Sok évvel ezelőtt Mrs. Thompson ötödikes osztálya előtt állt, és azt a hazugságot mondta a gyerekeknek, hogy mindegyiket egyformán szereti.
De ez lehetetlen volt, mert az első sorban egy Teddy nevű kisfiú olyan rendetlen és figyelmetlen volt, hogy Mrs. Thompson valójában élvezettel írt a feladataira vastag piros ceruzával nagy X jeleket, és a lap tetejére a legrosszabb érdemjegyet.
Egy napon Mrs. Thompson a gyerekek régi bizonyítványait nézte át, és megdöbbent Teddy előző tanítóinak bejegyzésein.
– Teddy tehetséges gyerek, gyakran jókedvűen kacag. Öröm a közelében lenni – írta első osztályos tanítója.
Második osztályos tanítója ezt írta: – Teddy kitűnő tanuló, társai nagyon szeretik, de aggódik, mert édesanyja halálosan beteg.
Harmadik osztályos tanítója ezt írta: – Az élet Teddy számára valódi küzdelem lehet. Édesanyja halála nagy megrázkódtatás a számára. Édesapja nem nagyon törődik vele, és az otthoni élete valószínűleg nehezen lesz elviselhető számára, ha nem történik valami változás az életében.
Negyedik osztályos tanítója ezt írta: – Teddy visszahúzódó és nem sok érdeklődést mutat az iskola iránt. Nem sok barátja van, és néha alszik az osztályban.
Ezeket olvasva Mrs. Thompson ráébredt a problémára és elszégyellte magát.
Még rosszabbul érezte magát, amikor a Karácsonyi ünnepen az osztályban tanítványai fényes papírban, gyönyörű szalaggal átkötött ajándékait bontogatta. Köztük meglátta Teddy ajándékát a fűszeresnél kapható vastag barna papírba bugyolálva.
Mrs. Thompson gondosan nyitotta ki Teddy csomagját.
Néhány gyerek nevetni kezdett, amikor meglátta a kövekkel kirakott karkötőt, amiből néhány kő hiányzott, és mellette egy negyed üvegnyi parfüm volt.
De a gyerekek nevetése abbamaradt, amikor hallották, hogy Mrs. Thompson felkiált: – Milyen szép karkötő! – látták ahogy felveszi a karkötőt majd csuklójára cseppent a parfümből.
Teddy Stoddard egy kicsit tovább maradt az osztályban, hogy megszólíthassa Mrs. Thompsont. – ma olyan volt az illata, mint valamikor az édesanyámé.
Mrs.Thomson legalább egy órán keresztül sírt, amikor a gyerekek elmentek.
Attól a naptól kezdve nem olvasást, írást és matematikát tanított.
Elkezdte a gyerekeket „tanítani”.
Mrs. Thompson különös figyelmet szentelt Teddynek.
Ahogy dolgozott vele,Teddy elméje mintha életre kelt volna. Minél több bátorítást kapott, annál gyorsabban reagált.
Év végére Teddy az osztály élére került, és Mrs. Thompson hazugsága ellenére, hogy minden gyerekeket egyformán szeret, Teddy lett legkedvesebb diákja.
Egy évvel később egy üzenetet talált Teddytől, amit az ajtó alatt csúsztatott be.
Az állt benne, hogy ő volt élete legjobb tanítója.
Hat év múlt el, amikor egy újabb üzenetet kapott Teddytől.
Azt írta, hogy befejezte a középiskolát, az osztályában harmadik volt az élen, és Mrs. Thompson még mindig a legjobb tanítója.
Négy évvel később egy újabb üzenet érkezett, amiben azt mondta el, hogy bár voltak nehéz időszakok, kitartott tanulmányai mellett, és hamarosan egyetemi diplomát szerez.
Biztosította Mrs. Thompsont, hogy még mindig a legjobb és legkedvesebb tanára, aki valaha is volt.
Még négy év telt el, és újra levél érkezett Teddytől.
Ebben elmondta, hogy miután megszerezte diplomáját, elhatározta, hogy tovább tanul.
Hozzátette, hogy még mindig a legjobb és legkedvesebb tanítója, aki valaha is volt.
Ez alatt a levél alatt az aláírás hosszabb volt:
Dr.Theodore F. Stoddard
A történetnek itt nincs vége!
Azon a tavaszon újabb levél érkezett…..
Teddy leírta, hogy találkozott egy lánnyal, és nősülni készül.
Elmondta, hogy az édesapja már két évvel ezelőtt meghalt, és kérdezte, hogy Mrs. Thompson elfoglalná-e a vőlegény édesanyja számára fenntartott helyet.
Természetesen Mrs. Thompson elfogadta a meghívást.
A régi karkötőt vette fel, amiről kövek hiányoztak, és azt a parfümöt cseppentette magára amire Teddy úgy emlékezett, hogy utolsó együtt töltött Karácsonyukkor viselte az édesanyja.
Megölelték egymást, és Dr. Stoddard, Mrs. Thompson fülébe súgta: – Köszönöm, Mrs. Thompson, hogy hitt bennem. Hálásan köszönöm, hogy segített nekem, megmutatta, hogy az életem érték.
Mrs. Thompson könnyekkel a szemében visszasúgta: – Teddy tévedsz. Te voltál az, aki megmutattad nekem, hogy számítok, és az életem érték.
Amikor találkoztam veled megtanultam, hogy hogyan érdemes tanítani.
