Az idegesség mindig belső nyomásra utal, mely azért jön létre, mert valami nem úgy történik, ahogy az illető szeretné. A belső nyugalom és a kiegyensúlyozottság zavarát jelzi, mely abból a vágyunkból adódik, hogy erőnkön felül teljesítsünk, valamint félelmünkből, hogy a belsőleg felállított magas mércénknek tudjunk megfelelni.
Az ideges egyénnek nem nyugtatószerekre van szüksége a megnyugváshoz, hanem az élethez, a problémákhoz és a feladatokhoz való új és pozitív hozzáállásra. Az idegesen feszült menedzsernek be kell látnia, hogy korántsem okos megoldás, ha mindent maga akar csinálni.
Az idegességnek többféle oka lehet
Az a biztos tudat, hogy az embernek muszáj bizonyos cselekedeteket végrehajtania s le kell vonnia a megfelelő következtetéseket, bár a legszívesebben elmenekülne előlük, feszült idegi állapotot teremthet. Aki valamely igaz felismerését a kényelem kedvéért elfojtja, vagy a másik akaratának (esetleg dacból) nem kíván eleget tenni, feldúltnak fogja érezni magát és ennek következményeként belsejében ellentétes energiák küzdenek egymással.
A félelem is idegességhez vezethet. Aki egy konkrét szituációtól vagy bizonyos feladattól fél, azaz e feladatot nem tudja, vagy nem akarja elvégezni s az említett helyzetet kínosan kerüli, valószínűleg idegessé válik, minthogy tudattalanul állandóan e szituáció bekövetkezésétől tart.
Ilyen szituációk közé tartozhat öntudatlan vagy kimondatlan partnerkapcsolati konfliktus.
Akut idegességet idézhet elő a helytelen táplálkozás. Aki túlzott mértékben fogyaszt cukrot, kávét és teát, az anyagcsere folyamatok felfokozott aktivitása következtében idegesnek érezheti magát.
A gyermekéért idegeskedő anyának meg kell tanulnia, hogy gyermekének netán hasznára is válhat, ha egyszer-kétszer valami baja esik. Ha csemetéje fölött szüntelen aggodalommal őrködik, ez se neki, se a gyermeknek nem válik előnyére. Az igazi probléma itt az anya túlzottan féltő hozzáállása.
Az ideges beosztott természetes jogának kell, hogy tekintse, ha netán hibázik, hébe-hóba helytelen megfogalmazást használ ügyfelével szemben, vagy az írógépen néha félreüt. Magát a problémát ebben az esetben a mértéktelen becsvágy, a kritikától való félelem jelenti, s nem a logikus következményként fellépő idegesség.
Tehát az idegesség – szorongás, stressz, túlterhelés, félelem a következményektől, helytelen táplálkozás, belső feszültségek – a kiegyensúlyozottság és a lelki nyugalom hiánya.
Szorongás
A szorongás akkor jelent gondot, ha valamilyen homályos, sőt akár nem is létező, képzelt fenyegetés tartósan fennáll. Számtalan lelki és fizikai tünettel járhat: félelemérzet, összpontosításra való képtelenség, izomfeszültség, fejfájás, szapora szívverés, magas vérnyomás.
Szerencsére számos természetes megoldás – gyógynövényes, illóolajos fürdők, nyugtató teák és hangulatjavító ételek – áll a rendelkezésünkre, amellyel eloszlathatjuk aggodalmainkat a problémákkal teli időszakokban.
Áztassuk ki a gondokat!
A forró fürdő a feszültség oldásának egyik legkellemesebb és leghatékonyabb módja. Adjunk egy kevés levendulaolajat vagy levendula főzetet a vízhez. E nagyszerű gyógynövényt már legalább 2000 éve használják nyugtatóként. Ha nincs időnk fürdőzésre, kenjünk néhány csepp levendulát a halántékunkra meg a homlokunkra, és pár percig maradjunk ülve.
Lassú, mély légzés
Légzésünk szabályozásával megfékezhetjük a szorongást. Üljünk le, tegyük az egyik kezünket a hasunkra, és lassan vegyünk levegőt úgy, hogy a hasunk, s ne a mellkasunk emelkedjen. Tartsuk bent a levegőt négy-öt másodpercig, azután nagyon lassan engedjük ki. Ismételjük addig, amíg meg nem nyugszunk.
Altató italok
Az álmatlanság régi ellenszere, a langyos tej napközben is alkalmazható nyugtatóként. A tej egy triptofán nevű aminosavat tartalmaz, amely a boldogságérzetet kiváltó agyi vegyület, a szerotonin termelésében vesz részt. A banán és a pulykahús szintén sok triptofánt tartalmaz.
A sör sajátos ízét adó komlóról régóta tudják, hogy nyugtató hatással rendelkezik olyannyira, hogy a betakarító mezőgazdasági munkások gyakran aluszékonnyá is válnak sörfogyasztás után.
Tegyünk 2 teáskanál szárított komlót egy csésze nagyon forró vízbe. Hagyjuk állni 5 percig és szűrés után fogyasztható is. Fogyasszuk naponta legfeljebb háromszor ezt a szorongásoldó, altató teát.
Mit tehetünk?
Korlátozzuk napi egy pohárra a kávé-, tea- vagy a cola fogyasztásunkat. Kutatások szerint a szorongásra hajlamos emberek érzékenyebben reagálnak a koffeinre.
Kerüljük az alkoholt, ami eleinte ugyan oldja a szorongást, hatásának elmúlásával azonban csak fokozódik a feszültségünk.
Mozogjunk!
A mozgás nagyszerű szorongásoldó módszer. Egy gyors, 30 perces séta vagy más kardio (fokozott oxigénfelhasználással járó) tréning serkenti a fájdalomcsillapító és boldogságfokozó vegyületek, az endorfinok termelését.
Iktassunk be mindennap legalább 15 percnyi lazítást, meditáljunk, imádkozzunk, metsszük meg a rózsáinkat, vagy csináljuk azt, amit szeretnénk, vagy egyszerűen csak nézzünk ki a fejünkből.
Természetes szorongásoldók
A macskagyökeret nem az illatáért értékelik, hanem sokkal inkább azért, mert hatékony nyugtató. Hatóanyagai ugyanahhoz az agyi receptorhoz kötődnek, amelyre a szorongás elleni gyógyszer, a diazepam (ismertebb nevén válium) is hat.
Szedjünk naponta egy B-vitamin-komplexet. A B-vitaminok természetes stresszoldók (a hangulatjavító szerotonin termeléséhez például B6-vitaminra van szükség), hiányuk hozzájárulhat a szorongás kialakulásához.
A krónikus szorongás komoly fizikai megterhelést jelent a szervezet számára. Kérjünk segítséget, ha úgy érezzük, hogy az aggódás egyre jobban elhatalmasodik rajtunk. Érdemes tudni, hogy a szorongás gyakran súlyosabb betegségek, például pajzsmirigy-túlműködés, hipoglikémia (alacsony vércukorszint) és szívroham tünete is lehet, illetve bizonyos gyógyszerek mellékhatásaként is jelentkezhet.
