Gyógynövények reflux ellen

Egy felmérés szerint hazánkban minden második ember érez rendszeresen vagy rendszertelenül gyomorégést, amely a reflux betegség egyik jellegzetes tünete. 

 


 

A reflux betegség a tápcsatorna felső szakaszának összetett működési zavara, és ennek eredményeképpen a gyomorsavakkal és emésztőnedvekkel elkeveredett gyomor- és nyombél-tartalom felfelé visszajut a nyelőcsőbe, ahol kellemetlen tüneteket és végső esetben szervi elváltozásokat, nyálkahártya-gyulladást okozhat.

 

 

Az alábbi gyógynövények fogyasztásával elejét vehetjük a kellemetlen betegségnek, és hatékonyan enyhíthetjük a már meglévő panaszainkat.

Görögszénamag

Kutatók szerint a görögszénamag úgy működik, mint a szivacs, amely elnyeli a túlzott gyomorsavat.  Jelentős védelmet nyújt gyomorfekély esetén és más gyógynövényekkel ellentétben, melyeket csak főzés után hasznosíthatunk. A görögszénamagot elég csak egyszerűen az ételre szórni.

Német kamilla 

A német kamilla bizonyítottan csökkenti a savas refluxot, a hasi fájdalmat és görcsöket. Miután a kamilla jól ismert gyógynövény relaxáns, az egyik legjobb gyógymód a stressz okozta refluxra. Sőt, miután a kamillát tartják az egyik legkíméletesebb botanikai gyógyírnak így általában biztonságos, minimális mellékhatásokkal, ha egyáltalán van ilyen.

Gyömbér

 

A gyömbér gyökeréről kimutatták, hogy eredményesen „elnyeli” a gyomorsavat és mind e mellett nyugtató hatása is van. Szakemberek szerint a vacsora után rendszeresen fogyasztott gyömbér por vagy kapszula megnyugtatja az irritált gyomor- és bélrendszert és segítik a jobb éjszakai alvást is.

Édesgyökér

Az édesgyökér kedvező gyulladáscsökkentő hatása már jól ismert, de gyomorsavtúltengés okozta nyálkahártya sérülések esetén is eredménnyel alkalmazhatjuk. A német kamillával együtt hatványozhatjuk jótékony hatását.

Apróbojtorján

Mint ismert, az apróbojtorján enyhíti a gyomorpanaszokat. Legfrissebb eredmények szerint a savas refluxot kísérő hasmenés, hányás, hányinger esetén ez a gyógynövény lehet az egyik leghasznosabb.

Édeskömény

Az édeskömény tea az egyik leghatékonyabb módja savas reflux elleni védekezésnek, mert ez a növény segíti legjobban az emésztési folyamatokat. lazítja a görcsöket és nyugtatja a gyomor és bélrendszert.

Papaya

A papaya egy csodálatos gyógynövény, amely szintén nagy segítséget jelent a reflux elleni küzdelemben . Ez a gyümölcs kiváló forrása a leghasznosabb ásványi anyagoknak és vitaminoknak, melyek nagyszerű segítséget jelentenek a reflux kezelésében. Fehérjebontó enzim tartalma segít a fehérjék lebontásában, káliumtartalma segíti az egészséges baktériumok munkáját a belekben.

Kurkuma

A kurkuma fogyasztásának egészségügyi előnyei egyre több területen ismertek,  elismertek. A reflux kezelésében is egyre több a jó tapasztalat. A növény kurkumin tartalma gyulladáscsökkentő, ezáltal lehetővé teszi a jobb emésztést, és enyhíti a puffadás tüneteit is.

Forrás 

gyömbér

Életet menthet a gyömbér leve
  Általában megfázásra főzünk gyömbérteát, vagy sütibe tesszük, de ennél sokkal több mindenre használhatjuk gyógyító erejét. A gyömbér egy sor...
TOVÁBB
A gyömbér tea oldja a vesekövet, tisztítja a májat, és elpusztítja a rákos sejteket. Így kell elkészítened, hogy hasson!
  A gyömbér gyökér antibakteriális, gyulladáscsökkentő, és parazitaellenes tulajdonságokkal rendelkezik. Nagyon sok tápanyagot, C-vitamint, magnéziumot,...
TOVÁBB
Minden növény arra a szervre jó, amelyikre hasonlít
  Minden növény nyersen fogyasztva arra a szervre jó, azt a szervet gyógyítja, amelyikre hasonlít!   A gombák különleges élőlények, se nem állatok, se...
TOVÁBB
Egy olcsó fűszer megoldás álmatlanságra és a fájós ízületekre
  Mindenkinek megtalálható a konyhájában, minden nap használjuk, de nem tudja mindenki, hogy mekkora gyógyereje van. Nagyszerű ízesítő szer a kömény...
TOVÁBB
NEKED AJÁNLJUK
Mi történik, ha elég vizet iszunk éhgyomorra?
  A japán vízterápia hihetetlenül népszerű a felkelő nap országában - a japán emberek évszázadok (ha nem több ezer éve) óta ismerik ezt az...
TOVÁBB
Oldd ki a húgysavat a testrészeidből, hogy megszűnjön a köszvény és az ízületi fájdalom
  A köszvény egy kóros állapot. Duzzanatot, merevséget és súlyos fájdalmat okoz, akár pár óra alatt. A fő oka a nagy mennyiségű húgysav, amely...
TOVÁBB
A gyógyító pálinka
A pálinka tiszta gyümölcsből, lepárlással készült erős szesz, igazi gyógyító hungarikum.   A „Pálinkás jó reggelt!” köszöntés a vidéki élet egy...
TOVÁBB
Fagyaszd le a citromot és mondj búcsút a cukorbetegségnek, a daganatoknak és az elhízásnak!
  A citrom az egyik legegészségesebb gyümölcsökhöz tartozik. Az egész világon számtalan egészségügyi problémára alkalmazzák, helyet kap a konyhában...
TOVÁBB
NÉPSZERŰ CIKKEK
 Eltitkolt gyógyszer a 3%-os Hidrogén-peroxid
Bár a szakirodalom feljegyezte, hogy Franciaországban már a 19. század elején sikeresen...
Az Algopyrin hatóanyaga a metamizole
  Kétségtelen, hogy az EU-ban és más fejlett országokban a metamizole tartalmú...
Csodákra képes a kövirózsa
  A népi gyógyászatban gyakran használják a növény levelének kipréselt, zselés nedvét külsőleg...
Hízol, rosszul alszol, és fájnak az ízületeid?
  A köménymag gyógyászati hatásait régtől fogva ismeri az emberiség, a népi gyógyászat...
TOVÁBBI CIKKEK
A biciklizés egy pedálon hajtott életelixír!
Amikor az ember felpattan a biciklire, valójában nem csak a pedálokat kezdi el hajtani....
Ételek, melyek színükkel védelmet nyújthatnak a rák ellen
  A természet tele van bölcsességgel, és ha figyelmesen szemléljük az élelmiszereinket,...
Szem alatti duzzanat – mit üzen, mi okozza, és mit tehetünk?
A szem alatti duzzanat nemcsak esztétikai kérdés, hanem gyakran egy mélyebb üzenet a testtől...
Szőlő és melatonin – a nyugodt alvás édes titka
Egy falat szőlő nem csupán gyümölcs, hanem a pihentető alvás egyik legtermészetesebb...

Címkék