Az arthrosis (ízületi kopás) gyógyítható!

 

citrom, fokhagyma, zeller, citromos fokhagyma ital, arthrosis, gyógyítás

Ez a saját példámon bizonyított - írta egy idős, orosz férfi blogjában, majd így folytatja:

1998-ban az orvosok súlyos csípőízületi kopást találtak nálam.

Ezt az alattomos betegséget ősidők óta gyógyíthatatlannak tartják.

Két évet feküdtem mozgás nélkül.

Ahhoz, hogy válságos állapotomból kijussak, egy halom népi orvoslásról szóló irodalmat elolvastam, majd kiválasztottam közülük egyet.

Egy éven belül talpra álltam, elfelejtettem a kerekesszéket, s ma már ismét lefutom a napi 5 kilométeremet .

Ez a recept sokszorosan kipróbáltatott, eredményesnek bizonyult.

Ezért közreadom, használják Önök is egészséggel.

 

Vegyenek három citromot (alapos mosás után reszeljék le a héját), 250 gramm zellergyökeret, 120 gramm fokhagymát!

Mindezt darálják át húsdarálón, és tegyék bele egy háromliteres üvegbe! Öntsék fel az egészet lobogó forrásban lévő vízzel, fedjék le az üveget, és egy éjszakára helyezzék dunsztba!

Szűrjék le, tegyék hűtőszekrénybe. (A zöldségpép fogyasztható.)

 

 

Reggelente – éhgyomorra, evés előtt 30 perccel – 70 grammot (tehát nem egészen egy decilitert) igyanak belőle, három hónapon át! A háromliteres üveg tartalma egy hónapra elegendő.

 

fokhagyma

Dédapám öröksége: így gyógyítottak a régiek orvosságok nélkül
A húszas évek előtt rendes orvosi ellátás még nem volt, és nem voltak elérhető gyógyszerek, a szegény ember mégis gyógyította magát. A parasztember a...
TOVÁBB
Mit egyél, hogy messziről elkerüljenek a szúnyogok?
Lehet, hogy nem tudtad, de táplálkozással meg lehet előzni a nyári esték kellemetlen, viszkető következményeit, a szúnyogcsípéseket. A szúnyogok...
TOVÁBB
A legjobb ételek a hasnyálmirigy egészségének fenntartásához és gyógyításához
Testünk egészségének megőrzéséhez feltétlenül szükséges, hogy hasnyálmirigyünk is megfelelő állapotban legyen, mivel a hasnyálmirigy fontos szerepet tölt be...
TOVÁBB
Ez történik, ha üres gyomorra fokhagymát eszünk
  Nem mindenki gondolja azt, hogy éhgyomorra fokhagymát enni egészséges. Sokan úgy tartják, hogy ilyen fajta otthoni gyógymódok, praktikák csak a...
TOVÁBB
NEKED AJÁNLJUK
Mi történik, ha elég vizet iszunk éhgyomorra?
A japán vízterápia hihetetlenül népszerű a felkelő nap országában - a japán emberek évszázadok (ha nem több ezer éve) óta ismerik ezt az egyszerű...
TOVÁBB
Oldd ki a húgysavat a testrészeidből, hogy megszűnjön a köszvény és az ízületi fájdalom
A köszvény egy kóros állapot. Duzzanatot, merevséget és súlyos fájdalmat okoz, akár pár óra alatt. A fő oka a nagy mennyiségű húgysav, amely...
TOVÁBB
Fagyaszd le a citromot és mondj búcsút a cukorbetegségnek, a daganatoknak és az elhízásnak!
A citrom az egyik legegészségesebb gyümölcsökhöz tartozik. Az egész világon számtalan egészségügyi problémára alkalmazzák, helyet kap a konyhában...
TOVÁBB
A gyógyító pálinka
A pálinka tiszta gyümölcsből, lepárlással készült erős szesz, igazi gyógyító hungarikum. A „Pálinkás jó reggelt!” köszöntés a vidéki élet egy...
TOVÁBB
NÉPSZERŰ CIKKEK
 Eltitkolt gyógyszer a 3%-os Hidrogén-peroxid
Bár a szakirodalom feljegyezte, hogy Franciaországban már a 19. század elején sikeresen...
Az Algopyrin hatóanyaga a metamizole
Kétségtelen, hogy az EU-ban és más fejlett országokban a metamizole tartalmú...
Csodákra képes a kövirózsa
A népi gyógyászatban gyakran használják a növény levelének kipréselt, zselés nedvét külsőleg...
Hízol, rosszul alszol, és fájnak az ízületeid?
A köménymag gyógyászati hatásait régtől fogva ismeri az emberiség, a népi gyógyászat...
TOVÁBBI CIKKEK
Tudtad, hogy a petrezselyem több C-vitamint tartalmazhat, mint a citrom?
A petrezselyem szinte minden magyar konyhában megtalálható. Legtöbben csupán levesek,...
A zsálya évszázadok óta a természet egyik legbecsesebb gyógynövénye
Kevés gyógynövény örvend akkora tiszteletnek, mint a zsálya. Illatos levelei évszázadok...
A szilva – Az ősz egyik legegészségesebb gyümölcse
A szilva évszázadok óta a magyar kertek egyik legkedveltebb gyümölcse. Nyár végétől...
Arónia – Az egyik leggazdagabb antioxidáns-forrás a természetben
Az arónia, vagy más néven fekete berkenye, az utóbbi években egyre nagyobb népszerűségnek...
Izabella szőlő – Az illatos gyümölcs, amely generációk kedvence
Kevés olyan szőlőfajta létezik, amely annyi emléket idéz fel, mint az Izabella szőlő....
Csalogasd a sünöket a kertedbe – A természetes kert legkedvesebb segítői
Kevés olyan kerti vendég van, akinek annyira örülnek a kertbarátok, mint a sünnek. Ez a...
A lassú konyha és az idegrendszer kapcsolata – Miért tesz jót, ha nem sietünk az étkezéssel?
A mai világban szinte minden felgyorsult. Sietünk munkába, útközben kapunk be néhány...
Az öngyógyítás ABC-je – Menstruációs görcsök – Természetes módszerek a fájdalom enyhítésére
A menstruációs görcsök sok nő számára a havi ciklus velejárói. Van, akinél csak enyhe...
A porcsin – A kert egyik legértékesebb ehető gyomnövénye
A porcsint sok kerttulajdonos gyomnak tartja, és amint megjelenik a veteményesben, az...
A zsázsa az egyik leggyorsabban termeszthető szuperélelmiszer!
Kevés olyan növény létezik, amely olyan gyorsan fejlődik, mint a zsázsa. Elég néhány nap, egy...

Címkék