Ismerjük meg a libapimpó gyógyhatását

A libapimpóval szinte mindenki találkozott már kirándulásai során, legfeljebb nem tudta, hogy ez a neve és ráadásul még gyógyító hatása is van. Nem az az impozáns növény, könnyen előfordulhat, hogy gyomnak néztük, pedig az Isten abroszkájaként emlegetett libapimpó gyógyhatással rendelkezik.

libapimpó, gyomor panaszokra, bélpanaszokra, menstruációs vérzés, gyomorfekélyre, hasmenésre, vérszegénységre, ízületi fájdalmakra, ekcémára, fogínygyulladásra, aranyérre

Utak mentén, árkok, patakok, folyók, tavak partján találkozhatunk leginkább vele, hiszen eléggé vízigényes növény. Ahol libák legelnek ott egészen biztosan találunk, hiszen ők is nagyon kedvelik. Májustól szeptemberig virágzik, ekkor gyűjthetjük az egész virágos növényt, kivéve a gyökerét.

Otthon mossuk jól meg, majd szárítsuk jól szellőző, árnyékosabb helyen addig, míg a vastagabb szárai is jól megszáradnak. Egy kisollóval vágjuk apróra, majd tegyük papírtasakba, így télen is bármikor felhasználhatjuk.

Teáját leginkább gyomor-és bélpanaszokra használhatjuk. A belőle készült főzetet igyuk erős menstruációs vérzés vagy görcsök esetén, gyomorfekélyre, hasmenésre, vérszegénységre, ízületi fájdalmakra, ekcémára vagy fogínygyulladásra is. Aranyeres megbetegedés esetén készítsünk a libapimpóból ülőfürdőt.

A belőle készült teát fogyaszthatják azok is, akik rendszertelen menstruációval, csontritkulással vagy ínygyulladással küzdenek. Legújabb kutatások szerint jó hatással van a méhnyak-és vastagbélrák esetében is. A teához egy csésze forrásban levő vízben forrázunk le egy kanál szárított libapimpót, majd fedjük le és hagyjuk állni 5 percet, majd fogyasszunk édesítés nélkül.

 

hasmenésre

Csodákra képes a kövirózsa
A népi gyógyászatban gyakran használják a növény levelének kipréselt, zselés nedvét külsőleg és belsőleg egyaránt gyulladáscsökkentő, hűsítő, összehúzó...
TOVÁBB
Diólevél legyen a barátod!
A diófa ma úgy tűnik reneszánszát éli és egyre többen érdeklődnek a diófalevél gyógyító hatásáról. Szinte minden kertes háznál megtalálható a diófa. Az...
TOVÁBB
Miért érdemes mindennap banánt enni?
A banán magas rost tartalma és benne található három természetes cukor – glükóz, fruktóz és szacharóz – szinte mágikus erőt kölcsönöz az emberi...
TOVÁBB
Japán vízkúra: a legjobb módja annak, hogy egészségesek maradjunk!
  Köztudottan a japánok élnek a legtovább a bolygónkon, amihez lelki harmóniájuk, kiegyensúlyozottságuk mellett a táplálkozásnak, a testmozgásnak, az...
TOVÁBB
NEKED AJÁNLJUK
Csodákra képes a kövirózsa
A népi gyógyászatban gyakran használják a növény levelének kipréselt, zselés nedvét külsőleg és belsőleg egyaránt gyulladáscsökkentő, hűsítő, összehúzó...
TOVÁBB
Hízol, rosszul alszol, és fájnak az ízületeid?
A köménymag gyógyászati hatásait régtől fogva ismeri az emberiség, a népi gyógyászat is előszeretettel használja. Összetevőinek köszönhetően elsősorban...
TOVÁBB
Egy növény, mely százszor hatékonyabb a kemoterápiánál
Ez a gyógynövény nem más, mint a tavasszal a mezőket sárga színnel beborító pitypang (Taraxacum officinale). Ugye nem gondoltuk volna, hogy ez az...
TOVÁBB
A zsálya megoldás beszűkült agyi erekre
A zsálya egy csodálatos gyógynövény, amely különleges ízt ad a leveseknek, salátaönteteknek és gyümölcsleveknek. A gyógynövény gyulladáscsökkentő és...
TOVÁBB
NÉPSZERŰ CIKKEK
 Eltitkolt gyógyszer a 3%-os Hidrogén-peroxid
Bár a szakirodalom feljegyezte, hogy Franciaországban már a 19. század elején sikeresen...
Az Algopyrin hatóanyaga a metamizole
Kétségtelen, hogy az EU-ban és más fejlett országokban a metamizole tartalmú...
Csodákra képes a kövirózsa
A népi gyógyászatban gyakran használják a növény levelének kipréselt, zselés nedvét külsőleg...
Hízol, rosszul alszol, és fájnak az ízületeid?
A köménymag gyógyászati hatásait régtől fogva ismeri az emberiség, a népi gyógyászat...
TOVÁBBI CIKKEK
Tudtad, hogy a dióban található növényi vegyületek támogathatják az agy egészségét?
A dió évszázadok óta a magyar kertek egyik legértékesebb termése. Árnyékot adó hatalmas fája...
A kukoricadara egy egyszerű alapanyag, értékes táplálékkal
A kukoricadara sokak számára a gyermekkor ízeit idézi. A tejbegrízhez hasonló puliszka,...
Kókusz és kókuszreszelék – A trópusok tápláló ajándéka
A kókusz a világ egyik legsokoldalúbban felhasználható gyümölcse. Bár legtöbben...
Egyiptom – A hibiszkusz, a sivatag rubinvörös itala
Ha Egyiptomra gondolunk, legtöbbünknek a piramisok, a Szfinx, a Nílus vagy a fáraók jutnak...
Mit üzen a szervezetünk? – Miért görcsöl a lábunk éjszaka?
Az éjszakai lábgörcs sok ember életét keseríti meg. A fájdalom hirtelen jelentkezik, legtöbbször...
Galagonya – A szív egyik legértékesebb gyógynövénye
A galagonya évszázadok óta megbecsült gyógynövény, amelyet nem véletlenül neveznek a...
Tudtad, hogy a petrezselyem több C-vitamint tartalmazhat, mint a citrom?
A petrezselyem szinte minden magyar konyhában megtalálható. Legtöbben csupán levesek,...
A zsálya évszázadok óta a természet egyik legbecsesebb gyógynövénye
Kevés gyógynövény örvend akkora tiszteletnek, mint a zsálya. Illatos levelei évszázadok...
A szilva – Az ősz egyik legegészségesebb gyümölcse
A szilva évszázadok óta a magyar kertek egyik legkedveltebb gyümölcse. Nyár végétől...
Arónia – Az egyik leggazdagabb antioxidáns-forrás a természetben
Az arónia, vagy más néven fekete berkenye, az utóbbi években egyre nagyobb népszerűségnek...

Címkék