El a kezekkel a csattanó maszlagtól!

Tekintsük műtárgynak a csattanó maszlagot, hiszen ahogy a múzeumi képeknek, úgy ennek a növénynek is csak a látványát ajánlott élvezni! 

hallucinogén növény, egészséges életmód, mérgező növények, mérgező gyomnövény, gyomnövény

Már egészen fiatalon megtanítják, hogy ne vedd a szádba az utadba kerülő dolgokat, beleértve a növényeket is. Ez kicsiként nagy kísértést jelent, hiszen a kíváncsiság mellett az érdekes külsővel dicsekvő környezet hívogat, hogy érintsd, szagold, vagy kóstold meg. 

A kirándulások alakalmával a jól ismert veszélyes és mérgező növények mellett, a csattanó maszlag ugyancsak helyet kap a tiltólistán erősen hallucinogén hatása miatt.

Kiszámíthatatlan használat

Az orvostudomány nyugtatót készített a növény hatóanyagaiból, s ez után már csak egy lépés választotta el a csattanó maszlagot az utcai megjelenéstől, ami be is következett. A maszlagból készült szer azonban veszélyesebb, mint gondolnánk, mivel előállításának körülményei – attól függően, hogy a növény mely részeit, és milyen formában használták fel –, illetve a fogyasztó egészségügyi állapota, életkora egyaránt befolyásolja a hatást. Ez alapján a súlyosan mérgező növény halálhoz is vezethet, az ijesztő hallucináció mellett.

Használata

Mivel a tudati befolyásoltságot, képzelgéseket okozó hatóanyag a csattanó maszlag minden részében megtalálható, így számos variáció áll a kísérletező kedvű, felelőtlen fogyasztók előtt. Mindezt súlyosbítja, hogy a drogként terjedő növényből sokan saját kezűleg készítenek „élvezeti cikket”. A maszlag levelei és magjai tartalmazzák a legnagyobb mennyiségű alkaloidot, így elsősorban ezeket a részeket fogyasztják főzve, rágva, tekerve.

Mindent vagy semmit

Míg néhány fogyasztó extrém hallucinációkat él át, miközben képzelete olyan helyre zárja be négy, tíz, de akár tizenkét órán át, amelyre a legkevésbé sem vágyott, addig mások számára szinte semmilyen hatást nem eredményez a csattanó maszlag fogyasztása.

A növény hatásával azonban cseppet sem érdemes játszani, mert előre kiszámíthatatlan a mérgezettség foka, a szervezet reakciója, és az agyat bénító félelemben tartó képzelgés mértéke. A legtöbben „mellékhatásként” számíthatnak több napos kórházi kezelésre is.

Forrás

 

egészséges életmód

 Eltitkolt gyógyszer a 3%-os Hidrogén-peroxid
Bár a szakirodalom feljegyezte, hogy Franciaországban már a 19. század elején sikeresen alkalmazták ezt a szert súlyos betegségeknél, elég jó...
TOVÁBB
Az Algopyrin hatóanyaga a metamizole
Kétségtelen, hogy az EU-ban és más fejlett országokban a metamizole tartalmú gyógyszerek vénykötelesek. A metamizole-t 1920-ban szabadalmaztatták,...
TOVÁBB
Csodákra képes a kövirózsa
A népi gyógyászatban gyakran használják a növény levelének kipréselt, zselés nedvét külsőleg és belsőleg egyaránt gyulladáscsökkentő, hűsítő, összehúzó...
TOVÁBB
Diólevél legyen a barátod!
A diófa ma úgy tűnik reneszánszát éli és egyre többen érdeklődnek a diófalevél gyógyító hatásáról. Szinte minden kertes háznál megtalálható a diófa. Az...
TOVÁBB
NEKED AJÁNLJUK
 Eltitkolt gyógyszer a 3%-os Hidrogén-peroxid
Bár a szakirodalom feljegyezte, hogy Franciaországban már a 19. század elején sikeresen alkalmazták ezt a szert súlyos betegségeknél, elég jó...
TOVÁBB
Az Algopyrin hatóanyaga a metamizole
Kétségtelen, hogy az EU-ban és más fejlett országokban a metamizole tartalmú gyógyszerek vénykötelesek. A metamizole-t 1920-ban szabadalmaztatták,...
TOVÁBB
A világ leghalálosabb pirulái – Xanax és társai, avagy a benzodiazepinek veszélyei, mellékhatásai
A Xanax nevű szer a benzodiazepinek csoportjába tartozik, általában szorongásos betegségek, pánikbetegség és depresszió okozta szorongás kezelésére...
TOVÁBB
Megtalálták a rák valódi okát
Lenyűgöző felfedezés a rák valódi okáról: meggyógyulhat a beteg, ha megérti betegsége okát. Dr. Hamer a 70-es években a müncheni onkológiai...
TOVÁBB
NÉPSZERŰ CIKKEK
 Eltitkolt gyógyszer a 3%-os Hidrogén-peroxid
Bár a szakirodalom feljegyezte, hogy Franciaországban már a 19. század elején sikeresen...
Az Algopyrin hatóanyaga a metamizole
Kétségtelen, hogy az EU-ban és más fejlett országokban a metamizole tartalmú...
Csodákra képes a kövirózsa
A népi gyógyászatban gyakran használják a növény levelének kipréselt, zselés nedvét külsőleg...
Hízol, rosszul alszol, és fájnak az ízületeid?
A köménymag gyógyászati hatásait régtől fogva ismeri az emberiség, a népi gyógyászat...
TOVÁBBI CIKKEK
Tudtad, hogy a petrezselyem több C-vitamint tartalmazhat, mint a citrom?
A petrezselyem szinte minden magyar konyhában megtalálható. Legtöbben csupán levesek,...
A zsálya évszázadok óta a természet egyik legbecsesebb gyógynövénye
Kevés gyógynövény örvend akkora tiszteletnek, mint a zsálya. Illatos levelei évszázadok...
A szilva – Az ősz egyik legegészségesebb gyümölcse
A szilva évszázadok óta a magyar kertek egyik legkedveltebb gyümölcse. Nyár végétől...
Arónia – Az egyik leggazdagabb antioxidáns-forrás a természetben
Az arónia, vagy más néven fekete berkenye, az utóbbi években egyre nagyobb népszerűségnek...
Izabella szőlő – Az illatos gyümölcs, amely generációk kedvence
Kevés olyan szőlőfajta létezik, amely annyi emléket idéz fel, mint az Izabella szőlő....
Csalogasd a sünöket a kertedbe – A természetes kert legkedvesebb segítői
Kevés olyan kerti vendég van, akinek annyira örülnek a kertbarátok, mint a sünnek. Ez a...
A lassú konyha és az idegrendszer kapcsolata – Miért tesz jót, ha nem sietünk az étkezéssel?
A mai világban szinte minden felgyorsult. Sietünk munkába, útközben kapunk be néhány...
Az öngyógyítás ABC-je – Menstruációs görcsök – Természetes módszerek a fájdalom enyhítésére
A menstruációs görcsök sok nő számára a havi ciklus velejárói. Van, akinél csak enyhe...
A porcsin – A kert egyik legértékesebb ehető gyomnövénye
A porcsint sok kerttulajdonos gyomnak tartja, és amint megjelenik a veteményesben, az...
A zsázsa az egyik leggyorsabban termeszthető szuperélelmiszer!
Kevés olyan növény létezik, amely olyan gyorsan fejlődik, mint a zsázsa. Elég néhány nap, egy...

Címkék