Szegfűszeg, az illatos gyógyító

 

Ez a picinyke, szögre emlékeztető szárított bimbó a világ egyik legrégebbi és legnépszerűbb fűszere. Elengedhetetlen eleme a kompótoknak, kihagyhatatlan a forralt borból, és egy jó almás pite se készülhet nélküle.

 

 

Ki gondolná ma már, hogy régen háborúk dúltak a fűszerekért?

 

Szegfűszeg történelem

A jó minőségű szegfűszeg szétnyomva olajat enged, vízbe téve fejjel lefelé süllyed. 15–20 méter magasra is megnő, meleg és vízigényes.

A Molukka-szigeteken (Fűszer-szigeteken) őshonos szegfűszeg története a régmúltra nyúlik vissza. Már az ókori rómaiak konyhájában is megtalálható volt ez az aromás, illatos fűszer.

A rómaiakkal nagyjából egy időben, a Han-dinasztia idején, már a kínaiak számára sem volt újdonság a szegfűszeg. A császár elé járuló, vele szót váltani készülő alattvalók számára előírás volt a szegfűszeg rágcsálása, hogy friss és üde lehelettel jelenhessenek meg a kihallgatáson, az uralkodó színe előtt. A frissítő jellege mellett a szegfűszeget Kínában és Perzsiában potencianövelő afrodiziákumnak tartották.

A középkorban a szerecsendióval együtt a szegfűszeg számított az egyik legértékesebb és legritkább fűszernek Európában, így több expedíciót is indítottak a fűszerek őshazájának felkutatására és totális leigázására. A hosszas keresgélés után 1522-ben Magellán egyik megmaradt hajója, a Victoria tért vissza jelentősebb mennyiségű szegfűszeggel és szerecsendióval – a  spanyolok legnagyobb örömére. Igaz, Magellán egy – Maktan-szigeteken folyó – harc közben 1521-ben meghalt, de a maradék legénység rálelt a forrásra, és alaposan megpakolta a hajót ezzel az aranynál is értékesebb fűszerrel, mielőtt visszaindult volna Európába.

 

A 18. századra már igen sok helyen termesztettek szegfűszeget: Kelet-Indiában, Zanzibáron, Madagaszkáron, Brazíliában, Mauritiuson és Tanzániában többek közt. A nagy kínálatnak köszönhetően a fűszer ára olyan szintre csökkent, hogy a szegfűszeg szinte minden társadalmi osztály számára elérhetővé vált.

 

A szegfűszeg csodálatos gyógyhatása

Hihetetlen, hogy mennyi aroma és gyógyhatás van egy ilyen pici rügyben!

Kesernyés, kissé égető, erősen aromás ízét a sok illóolaj adja. A szárított rügy nagyjából 20%-át kitevő eugenol olaj baktérium-, gomba- és vírusölő hatású. A szegfűszeget rengeteg nyavalyára alkalmazták az évszázadok során és használják mind a mai napig. Fertőtlenítenek, fájdalmat csillapítanak, emésztést serkentenek vele, ezen kívül többféle köptetőnek és görcsoldó krémnek is alapanyaga. De az alkoholról és a dohányzásról való leszokásnál is gyakorta alkalmazzák.

 

A szegfűszeget elődeink leggyakrabban emésztésük helyreállítására, hányingerre és hasmenésre használták, valamint a fogászati beavatkozásoknál, fertőtlenítőszerként, helyi érzéstelenítőként és fájdalomcsillapításként. Ha a szegfűszeg illóolajával átitatott vattacsomót helyezünk a fájós fogra, akkor a fájdalom pillanatok alatt megszűnik. Az olaj antibakteriális tulajdonságai okán gyakori összetevője a fogkrémeknek, szájöblítőknek, torokspraynek. A fogínygyulladás kezelésében és a szájüreg higiéniai ápolásában is jó eredménnyel használható.

Nagy szerepe volt a járványok megfékezésénél is.

 

 

A szegfűszeg nagy mennyiségben tartalmaz flavonoidokat, melyek gyulladáscsökkentő hatásúk révén a reumát és az ízületi gyulladást hatásosan gyógyítják.

 

Csodálatos gyógyító hatását felhasználhatod még köhögésre, megfázás tüneteinek enyhítésére, asztmára, arcüreggyulladásra, orrjárataid tisztítására.

Fertőtlenítő és görcsoldó tulajdonságának köszönhetően a szegfűszeg és a belőle nyert olaj hatékonyan alkalmazható vágott és horzsolt sebek, zúzódások, gombás fertőzések, égési sérülések, lábgombásodás esetén. A helyileg, bedörzsölőként alkalmazott olaj enyhíti az izomgörcsöt.

Vértisztító hatása hozzájárul az immunrendszer erősítéséhez, így a szervezet ellenállóbbá válik a fertőzésekkel szemben és könnyebben legyőzi a betegségeket.

 

Kutatók szerint a szegfűszeg fogyasztása eugenol hatóanyaga révén hozzájárul a bőr-, a tüdő- és az emésztőrendszer rákos megbetegedéseinek megelőzéséhez.

 

Változatos felhasználása

A különböző betegségek orvoslásán túl a szegfűszeg távol tartja a rovarokat, épp ezért érdemes narancsba szurkálni, és ezt tartani az étkezőasztalon. Illatos, fertőtlenít és távol tartja a molyokat is.

 

A szegfűszeg leggyakrabban egészben, de néha őrölt formában is használjuk. A sütemények, édességek, kompótok és gyümölcsös ételek mellett a szegfűszeg nagyon jól illik a szárnyasokhoz. A húsok pácolásához érdemes használni, illetve sütéskor a hasüregben elhelyezett néhány szem szegfűszeg is kellemesen illatossá és ízessé teszi a húst.

A húsokon kívül zöldségekhez is adható. A sütőtöknek kifejezetten jól áll a szegfűszeg, sőt igen sok fűszerkeveréknek is alapanyaga.

Ételek mellett az italokban is nagyon jól muzsikál a szegfűszeg. A forralt bor egyik alapfűszere, de különböző likőröknek és teakeverékeknek is alapeleme.

 

Mivel a szegfűszegolaj közvetlenül érintkezve a bőrrel gyulladást okozhat, ezért csak hígított formában használd!

 

 

gyógynövények

Csodákra képes a kövirózsa
  A népi gyógyászatban gyakran használják a növény levelének kipréselt, zselés nedvét külsőleg és belsőleg egyaránt gyulladáscsökkentő, hűsítő,...
TOVÁBB
Diólevél legyen a barátod!
A diófa ma úgy tűnik reneszánszát éli és egyre többen érdeklődnek a diófalevél gyógyító hatásáról. Szinte minden kertes háznál megtalálható a diófa. Az...
TOVÁBB
A datolya nem gyógyszer, annál sokkal többet ér!
  Már a Bibliában is emlegetett datolya egyre népszerűbb hazánkban. A gyümölcs szárított formában jut el hozzánk, és ízletes csemegeként fogyasztjuk....
TOVÁBB
A rák mindig is gyógyítható volt, de jobb, ha megelőzzük – 10 jó tanács Gyuri bácsitól
  A bükkszentkereszti füvesember ősi gyógyító család sarja, huszonegyedik a generációk sorában. Leghíresebb felfedezése a cukorbetegség elleni tea,...
TOVÁBB
NEKED AJÁNLJUK
Csodákra képes a kövirózsa
  A népi gyógyászatban gyakran használják a növény levelének kipréselt, zselés nedvét külsőleg és belsőleg egyaránt gyulladáscsökkentő, hűsítő,...
TOVÁBB
Hízol, rosszul alszol, és fájnak az ízületeid?
  A köménymag gyógyászati hatásait régtől fogva ismeri az emberiség, a népi gyógyászat is előszeretettel használja. Összetevőinek köszönhetően elsősorban...
TOVÁBB
Egy növény, mely százszor hatékonyabb a kemoterápiánál
  Ez a gyógynövény nem más, mint a tavasszal a mezőket sárga színnel beborító pitypang (Taraxacum officinale). Ugye nem gondoltuk volna, hogy ez az...
TOVÁBB
Diólevél legyen a barátod!
A diófa ma úgy tűnik reneszánszát éli és egyre többen érdeklődnek a diófalevél gyógyító hatásáról. Szinte minden kertes háznál megtalálható a diófa. Az...
TOVÁBB
NÉPSZERŰ CIKKEK
 Eltitkolt gyógyszer a 3%-os Hidrogén-peroxid
Bár a szakirodalom feljegyezte, hogy Franciaországban már a 19. század elején sikeresen...
Az Algopyrin hatóanyaga a metamizole
  Kétségtelen, hogy az EU-ban és más fejlett országokban a metamizole tartalmú...
Csodákra képes a kövirózsa
  A népi gyógyászatban gyakran használják a növény levelének kipréselt, zselés nedvét külsőleg...
Hízol, rosszul alszol, és fájnak az ízületeid?
  A köménymag gyógyászati hatásait régtől fogva ismeri az emberiség, a népi gyógyászat...
TOVÁBBI CIKKEK
Ételek, melyek színükkel védelmet nyújthatnak a rák ellen
  A természet tele van bölcsességgel, és ha figyelmesen szemléljük az élelmiszereinket,...
Minél többet idegeskedünk, annál nagyobb az esélye a stroke kialakulásának
A modern élet egyik legnagyobb paradoxona, hogy miközben minden a gyorsaságról, a hatékonyságról...
Lélek a zöldségben – A répa lelke – gyökér, édes íz és belső erő
Gyerekkorunk óta ismerjük a répát. Ropogtattuk nyersen, reszeltük salátába, dobtuk levesbe,...
Lelki méregtelenítés hagymával – sírás, tisztulás, gyógyulás
A hagyma. Egyszerű, mindennapi zöldség. Van belőle a kamrában, a levesben, a fokhagymás...

Címkék