A teaivásnak, a tealevelek kiválasztásának, elkészítésének a japánok és a kínaiak ősi idők óta mesterei.
A régiek sokszor nagy távolságról hoztak különleges forrásvizet a teakészítéshez és ügyeltek arra, hogy útközben ne rázódjék össze a víz: evezés nélkül, csak a szél irányában vitorláztak.
A hagyományos teaceremónián nem szabad hirtelen felhörpinteni a teát, szagolgatva és ízlelgetve kortyonként iszogatják. A teaivást választékos beszélgetés kíséri, még gyakrabban áhítatos csend. Kis teakunyhóban, -pavilonban végezték a teaivás szertartását, ahová az alacsony szemöldökfájú ajtón csak lehajtott fővel, mintegy alázatos lélekkel lehetett belépni s amely nyitott oldalain át szoros kapcsolatot biztosított a természettel.
Természetszeretet és mérséklet jellemezze a gyógyteaivókat. Hippokratész bölcs intelméről ne feledkezzünk meg: „Aki gyógyteát iszik, derűs, békességes lélekkel igya.”
Sohase hajtsuk fel egyszerre a csészényi gyógyteát. Ne siessünk! Midőn a csészét ajkunkhoz közelítjük élvezzük az ital illatát, leheljük be gőzét. Kortyonként igyunk, minden kortyot forgassunk meg szánkban. Ne tartsuk „rossznak” a keserű teát se! Teaivás közben ne foglalkozzunk mással, csak arra gondoljunk, hogy a növények hatóanyagai egész szervezetünket erősíti, gyógyítja. Sohase igyunk forró teát, várjuk meg, amíg kellemes hőmérsékletre hűl. Ha módunk van rá, ne csapvízzel készítsük gyógyitalunkat, hanem minél jobb minőségű forrásvízzel. Sohase cukrozzuk! Ha édesíteni kívánjuk, használjunk mézet, de lehetőség szerint ne édesítsünk gyomor-, máj-, epe- és fogyasztó teát. Gyógynövényekből készíthetünk forrázatot, főzetet, nyers növénylét és pépet, tinktúrát vagy áztatjuk (vízben állni hagyjuk) a gyógynövényt.
A puha növényrészekből (levél, virág, puha szár, föld feletti, „herba” rész) álló teafüvet leforrázzuk, átlagosan 6-7 percig állni hagyjuk, közben néhányszor megkeverjük, majd szűrjük.
Főzetet készítünk a tömörebb állományú növényrészekből (gyökér, gyöktörzs, gumó, kéreg, termés). A leforrázott növényrészt enyhén forraljuk 5-10 percig és 10-15 perc múlva leszűrjük. Hogyha a növény, a növényrész hőérzékeny hatóanyagot tartalmaz (ilyen például a csipkebogyó és a lenmag), áztatás szükséges. Hideg vízzel leöntve 8-10 óra hosszat szobahőmérsékleten tartjuk, azután szűrjük, elfogyasztáskor meglangyosítjuk.
Növénylét úgy készítünk, hogy a friss növényt vagy növényrészt mosás után apróra vágjuk, edényben péppé dörzsöljük, azután nagy lyukú szitán vagy gyümölcsprésen átsajtoljuk. A népi orvoslás az előbbieken kívül gyakran alkalmaz – főleg sebek, bőrbajok gyógyítására – friss növénypépet is. Az összevágott friss leveleket, növényrészeket saját nedvükben vagy kevés vízzel elkeverten teszik rá a beteg részre. Ugyanígy alkalmazzák a porított, vízzel elkevert gyökeret is. Ilyen módon kitűnően érvényesül a gyógynövények antibiotikus, vitamin- és klorofill hatása.
Természetesen frissen szedett, zöldből is főzhetünk gyógyteát, de ebből kb. kétszeres mennyiség szükséges, mint a szárítottból. Amíg friss zöld növény áll rendelkezésünkre – mezőről, kertből, virágládából, piacról – addig mixeléssel növénykoktélt is készíthetünk magunknak, müzli, nyers lé kiegészítésére vagy önálló fogyasztásra. Levesbe, joghurtba is tehetünk kisajtolt növényi lét vagy összevágott friss gyógynövényt.
