Dr. Lenkei Gábor: C-vitamin és vesekő?

 

A szájról-szájra terjedő valótlanság egyik ékes példája a széles körben elhintett, „a sok C-vitamin vesekövet okoz” rémtörténet.

 dr. Lenkei Gábor, c-vitamin, vesekő

Ha az emberek egy kicsit képzettebbek lehetnének a tudományos gondolkodás logikájában, akkor azonnal feltennék a kérdést:

 

Látott már valaha valaki olyan embert, akinek a sok C-vitamintól lett veseköve?

Ha lehetne alaposabb vitaminokkal kapcsolatos műveltségünk, akkor jót mosolyognánk ezen a rémmesén. Tudnánk például, hogy a kecske naponta 13-14 grammnyi C-vitamint állít elő a saját testében (egy 70 kilogrammos ember testsúlyára átszámítva). Ha a mese igaz lenne, akkor minden egyes kecske hatalmas vesekővel büszkélkedne.

 

Ha nem az lenne a cél, hogy tájékozatlanok maradjunk, akkor hallhattunk volna arról, hogy tudósok már alaposan megvizsgálták ezt a kérdést.

 

1996-ban megjelent egy tudományos közlemény. Összefoglalta egy hat éven át zajló vizsgálat eredményét. Több mint 45 ezer vesekőképződésre leginkább hajlamos korban lévő (40-75 év közötti) férfit követtek hat éven át. Mindegyikük legkevesebb 1.500 milligramm, azaz 1,5 gramm C-vitamint fogyasztott el minden áldott nap, vagy ennél többet.

 

A vizsgálat bebizonyította, hogy a megemelt adag C-vitamin nem okoz vesekövet.

 

Sőt! Ha rendelkezhetnénk megfelelő vitaminkultúrával, akkor arról is tudhatnánk, hogy a modern urológia egyes úttörői éppen a veseköves embereknek ajánlanak – egyéb vitaminok és ásványi anyagok mellett – megemelt adag C-vitamint is.

 

Vitamin túladagolás?

Egy olyan területen, ahol az embereket megfosztják a vitaminokkal kapcsolatos elegendő műveltségtől, jól működhet a vitamin túladagolás veszélyével való riogatás is.

 

Egy kevésbé manipulált társadalomban mindenki tudhatna arról, hogy készült egy huszonhét európai országra kiterjedő egészségügyi kockázat elemzés.

 

Ez az elemzés kimutatta, hogy egy embernek 26-szor nagyobb esélye van arra, hogy villám csapjon belé, mint arra, hogy vitamin túladagolás következtében szenvedjen el egészségkárosodást.

 

Mitől is akarják megóvni az embereket?

Vannak még egyéb tévhitek is, amelyeket ezzel a módszerrel terjesztenek.  Túl nagy terjedelmet venne igénybe, ha elmagyaráznám, hogy melyikük miért sületlenség. Közülük többre is megadtam a választ Cenzúrázott egészség című könyvemben.

 

Van tehát egy Európára szabott, hosszú ideje óta zajló vitaminellenes propaganda, amely a kúszónövényként terjedő alattomos pletyka hatásához hasonló eredmény kiváltására törekszik.

 

Célja a vitaminokkal kapcsolatos óvatosság kiépítése. Ezzel egyidejűleg természetesen a jogi korlátozás területén is szorgoskodnak.

 

Ahogyan két vállra fektették a hatvanas évek elején az Egészségügyi Világszervezetet, és ráerőltették az akaratukat, úgy kényszerítették térdre az Európai Uniót is.

 

Az EU (Európai Unió) készségesen alkotja meg a gyógyszermaffia által elvárt korlátozó rendeletek sorozatát. Az egyik ilyen rendelet megtiltja, hogy vitaminkészítmények ismertetése, reklámozása során felhívják az emberek figyelmét arra, hogy az étrendünk nem biztosít számunkra elegendő mennyiségű vitamint.

 

 

Dacára annak, hogy ez a tudományos tény már a múlt században is ismert volt. Dacára annak, hogy közel száz éve felfedezték már, hogy történelme során az Emberiség soha nem jutott elegendő mennyiségű vitaminhoz.

 

Dacára annak, hogy az Emberiség mindig is valahol a vitaminhiányos összeomlás szintje fölött egyensúlyozott. Ahogyan azt Szent-Györgyi nagyon frappánsan megfogalmazta:

 

„Én csodálkozom, hogy az emberiség az ilyen éghajlat alatt egyáltalán életben maradt.”

 

Dacára minden tényeken alapuló számításnak. Pedig könnyen ki lehet számolni, hogy lehetetlen annyi gyümölcsöt vagy zöldséget megenni, amennyi biztosítaná a mindennapi vitaminszükségletünket.

 

Nyilvánvalóan veszélyes lenne, ha ez az információ széles körben elterjedne. Sokkal kevesebben hitegetnék magukat azzal, hogy sok zöldséget és gyümölcsöt esznek, így nincs szükségük további vitaminbevitelre.

 

Egy kis C-vitamin

Nézzünk egy példát:

Az ember C-vitamin igénye legkevesebb 30 milligrammnyi a testsúlya minden egyes kilogrammjára.

 

Vegyünk egy filigrán, 50 kg-os asszonykát.

Számoljunk: 50 X 30 = 1.500 milligramm. 1.500 milligramm = 1,5 gramm.

 

Ennek a hölgynek naponta legkevesebb 1,5 gramm C-vitaminra van szüksége ahhoz, hogy szervezete megkapja azt a mennyiséget, amellyel optimálisan tud működni.

 

1,5 grammnyi C-vitamin biztosításához a következő mennyiségeket kell minden áldott nap megennie:

• Paprika 2,2 kg/nap, vagy

• Citrom 3,7 kg/nap, vagy

• Eper 3,7 kg/nap, vagy

• Paradicsom 6,0 kg/nap, vagy

• Meggy 15,0 kg/nap, vagy

• Cseresznye 18,7 kg/nap, vagy

• Őszibarack 21,7 kg/nap, vagy

• Alma 30,0 kg

 

Kizárt, hogy képes lenne ennyi gyümölcs vagy zöldségfélét megenni. Minden áldott nap.

 

A C-vitamint eleve azért választottam példának, mert ebből nagyobb mennyiséget tartalmaznak a gyümölcs és zöldségfélék, mint más vitaminokból.

 

A többi vitaminféleség esetében jellemzően még a fentieknél is nagyobb zöldség és gyümölcs mennyiségek elfogyasztására lenne szükség.

 

Nélkülözhetetlen…

Ha csak ez az egyetlen egy információ széles körben ismertté válna, akkor senki sem hinné el, hogy a vitaminok pusztán „étrend-kiegészítők”.

 

Senki sem gondolna úgy rájuk, mint valamiféle „néha azért jó lehet bevenni belőle egy keveset” dologra. Senki sem áltatná magát azzal, hogy nyáron nincs szüksége ugyanakkora vitaminpótlásra, mint ősszel, vagy télen.

 

Az „étrend-kiegészítő” elnevezés szándékosan vezeti félre az embereket.

 

A korrekt elnevezés a következő: Nélkülözhetetlen mindennapi tápanyag!

 

Ha megengedték volna, hogy kialakuljon legalább alapszinten egy egészségkultúra, akkor az emberek ma úgy gondolnának a vitaminokra, mint a mindennapi táplálkozás alapvető és elengedhetetlen részére.”

 

Forrás: dr. Lenkei Gábor

 

 

c-vitamin

A citromos víz 11 olyan előnye, amit eddig biztosan nem tudtál
  Sokan csak akkor kezdenek el citromos vizet inni, amikor pl. jógázni kezdenek. A legtöbben a vizet/ásványvizet mindenféle ízesítés nélkül isszák,...
TOVÁBB
A gyógyítás mestere szerint a normális életkor 120 év
  Az alábbi cikket érdemes mindenképpen végigolvasni. Nagyon érdekes és tanulságos! Fogod szeretni!   Dr. Joel D. Wallach (született: Missouri 1940....
TOVÁBB
Minden rák gyógyítható!
Minden rák gyógyítható! Dr. Leonard Coldwell a rákbetegségekről!
TOVÁBB
Tüntesd el természetes módszerekkel a nemkívánatos bőrelváltozásokat
  Tüntesd el természetes módszerrel az anyajegyeket, szemölcsöket, mitesszereket, öregségi foltokat!   Életünk egy bizonyos pontján szembesülnünk kell...
TOVÁBB
NEKED AJÁNLJUK
 Eltitkolt gyógyszer a 3%-os Hidrogén-peroxid
  Bár a szakirodalom feljegyezte, hogy Franciaországban már a 19. század elején sikeresen alkalmazták ezt a szert súlyos betegségeknél, elég jó...
TOVÁBB
Az Algopyrin hatóanyaga a metamizole
  Kétségtelen, hogy az EU-ban és más fejlett országokban a metamizole tartalmú gyógyszerek vénykötelesek. A metamizole-t 1920-ban...
TOVÁBB
Megtalálták a rák valódi okát
  Lenyűgöző felfedezés a rák valódi okáról: meggyógyulhat a beteg, ha megérti betegsége okát. Dr. Hamer a 70-es években a müncheni onkológiai...
TOVÁBB
A világ leghalálosabb pirulái – Xanax és társai, avagy a benzodiazepinek veszélyei, mellékhatásai
  A Xanax nevű szer a benzodiazepinek csoportjába tartozik, általában szorongásos betegségek, pánikbetegség és depresszió okozta szorongás...
TOVÁBB
NÉPSZERŰ CIKKEK
 Eltitkolt gyógyszer a 3%-os Hidrogén-peroxid
  Bár a szakirodalom feljegyezte, hogy Franciaországban már a 19. század elején...
Az Algopyrin hatóanyaga a metamizole
  Kétségtelen, hogy az EU-ban és más fejlett országokban a metamizole tartalmú...
Csodákra képes a kövirózsa
  A népi gyógyászatban gyakran használják a növény levelének kipréselt, zselés nedvét külsőleg...
Hízol, rosszul alszol, és fájnak az ízületeid?
  A köménymag gyógyászati hatásait régtől fogva ismeri az emberiség, a népi gyógyászat...
TOVÁBBI CIKKEK
Marad-e vitamin a befőttben?
  A befőzés egy hagyományos módszer, amely lehetővé teszi, hogy a nyári gyümölcsök és...
Hogyan hat a vércsoport szerinti táplálkozás szervezetünkre
  A vércsoport szerinti táplálkozás elmélete azzal az elképzeléssel foglalkozik, hogy...
Melatonin: Az alváshormon titkai
  A melatonin, más néven az „alváshormon”, az egyik legfontosabb hormon a testünkben,...
C-vitamin és a vesekő!
  A C-vitamin, vagy más néven aszkorbinsav, az egyik legismertebb és leggyakrabban...

Címkék