Gulyáskrém készítése házilag

 

Hozzávalók

●   2 kg tisztasúlyú paradicsom (legjobb a konzervparadicsom, mivel ennek apró magvai vannak, kevés a leve és hamar sűrűsödik),

●   1 kg tisztasúlyú piros, érett pritamin paprika, esetleg kápia paprika,

●   3 nagyobb fej vöröshagyma,

●   3 cikk nagyobb fokhagyma,

●   1 púpozott teáskanál őrölt fűszerkömény,

●   3 tk só,

●   1 tk őrölt bors,

●   ízlés szerint csípős paprika.

 

Elkészítés

A paradicsomot és a paprikát megmossuk. A paprikát ketté vágjuk, magházától megszabadítjuk és szorosan egymás mellé fektetjük egy tepsibe. Előre melegített 180 oC-os sütőbe toljuk és 45 percig sütjük.

Vizet forralunk. A forró, lobogó vízbe a paradicsomot néhány másodpercre belerakjuk, majd egy tálba kiszedjük. Könnyebb így a héját lehúzni róla.

A paradicsomokat lehéjazzuk, összevágjuk és beletesszük egy nagyobb lábasba. Elkezdjük takaréklángon főzni, beletesszük az apróra vágott hagymát, fokhagymát és a fűszereket. Miközben fő a sütőből kiszedett paprikát szintén lehéjazzuk. Azért kell a sütőben „sütni”, mert a héja így könnyedén eltávolítható és finomabb is a sütés hatására.

Hozzáadjuk ezt is a paradicsomhoz, összeforraljuk és egy botmixer segítségével alaposan besűrítjük.

 

 

Kb. 2 órát nagyon takaréklángon, gyakran megkavarva még főzzük, közben megkóstoljuk és szükség szerint még ízesítjük. Üvegekben töltjük, fém kupakkal lezárjuk, majd mindegyiket 1-2 percre a feje tetejére állítjuk és takaró között hagyjuk kihűlni. Célszerű 3 dl-es üvegeket használni.

 

Aki szereti a csípőset, tehet bele cseresznyepaprikát, macskatöke paprikát, vagy bármilyen más erős paprikát ízlése szerint.

Mivel nem tartalmaz tartósítószert ezért ajánlatos kisebb üvegekbe tölteni, felbontás után pedig hűtőszekrényben tárolni.

Kitűnően ízesíthetünk vele gulyáslevest, pörköltöket és elengedhetetlen ízesítője a töltött káposztának is.

 

egészséges életmód

 Eltitkolt gyógyszer a 3%-os Hidrogén-peroxid
Bár a szakirodalom feljegyezte, hogy Franciaországban már a 19. század elején sikeresen alkalmazták ezt a szert súlyos betegségeknél, elég jó...
TOVÁBB
Az Algopyrin hatóanyaga a metamizole
  Kétségtelen, hogy az EU-ban és más fejlett országokban a metamizole tartalmú gyógyszerek vénykötelesek. A metamizole-t 1920-ban...
TOVÁBB
Csodákra képes a kövirózsa
  A népi gyógyászatban gyakran használják a növény levelének kipréselt, zselés nedvét külsőleg és belsőleg egyaránt gyulladáscsökkentő, hűsítő,...
TOVÁBB
Diólevél legyen a barátod!
A diófa ma úgy tűnik reneszánszát éli és egyre többen érdeklődnek a diófalevél gyógyító hatásáról. Szinte minden kertes háznál megtalálható a diófa. Az...
TOVÁBB
NEKED AJÁNLJUK
Gyógyszer a zöld dióból készült likőr! Készítsd el Te is!
  Legalkalmasabb időpont a zölddió szedésére a június eleje-közepe. Ebben az időpontban a dió még késsel könnyen vágható.   Szent Iván napja (június...
TOVÁBB
Almaecet az élet elixírje! Készítsd el házilag!
  Az almaecet a természet legtökéletesebb csodaszere, mely nem hiányozhat házi gyógy-szereink közül. A házi almaecet természetes erjedésű, és ami...
TOVÁBB
Ital, ami legyőzi a rákot
  Íme egy olcsó gyorsan és egyszerűen elkészíthető hatásos ital, aminek fogyasztása rendkívül jó hatással bír a szervezetünkre!     A...
TOVÁBB
Savanyú káposztával az immunrendszer erősítéséért - készítsd el magad!
  A savanyú káposzta életerőt és energiát ad.   A savanyú (más néven erjesztett) káposzta készítésében régen az egész család kivette a részét....
TOVÁBB
NÉPSZERŰ CIKKEK
 Eltitkolt gyógyszer a 3%-os Hidrogén-peroxid
Bár a szakirodalom feljegyezte, hogy Franciaországban már a 19. század elején sikeresen...
Az Algopyrin hatóanyaga a metamizole
  Kétségtelen, hogy az EU-ban és más fejlett országokban a metamizole tartalmú...
Csodákra képes a kövirózsa
  A népi gyógyászatban gyakran használják a növény levelének kipréselt, zselés nedvét külsőleg...
Hízol, rosszul alszol, és fájnak az ízületeid?
  A köménymag gyógyászati hatásait régtől fogva ismeri az emberiség, a népi gyógyászat...
TOVÁBBI CIKKEK
Ételek, melyek színükkel védelmet nyújthatnak a rák ellen
  A természet tele van bölcsességgel, és ha figyelmesen szemléljük az élelmiszereinket,...
Rebarbara a szinte ismeretlen vitaminbomba
  A rebarbara egy izgalmas és különleges növény, amely egyszerre gyógy- és élelmiszernövény....
Árnika az elsősegélyfű
Az árnika, ez a különleges és értékes gyógynövény, évszázadok óta az emberiség szolgálatában...
Különleges kincs a természettől a zsálya
A természet egyik csodás ajándéka, amely évezredek óta szolgálja az emberiséget, nem más, mint...

Címkék