A rákbetegség különféle fajtái minden évben több millió embert érintenek. A betegeknek és a hozzátartozóknak nincs könnyű dolga, ugyanis a rák kapcsán a mai napig számos megtévesztő információ és tévhit kering. Ezek eloszlatása, főleg az orvosok feladata lenne.
Olykor megdöbbentő, hogy milyen tévhitek keringenek a rákbetegség kapcsán. Talán az egyik legabszurdabb, hogy a rák fertőző lehet. El kell oszlassuk ezt a tévhitet, hiszen egyáltalán nem igaz. Esetleg annyi, minimális igazság lehet benne, hogy vannak bizonyos vírusok, melyek olyan betegségeket válthatnak ki, melyek később daganatos megbetegedéssé alakulhatnak. Ilyen lehet például a nemi úton terjedő HPV, mely a méhnyakrák kockázatát is növeli. Közvetlenül azonban a rák egyik fajtája sem fertőző. A mellrák kapcsán gyakran hallható az a tévhit, hogy a nagyobb mellű nőknél nagyobb eséllyel alakul. Ez egyáltalán nincs így, a kutatók semmiféle összefüggést nem találtak a kettő között. Az viszont tény, hogy a nagyobb keblekkel rendelkező hölgyeket sokkal nehezebb megvizsgálni, így az önvizsgálat és a mammográfia is pontatlan eredményt mutathat. Ennek oka, hogy a kisebb méretű csomókat nem könnyű észrevenni. Szintén nincs semmiféle tudományos alapja annak az állításnak, miszerint a melltartó formája vagy mérete növelné a rák kialakulásának esélyét. Ellenben a kutatások arra rávilágítottak, hogy azok a nők, akik hosszabb ideig szoptattak, azok esetében kisebb eséllyel alakul ki a mellrák. Komoly vita zajlik a mai napig amiatt, hogy a mobilkészülékek milyen hatással vannak szervezetünkre, például a nadrágzsebben tartott készülék okozhat-e prosztatarákot. Az eddigi kutatások semmiféle erre utaló jelet, összefüggést nem találtak a kettő között, így nem valószínű, hogy veszélyes lenne a telefon a szervezetünkre. Sokan úgy vélik, hogy a rák kifejlődése és az életkor között párhuzam vonható, azonban ez a hír is kacsa. Ha megbízható és valódi információkra van szükségünk, akkor fontos, hogy kizárólag hiteles forrásból, például orvosunktól tájékozódjunk!