A spárga (Asparagus officinalis) szervezetünk számára az egyik leghasznosabb zöldségféle. Annyi gyógyhatása van, hogy érdemes éjjel-nappal spárgát enni még magas piaci ára ellenére is.
Nagyon alacsony viszont kalóriatartalma, sok benne a vas, a kalcium, a foszfor, a nátrium és a kálium. Nyomelemekben, ásványi anyagokban és vitaminokban gazdag, rosttartalma rendkívül magas.
Népies elnevezései: csirág, nyúlárnyék, istenlovafarka.
A spárga évelő növény, főként a tavaszi és a nyári szezonban kapható. A spárgacsúcs a legértékesebb, itt található a legtöbb vitamin és ásványi anyag.
A növény szárát jól emészthető rostok alkotják, ásványi anyag (kalcium, kálium, cink, foszfor, vas, nátrium, fluor, szilicium, béta-karotin, niacin, folsav, molibdén) és egyéb nyomelemek, valamint vitamintartalma jelentős.
Többek között, E-, B1-, B2-, B6-, C-, A-, K-vitamin, niacin, folsav és pantoténsav található benne.
Zsírtartalma jelentéktelen, nem tartalmaz koleszterint.
Spárga történelem
A spárga Európában és Ázsiában egyaránt őshonos. Már az óegyiptomiak is ismerték, és az általuk termesztett spárgát Asparagus officinalisnak nevezték. Az "asparagos" szó görögül fiatal hajtást, nyelet jelent. Első írásos nyoma Hippokrátesz munkájában lelhető föl az i.e. 460-370 körüli időből. Akkoriban főként gyógyhatása miatt tartották becsben, kevésbé volt mindennapi eledel.
Lippai János az 1666-ban megjelent Posoni kert című könyvében már a következőket írja: "Spárga, igen kiűzi a vizelletet. Ha ennek gyökerét a fájó fogra teszik, megállíttya a fájdalmat. Sőt ha megszárazttyák, porrá törik, és azt a port a fognak üregében teszik, fájdalom nélkűl, mind gyökeresttűl kivonnya. Ha borba meg főzik, és megisszák, megronttya az ember veséjében a követ. Aki olajjal elegyített megtört spárgával megkeni magát, azt a méhek meg nem csípik."
Hozzánk a mediterrán kertkultúrából került át. Az Ázsiából elterjedt és mára a világon mindenütt termesztett növényt spárgafű néven 1525-ben írták le először. Sokan nem ismerik élettani előnyeit, pedig az ősi kínaiak köhögés elleni szerként, az egyiptomiak májbetegségekre, a görögök veseműködést serkentő hatása miatt fogyasztották.
Lippai János 1666-ban a „Posoni kert” című művében írja: A spárga kiűzi a vizeletet, gyökerét a fájós fogra teszik, borban kifőzve gyökerét csökkenti a vesekövet, és a méhek nem csípik azt, aki megtört szárított spárgával kevert olajjal keni magát. Az irodalomban afrodiziákumnak tartják már csak alakjánál fogva is. A néphit szerint, aki sok spárgát fogyaszt annak sok a szeretője. Állítólag szexuális serkentő hatásairól olvashatunk- a szeretkezés titkairól szóló indiai művekben.
XIV. Lajos, a Napkirály sem véletlenül adományozott nemesi címet és birtokot kertészének Qivntinie-nek, aki képes volt egész évben folyamatosan ellátni spárgával a királyt.
1854-ben a Pennsylvania-i Egyetem professzora is beszámolt a spárga népszerű használatáról a vesekövek gyógyításában a „The elements of materia medica” cikkében. Itt megemlíti, hogy 1739-ben már foglalkoztak a spárga vesekő elhajtó hatásával.
A spárga gyógyhatása
● jótékony hatással van a belső elválasztású mirigyekre (agyalapi mirigyre, a pajzs- és a tobozmirigyre, a hasnyálmirigyre) és a szívműködésre,
● elősegíti a prosztata, a lép, a tüdő, normális működését,
● erősíti a nyálkahártyát, fiatalítja a sejteket (bőrt, hajat, kötőszöveteket),
● fokozza a libidót, aktivizálja a boldogsághormont,
● fokozza a vérképzést,
● a benne található aszparagin kitűnő vértisztító, lúgosító, helyreállítja a vér sav-lúg egyensúlyát,
● erősíti az immunrendszert,
● javítja a látást,
● megelőzi a különböző gyulladásokat és a bélrenyheséget,
● enyhe hashajtó hatása van,
● méregteleníti a májat,
● vesetisztító,
● csökkenti a reumatikus, köszvényes fájdalmakat,
● vértisztító hatású,
● ideális fogyókúrás étel,
● a pattanásos bőr kiváló ellenszere.
„Ami a gyógyításra jó, az a megelőzést is elősegíti.”
A spárga histones tartalma aktív szerepet játszik a rákos sejtek növekedésének megakadályozásában.
Főzzük meg a spárgát, turmixoljuk össze pépes állagúra és tegyük be a hűtőszekrénybe.
Fogyasszunk belőle 4 evőkanállal reggel és 4 evőkanállal este.
A beteg a gyógyító hatást már 2-4 hét elteltével érzékelheti.
Hígíthatod vízzel és hideg vagy meleg italként egyaránt fogyaszthatod.
Az ajánlottól nagyobb mennyiség fogyasztása sem káros, még jótékony hatású is lehet bizonyos esetekben.
Természetesen nem ehetünk mindennap spárgát, ezért télen keressünk olyan, üvegben kapható növényt, amelyben nincs tartósítószer.
Hogyan fogyasszuk?
Ha spárgát veszünk, elsődleges szempont a frissesség. A spárga frissességét úgy állapíthatjuk meg, hogy megnyomkodjuk a tövénél: ha sárgás lé jön belőle, megvehetjük. Hűtőszekrényben legfeljebb három napig tárolhatjuk. Mindig csavarjuk nedves ruhába, hogy friss maradjon. Az egészen zsengék (ceruzavastagságú) kivételével minden szárat vékonyan meg kell hámozni, de a csúcs maradjon sértetlen! A fehér spárgánál, de az érettebb zöldeknél is érdemes 2 cm elszivacsosodott részt letörni az aljából.
A spárgát előnyös nyersen fogyasztani, mert túlságosan értékes ahhoz, hogy főzéssel károsítsuk gyógyító erejét. A nyers lé vesetisztító, kimossa a vesékből a homokot, vagy a kisebb köveket, azokat az anyagokat, amelyek a főtt spenót és a főtt spárga valamint a húsok fogyasztása következtében lerakodó húgysavkő okoz.
A spárgát legjobb állítva főzni, hogy amikor a szára puha, a finom fej még roppanós maradjon. Spárgafőző edénynek bármilyen magas falú edény megfelelő, amiben megállnak a szárak. A spárgát csak forrásban lévő, enyhén sós vízbe helyezd, ha nem krémlevest szeretnél készíteni belőle. Kb. 8-12 perc alatt készül el, de ha roppanósabban szereted, kiveheted egy buggyanás után. Ügyelj arra, hogy a szárak csúcsait ne lepje el a víz, ez finom csemege, kár szétfőzni. Elrontani nem is lehet, mert bármikor krémlevessé alakíthatod.
Spárga mint végtermék
Spárga fogyasztása után sokan tapasztalják, hogy vizeletük szaga megváltozik, és a szagot leginkább a rothadó káposztáéhoz lehet hasonlítani. A kutatók megtalálták a szagért felelős molekulák képződésének genetikai hátteréért felelős gént. Kémiai vizsgálatokkal kimutatták, hogy a spárgában található metil-merkaptán nevű kénvegyület az elsődleges felelős az átható szagért az enzimatikus folyamatok hatására. Metil-merkaptán fellelhető még a záptojásban, hagymában, fokhagymában valamint a görények bűzös mirigyváladékában is.