A rák terjedését több mint 40 növény-alapú komponens gátolja

A rák nem lenne halálos, vagy annyira tragikus, ha nem terjedne. Ha a rák csak egy beteg sejtcsoport lenne, akkor könnyebben tudnánk kezelni azt. A rák terjedése, más néven metasztázisa teszi azt nehezen megállíthatóvá. A közelmúltban a “Cancer and Metastasis Reviews” című tudományos lapban megjelent tanulmány bemutatja, hogy egy növényi alapú étrend képes megállítani a rák terjedését.

 

kurkuma, rák ellen, rákos megbetegedés, rák ellenszere, rák gyógyítása, legyőzni a rákot 

“A legtöbb kutatás középpontjában a megelőzés, vagy a rák kezelése áll, azonban általában a rák közeli szervekre való átterjedése öli meg a beteget. Tehát ahelyett, hogy megtámadnánk a tumort- mondta Meadows, ellenőrzés alá vesszük annak terjedését, illetve az áttétek kialakulását. “

Gary Meadows, a Washington Állami Egyetem kutatója és a College of Pharmacy posztgraduális képzésének dékánja állítja, hogy kutatómunkájuk bíztató arra a több mint 40 növényi alapú vegyületre gondolva, amelyek “bekapcsolják” a metasztázist gátló géneket.

Meadows és kollégái magukat nem kímélve számtalan tanulmányt végeztek metasztázissal kapcsolatban. “A legtöbb tudományos munka esetében nem a metasztázis szupresszor gének vizsgálata volt a cél”- mondta. A hagyományos rák kutatók nem figyelték meg, hogy a betegek étrendje, vagy az élelmiszerekben jelen lévő összetevők hogyan állíthatják meg a rák terjedését. Igyhát, Meadowstól és kollégáitól függött az, hogy megtalálják ezeket a kapcsolatokat.

 

Amit találtak, az az volt, hogy az aminosavak, ginseng kivonat, D3-vitamin, a kurkumából származó kurkumin és a gránátalma leve metasztázis szupresszor géneket aktivál.

 

“Hosszú ideig csak a rákra összpontosított a tudomány”- mondta. “Az utóbbi időben a rákot környezetével együtt kezdtük el vizsgálni. És a környezet, az egész test, mint környezet, nagyon fontos a rák terjedésében.

 

“ Mint minden élőlény esetében, a rákos sejteknek kedvező környezetre van szükségük növekedésükhöz. Amikor elvesszük azokat a dolgokat a szervezettől, amelyekből a rák táplálkozik, létrehozunk egy olyan környezetet, ahol az ilyen betegség nem tud kifejlődni."

 

Néhány példa arra, hogyan lehet élelmiszerekkel legyőzni a rákot.

●   A kurkuma megállítja a rák terjedését emlőrákban szenvedő betegeknél.

●   Egy “pulyka farokként” ismert gombáról bebizonyosodott, hogy igen hatékony a rák kezelésében és megelőzésében.

●   Dr. Sean McAllister vizsgálata során megállapította, hogy a marihuánában talált kannabidiol vegyületek gátolják a mellrák a sejtproliferációt, metasztázist és a tumor növekedését.

●   A tiszta gyömbér kivonatról kiderült, hogy egerek prosztata tumorának méretét 56%-kal csökkentette.

●   Egy a “mennydörgés istene szőlőfürt” vagy “lei gong teng” néven ismert kínai gyógynövényről kiderült, hogy rákellenes vegyületeket tartalmaz és 40 nap alatt kiradírozza a rákot az emberi szervezetből…

 

kurkuma

Oldd ki a húgysavat a testrészeidből, hogy megszűnjön a köszvény és az ízületi fájdalom
A köszvény egy kóros állapot. Duzzanatot, merevséget és súlyos fájdalmat okoz, akár pár óra alatt. A fő oka a nagy mennyiségű húgysav, amely...
TOVÁBB
Szüntesd meg testedben a húgysav kristályosodását, így megelőzheted a köszvényt és az ízületi fájdalmakat
A köszvényt a lábfej ízületeiben összegyűlő húgysav alakítja ki, ami a méreganyagok nem megfelelő eltávolítása következtében halmozódik fel. Talán...
TOVÁBB
A legjobb ételek a hasnyálmirigy egészségének fenntartásához és gyógyításához
Testünk egészségének megőrzéséhez feltétlenül szükséges, hogy hasnyálmirigyünk is megfelelő állapotban legyen, mivel a hasnyálmirigy fontos szerepet tölt be...
TOVÁBB
Arany tej: egy ital, ami megváltoztathatja az életed
  Az Arany tej egy csodálatos ital, ami rendkívüli előnyöket nyújt. A fő összetevő ebben a receptben a kurkuma, aminek számos jótékony hatását egyre...
TOVÁBB
NEKED AJÁNLJUK
 Eltitkolt gyógyszer a 3%-os Hidrogén-peroxid
Bár a szakirodalom feljegyezte, hogy Franciaországban már a 19. század elején sikeresen alkalmazták ezt a szert súlyos betegségeknél, elég jó...
TOVÁBB
Az Algopyrin hatóanyaga a metamizole
Kétségtelen, hogy az EU-ban és más fejlett országokban a metamizole tartalmú gyógyszerek vénykötelesek. A metamizole-t 1920-ban szabadalmaztatták,...
TOVÁBB
A világ leghalálosabb pirulái – Xanax és társai, avagy a benzodiazepinek veszélyei, mellékhatásai
A Xanax nevű szer a benzodiazepinek csoportjába tartozik, általában szorongásos betegségek, pánikbetegség és depresszió okozta szorongás kezelésére...
TOVÁBB
Megtalálták a rák valódi okát
Lenyűgöző felfedezés a rák valódi okáról: meggyógyulhat a beteg, ha megérti betegsége okát. Dr. Hamer a 70-es években a müncheni onkológiai...
TOVÁBB
NÉPSZERŰ CIKKEK
 Eltitkolt gyógyszer a 3%-os Hidrogén-peroxid
Bár a szakirodalom feljegyezte, hogy Franciaországban már a 19. század elején sikeresen...
Az Algopyrin hatóanyaga a metamizole
Kétségtelen, hogy az EU-ban és más fejlett országokban a metamizole tartalmú...
Csodákra képes a kövirózsa
A népi gyógyászatban gyakran használják a növény levelének kipréselt, zselés nedvét külsőleg...
Hízol, rosszul alszol, és fájnak az ízületeid?
A köménymag gyógyászati hatásait régtől fogva ismeri az emberiség, a népi gyógyászat...
TOVÁBBI CIKKEK
Egyiptom – A hibiszkusz, a sivatag rubinvörös itala
Ha Egyiptomra gondolunk, legtöbbünknek a piramisok, a Szfinx, a Nílus vagy a fáraók jutnak...
Mit üzen a szervezetünk? – Miért görcsöl a lábunk éjszaka?
Az éjszakai lábgörcs sok ember életét keseríti meg. A fájdalom hirtelen jelentkezik, legtöbbször...
Galagonya – A szív egyik legértékesebb gyógynövénye
A galagonya évszázadok óta megbecsült gyógynövény, amelyet nem véletlenül neveznek a...
Tudtad, hogy a petrezselyem több C-vitamint tartalmazhat, mint a citrom?
A petrezselyem szinte minden magyar konyhában megtalálható. Legtöbben csupán levesek,...
A zsálya évszázadok óta a természet egyik legbecsesebb gyógynövénye
Kevés gyógynövény örvend akkora tiszteletnek, mint a zsálya. Illatos levelei évszázadok...
A szilva – Az ősz egyik legegészségesebb gyümölcse
A szilva évszázadok óta a magyar kertek egyik legkedveltebb gyümölcse. Nyár végétől...
Arónia – Az egyik leggazdagabb antioxidáns-forrás a természetben
Az arónia, vagy más néven fekete berkenye, az utóbbi években egyre nagyobb népszerűségnek...
Izabella szőlő – Az illatos gyümölcs, amely generációk kedvence
Kevés olyan szőlőfajta létezik, amely annyi emléket idéz fel, mint az Izabella szőlő....
Csalogasd a sünöket a kertedbe – A természetes kert legkedvesebb segítői
Kevés olyan kerti vendég van, akinek annyira örülnek a kertbarátok, mint a sünnek. Ez a...
A lassú konyha és az idegrendszer kapcsolata – Miért tesz jót, ha nem sietünk az étkezéssel?
A mai világban szinte minden felgyorsult. Sietünk munkába, útközben kapunk be néhány...

Címkék