Citromos fokhagymaital

 

Ha a szívkoszorú erek, az agyi erek beszűkültek vagy egyéb helyeken meszesedés van, igyunk egy kupicányit az alábbi „vegyületből"!

 

citromfű, fokhagyma, citromos fokhagyma, fokhagyma likőr, érszűkület, meszesedés


Hozzávalók: 30 gerezd nagyobb méretű vegyszer nélküli fokhagyma, 5 db egész bio citrom.

Elkészítés: A fokhagymagerezdeket megtisztítjuk, aprítjuk. A citromot alapos mosás után héjával együtt apróra vágjuk, majd mixerben összedaráljuk a fokhagymával. 1 liter vizet felforralunk, majd a mixerben lévő összedarált masszához öntjük és összekeverjük. Szitán átszűrjük – fémmel ne érintkezzen – lecsöpögtethetjük. Üvegbe töltjük és hűtőben tároljuk. A napi egy kupica „likőr" főétkezés előtt vagy után fogyasztható.

 

 

Már 3 heti alkalmazása után érezhető az egész test regenerálódása. A meszesedés és ennek mellékhatásai csökkennek, és akár el is múlnak. Egy 3 hetes kúra után tartsunk 8 napi szünetet, majd a kúrát megismételhetjük. Ezután általános eredmény áll be, és védettséget ad a meszesedés ellen 1 évre. Utána ismételhető.
A citrom segítségével a fokhagyma kellemetlen szagát nem fogjuk érezni.

 

fokhagyma

Dédapám öröksége: így gyógyítottak a régiek orvosságok nélkül
  A húszas évek előtt rendes orvosi ellátás még nem volt, és nem voltak elérhető gyógyszerek, a szegény ember mégis gyógyította magát. A parasztember...
TOVÁBB
Mit egyél, hogy messziről elkerüljenek a szúnyogok?
  Lehet, hogy nem tudtad, de táplálkozással meg lehet előzni a nyári esték kellemetlen, viszkető következményeit, a szúnyogcsípéseket. A...
TOVÁBB
A legjobb ételek a hasnyálmirigy egészségének fenntartásához és gyógyításához
  Testünk egészségének megőrzéséhez feltétlenül szükséges, hogy hasnyálmirigyünk is megfelelő állapotban legyen, mivel a hasnyálmirigy fontos szerepet tölt...
TOVÁBB
Ez történik, ha üres gyomorra fokhagymát eszünk
  Nem mindenki gondolja azt, hogy éhgyomorra fokhagymát enni egészséges. Sokan úgy tartják, hogy ilyen fajta otthoni gyógymódok, praktikák csak a...
TOVÁBB
NEKED AJÁNLJUK
Mi történik, ha elég vizet iszunk éhgyomorra?
  A japán vízterápia hihetetlenül népszerű a felkelő nap országában - a japán emberek évszázadok (ha nem több ezer éve) óta ismerik ezt az...
TOVÁBB
Oldd ki a húgysavat a testrészeidből, hogy megszűnjön a köszvény és az ízületi fájdalom
  A köszvény egy kóros állapot. Duzzanatot, merevséget és súlyos fájdalmat okoz, akár pár óra alatt. A fő oka a nagy mennyiségű húgysav, amely...
TOVÁBB
A gyógyító pálinka
  A pálinka tiszta gyümölcsből, lepárlással készült erős szesz, igazi gyógyító hungarikum.   A „Pálinkás jó reggelt!” köszöntés a vidéki élet egy...
TOVÁBB
A ketogén étrend a rákból való kigyógyulás kulcsa lehet
  Fordította: Szabó-Velvárt László Vannak, akik számára a ketogén étrend nem kevesebbet jelent, mint a rák egyik gyógyszer nélküli kezelési módját. Ez...
TOVÁBB
NÉPSZERŰ CIKKEK
 Eltitkolt gyógyszer a 3%-os Hidrogén-peroxid
  Bár a szakirodalom feljegyezte, hogy Franciaországban már a 19. század elején...
Az Algopyrin hatóanyaga a metamizole
  Kétségtelen, hogy az EU-ban és más fejlett országokban a metamizole tartalmú...
Csodákra képes a kövirózsa
  A népi gyógyászatban gyakran használják a növény levelének kipréselt, zselés nedvét külsőleg...
Hízol, rosszul alszol, és fájnak az ízületeid?
  A köménymag gyógyászati hatásait régtől fogva ismeri az emberiség, a népi gyógyászat...
TOVÁBBI CIKKEK
Kulcs az égiek kapujához – Tavaszi kankalin
  A tavaszi kankalin, latin nevén Primula veris, apró, évelő növény, amelynek a...
Felfedezés Magyarország egyik leglenyűgözőbb természeti csodájában - a Rám-szakadékban
  Magyarország sokszínű és lenyűgöző tájakat kínál azoknak, akik szeretik felfedezni a...
Méhpempő: Az egészség varázslatos csodaszere
  A méhpempő a méhek garatmirigyében termelődő fehéres, tejszerű, sárgás színű, savanykás,...
Nagyanyáink még tartották – Eltűntek a tyúkok a kiskertből?
  Nagyanyáink kertjéből még nem hiányozhatott a baromfi, de manapság mintha már nem lenne...

Címkék