Az anyósnyelv gyógyhatása

Az anyósnyelv, vagy szobai tigrislevél (Sansevieria trifasciata) egy szobanövény, mely a liliomfélék családjába tartozik. Felfelé nyújtózó, hosszúkás, kardszerűen éles levelei vannak és leveleit zöldes-sárgás árnyalatú minta borítja.

anyósnyelv, igénytelen szobanövény, fülfájásra, magas vérnyomásra, fejfájásra, levegő tisztítása

Az anyósnyelv szép növény és könnyen gondozható, mert nem igényel túl sok törődést. Beéri kevés fénnyel és időnkénti locsolással. Nagy előnye, hogy majdnem mindent kibír. Kibírja a huzatot, a szárazságot és a hideget is. Azok is tarthatnak lakásukban ilyen növényt, akik általában megfeledkeznek a locsolásról.

A kínai szokás szerint szerencsét hoz a növény, ha a bejárati ajtónál helyezzük el.

A növény Afrikából ered, ahol már évszázadok óta használják különféle betegségek gyógyítására.

Az anyósnyelv jótékony egészségügyi hatásai

●   sötétben is tud oxigént termelni,

●   kivonja a levegőből a mérgező vegyszereket, megköti a szén-dioxidot,

●   jelentős mennyiségű benzolt, formaldehidet, illetve triklór-etilént tud kiszűrni a levegőből,

●   javítja az anyagcserét és erősíti a szervezet védekezőképességét,

●   csökkenti a magas vérnyomást és a fejfájások gyakoriságát,

●   friss leveléből facsart lé gyógyítja fülgyulladást.

Tegyünk egy próbát ezzel a csodás növénnyel, hiszen vesztenivalónk nincs.

 

magas vérnyomásra

Fagyaszd le a citromot és mondj búcsút a cukorbetegségnek, a daganatoknak és az elhízásnak!
A citrom az egyik legegészségesebb gyümölcsökhöz tartozik. Az egész világon számtalan egészségügyi problémára alkalmazzák, helyet kap a konyhában...
TOVÁBB
A mák, mint gyógynövény és a hosszú élet titka
  Ki ne keresné manapság a fiatalság forrását és szeretné a fiatalos erőnlétét könnyen és sokáig fenntartani, minőségi életét meghosszabbítani....
TOVÁBB
Miért nem reklámozzák a mazsolát?
A mazsola tökéletes élelmiszer, mézédes, pedig nem adnak hozzá cukrot, mint egyes más szárított gyümölcsökhöz. A mazsola szuper energiabomba, magas...
TOVÁBB
Fekete berkenye avagy az arónia gyógyító hatásai
Ennek a csodagyümölcsnek igen magas a gyümölcscukor-, pektin-és csersavtartalma, rendkívül hatékony gyulladáscsökkentő. A gyümölcs származási helye...
TOVÁBB
NEKED AJÁNLJUK
Csodákra képes a kövirózsa
A népi gyógyászatban gyakran használják a növény levelének kipréselt, zselés nedvét külsőleg és belsőleg egyaránt gyulladáscsökkentő, hűsítő, összehúzó...
TOVÁBB
Hízol, rosszul alszol, és fájnak az ízületeid?
A köménymag gyógyászati hatásait régtől fogva ismeri az emberiség, a népi gyógyászat is előszeretettel használja. Összetevőinek köszönhetően elsősorban...
TOVÁBB
Egy növény, mely százszor hatékonyabb a kemoterápiánál
Ez a gyógynövény nem más, mint a tavasszal a mezőket sárga színnel beborító pitypang (Taraxacum officinale). Ugye nem gondoltuk volna, hogy ez az...
TOVÁBB
A zsálya megoldás beszűkült agyi erekre
A zsálya egy csodálatos gyógynövény, amely különleges ízt ad a leveseknek, salátaönteteknek és gyümölcsleveknek. A gyógynövény gyulladáscsökkentő és...
TOVÁBB
NÉPSZERŰ CIKKEK
 Eltitkolt gyógyszer a 3%-os Hidrogén-peroxid
Bár a szakirodalom feljegyezte, hogy Franciaországban már a 19. század elején sikeresen...
Az Algopyrin hatóanyaga a metamizole
  Kétségtelen, hogy az EU-ban és más fejlett országokban a metamizole tartalmú...
Csodákra képes a kövirózsa
A népi gyógyászatban gyakran használják a növény levelének kipréselt, zselés nedvét külsőleg...
Hízol, rosszul alszol, és fájnak az ízületeid?
A köménymag gyógyászati hatásait régtől fogva ismeri az emberiség, a népi gyógyászat...
TOVÁBBI CIKKEK
A peszticidek rejtett hatásai – mit viszünk be a szervezetünkbe nap mint nap?
A modern mezőgazdaság egyik alappillére a növényvédelem, amelynek részeként különféle...
A pásztortáska – az elfeledett gyógyító a mezők széléről
A természet egyik különös sajátossága, hogy a legértékesebb növényeket gyakran ott találjuk, ahol...
A pánikbetegség és a természetes megközelítés – amikor a test túl hangosan jelez
A pánikbetegség az egyik legfélreértettebb állapot. Aki átélte már, tudja, hogy nem...
10 gyógynövény, amelyet a középkor „boszorkányai” is használtak – félelem, tudás és gyógyítás határán
A középkor világa tele volt félelemmel, hittel és félreértett tudással. Azokat az asszonyokat,...
A fényvédő krémek árnyoldalai – amit ritkán mondanak el a napvédelemről
A napfényhez való viszonyunk az elmúlt évtizedekben jelentősen megváltozott. Ami régen az...
Hogyan tegyük el a medvehagymát? – Íz és gyógyerő megőrzése egész nyárra
A tavasz egyik legnagyobb ajándéka a medvehagyma (Allium ursinum), amely rövid ideig, de...
Édeskömény – az emésztés ősi segítője és a belső egyensúly növénye
Az édeskömény (Foeniculum vulgare) az egyik legősibb, mégis méltatlanul háttérbe...
Hajdina – az elfeledett gabona, amely valójában nem is gabona
A hajdina (Fagopyrum esculentum) különleges helyet foglal el a táplálkozás világában....
A babarózsa (Prunus glandulosa ‘Alba Plena’) – a tavasz egyik legfinomabb hírnöke
A kertek világában vannak növények, amelyek nem harsányak, nem követelnek figyelmet, mégis...
A kis meténg – a csendes erő növénye az emlékezet és a keringés szolgálatában
A természet gyakran nem a legfeltűnőbb növényekben rejti a legnagyobb erőt. A szerény...

Címkék