), férfiaknak pedig két pohár sör fogyasztása javasolt.

 

Támogatja az ideg- és az immunrendszert

A sör is rendelkezik az alapanyagául szolgáló gabonafélék jótékony hatásaival, azaz nagy mennyiségben tartalmaz B-vitaminokat, például riboflavint (B2-vitamin), niacint (B3-vitamin), pantoténsavat (B5-vitamin), folsavat (B9-vitamin), illetve B6- és B12-vitamint. A riboflavin nélkülözhetetlen a szervezet energiatermeléséhez, a niacinnak a DNS-lánc kijavításában van szerepe, a pantoténsav támogatja az ideg- és az immunrendszert, a folsav a sejtek osztódása szempontjából nélkülözhetetlen, a B6-vitamin pedig az aminosav-anyagcserében vesz részt.

 

Karbantartja az agyat

A sörben található B12-vitamin vérképzést serkentő tulajdonságai mellett karbantartja az agyat, segíti a koncentrációt, így hasznos segítőtárs a munkában és a tanulásban egyaránt.

 

Erősíti a csontokat

A sör a csontok épségére is vigyáz: gabonatartalmának köszönhetően az italban szilícium is található, amely elsősorban a csontsűrűség növeléséért felelős. A mérsékelt sörfogyasztással tehát megelőzhetjük a csontritkulást – azonban vigyázzunk, hiszen ha túlzásba esünk a mennyiséget illetően, ellenkező hatást is elérhetünk vele. Egy a bostoni Tufts Egyetemen készített kutatás eredményei szerint ugyanis azoknak a férfiaknak, akik több mint két pohár alkoholt fogyasztottak naponta, kisebb volt a csontsűrűségük.

 


Segít megelőzni a vesekövet

Bár az alkohol elvonja a vizet a sejtektől, így a napi folyadékszükséglet pótlására nem alkalmas, a sör – valószínűleg – magas víztartalma és vizelethajtó hatása eredményeképp segít megelőzni a vesekövet. Egy 2013-as, olasz kutatók által vezetett kísérlet szerint az ital mintegy 41 százalékkal csökkenti a vesekövesség kockázatát. Ilyen hatása az üdítőitaloknak nincs; sőt, ezek inkább növelik a kockázatot.

 

Vigyáz a szív egészségére

A mérsékelt alkoholfogyasztás a kutatások szerint csökkenti a szív- és érrendszeri megbetegedések kockázatát. Egy a bostoni Harvard Népegészségügyi Iskola által elvégzett kísérlet kimutatta, hogy az antialkoholistáknak 30-35 százalékkal nagyobb esélyük van a szívrohamra, mint azoknak, akik alkalmanként söröznek.

Forrás

 

csonterősítő

A füge egy finom gyógyszer, a cukorbetegség természetes ellenszere
  Ősidők óta termesztett gyógyító gyümölcs, mellékhatások nélkül. Bármilyen formában is fogyasztjuk, elképesztő egészségügyi...
TOVÁBB
Miért nem reklámozzák a mazsolát?
  A mazsola tökéletes élelmiszer, mézédes, pedig nem adnak hozzá cukrot, mint egyes más szárított gyümölcsökhöz.   A mazsola szuper energiabomba, magas...
TOVÁBB
A tojás fogyasztásának gyógyhatásai
  A tojás – főzve, lágyan vagy rántottában – remek indítása a napnak.   A tojás manapság rossz hírében áll a tojássárgája magas koleszterinszintje...
TOVÁBB
Szezámmag, a halhatatlanság magja - a magok királya
  A szezámmag erősíti a májat és a vesét, ezáltal fokozott méregtelenítő hatást vált ki, emellett általános fájdalomcsillapító és...
TOVÁBB
NEKED AJÁNLJUK
Az Algopyrin hatóanyaga a metamizole
  Kétségtelen, hogy az EU-ban és más fejlett országokban a metamizole tartalmú gyógyszerek vénykötelesek. A metamizole-t 1920-ban...
TOVÁBB
 Eltitkolt gyógyszer a 3%-os Hidrogén-peroxid
  Bár a szakirodalom feljegyezte, hogy Franciaországban már a 19. század elején sikeresen alkalmazták ezt a szert súlyos betegségeknél, elég jó...
TOVÁBB
Számos betegség gyógyítható rendszeres szeretkezéssel
  Feszült vagy? Alvásproblémád van? Kiderült, hogy számos olyan betegség van, amely egyszerűen gyógyítható rendszeres szeretkezéssel. 12 ok, melynek...
TOVÁBB
  Az idők során felfedezték, hogy a hagyma fogyasztása megóvhat a nyelőcső, a gyomor, a vastagbél és a tüdő alattomos tumoros megbetegedéseitől. A...
TOVÁBB
NÉPSZERŰ CIKKEK
Az Algopyrin hatóanyaga a metamizole
  Kétségtelen, hogy az EU-ban és más fejlett országokban a metamizole tartalmú...
 Eltitkolt gyógyszer a 3%-os Hidrogén-peroxid
  Bár a szakirodalom feljegyezte, hogy Franciaországban már a 19. század elején...
Csodákra képes a kövirózsa
  A népi gyógyászatban gyakran használják a növény levelének kipréselt, zselés nedvét külsőleg...
Számos betegség gyógyítható rendszeres szeretkezéssel
  Feszült vagy? Alvásproblémád van? Kiderült, hogy számos olyan betegség van, amely...
TOVÁBBI CIKKEK
A brokkoli és a kelbimbó csökkentheti a szívroham és az agyvérzés kockázatát
  A szívroham és az agyvérzés legfőbb oka az artériák zsír- és kalciumlerakódása.   A...
Kis üvegben hatalmas erő - A teafaolaj gyógyhatásai
  A levendula illóolaj mellett a teafa az egyetlen, amely – ellentétben a többi illóolajjal...
A galagonyában található hatóanyagok vérkeringési-, szív- és érgyógyszerként funkcionálnak!
  Isten gyümölcsének is nevezik a galagonyát, mely túlterheltség és stressz esetén is...
A természet erejével a koronavírus ellen: van egy gyógynövény, ami segíthet!
  A koronavírus ellen nem csak oltóanyagokat és gyógyszereket akarnak bevetni a tudósok. Azt...

Címkék