A fermentált zöldségek az egyik legegészségesebb élelmiszerek

Régen sokkal kevesebb emésztési probléma fordult elő, és ez talán köszönhető volt annak is, hogy – hűtő hiányában – napi szinten fogyasztottak fermentált élelmiszereket az emberek. A fermentált ételek tele vannak hasznos, szervezetünk számára fontos baktériumokkal. 

fermentálás, tartósítás, savanyítás, egészséges életmód, sózás, emésztési probléma

A fermentálás a sóval tartósítás ősi technikája. Nem csak káposztát savanyíthatunk tulajdonképpen, hanem gyakorlatilag bármit, a sárgarépától a cukkinin át az édesburgonyáig, virágokat, zöldfűszereket és magokat is. A zöldségek a savanyítás által nem csak könnyebben emészthetővé válnak, hanem hatékonyan segítik az emésztési folyamatokat. Fermentálás által olyan ízek és ízkombinációk bukkannak fel, melyek létezéséről mit sem sejtettünk eddig.

A fermentált zöldségek használata évezredes múltra tekint vissza. A boltban kapható tartósítószerrel kezelt savanyúságok köszönő viszonyban sincsenek velük.

A fermentált zöldségek fontos alkotóelemei lehetnek étrendünknek. A tejsavas erjedési folyamat során olyan élő probiotikus baktériumkultúrák alakulnak ki, melyek táplálják a bélflóránkat, a zöldségek sokkal könnyebben emészthetővé válnak a testünk számára, megőrizve vitamintartalmukat. Az erjesztésen átesett zöldségekben lévő tápanyagokat a testünk sokkal hatékonyabban fel tudja dolgozni, mint a nyers zöldségekben lévőket. A Kínai Orvoslás szerint „Amit meg tudunk emészteni, az tud felszívódni”.

A nyers zöldségek fogyasztásával az a probléma, hogy ugyan sok bennük a vitamin és az enzim, viszont nehezen emészthetőek, ezért a bennük lévő rengeteg tápanyag nem igazán tud beépülni a szervezetünkbe. Különösen igaz ez, ha emésztőrendszerünkkel nincs minden rendben.

A fermentálási folyamat során ráadásul a zöldségek vitamintartalma is emelkedik. Sokkal magasabb a savanyított káposzta C-vitamin tartalma, mint a nyers vagy a párolt káposztáé, emellett van benne B12-vitamin és folsav is. A C-vitamin mellett tehát más vitaminok és ásványi anyagok is sokkal nagyobb mértékben vannak jelen a savanyított zöldségekben, mint a nyers ételekben.

Olyan ízek alakulnak ki, amelyek a hétköznapok étkezéseit különleges ízekkel egészíthetik ki. Arról nem is beszélve, hogy nyersen némelyik zöldséget nem szívesen fogyasztjuk íze miatt. Fermentálással karakteresebb ízek alakulhatnak ki.

Kiválóan fermentálható a jégretek, a piros retek, a káposzta, vöröskáposzta, a sárgarépa, a cékla és a zeller is. A fermentáció során a zöldségek nehezen emészthető, gyakran puffadást okozó rostjai felpuhulnak. Nem bomlanak le a bennük lévő vitaminok, nyomelemek és egyéb hasznos anyagok.

Fermentációs folyamat

1. Első fázis: a levegőtől elzárt üvegben a növényen megtapadt baktériumok (Klebsiella és Enterobacter fajok) kezdik meg munkájukat. Ezek az egyébként nem túl jó hírű baktériumok azonban a maguk által termelt savas közegben elpusztulnak és átadják helyüket a Leuconostoc fajoknak.

2. Ezzel kezdetét veszi a fermentáció második fázisa. Ekkor már számottevő a tejsav mennyisége, ami egyben a Leucosnostoc fajok pusztulásával jár és megkezdődik a fermentáció harmadik fázisa, amit már a Lactobacillucok (Lactobacillus brevis, Lactobacillus Plantaris) végeznek.

3. A Lactobacillusok uralomra jutása a fermentáció harmadik és egyben végső fázisát jelenti. Ezek azok a Lactobacillusok, amiket oly gyakran emlegetnek manapság, mint probiotikumokat, azaz jótékony baktériumokat, amik óvják az egészséges bélflórát és a bélbe jutva nagyon hasznos anyagok bioszintézisében vesznek részt (pl. folsav és más vitaminok).

A lényeg, hogy fermentáció oxigénszegény környezetben kell, hogy történjék, mert másképpen a tejsavas erjedés nem indulhat meg. A valódi fermentált zöldségek savasságát tehát nem a hozzáadott ecet, hanem a fermentáció során képződő szerves savak adják.

Ajánlatok fermentálásra

Vékony szeletekre vágott zöldségeket (káposztát, céklát, piros- vagy fehér retket, zellert, hagymát, ízlés szerint csípős paprikát, gyömbért, borsot, fokhagymát) tisztára mosott befőttes üvegben fermentálhatunk. Rátegezve rakosgassuk az üvegbe, közben sózzuk. (1 kg zöldséghez 16 g sót használjunk.) Ha az üveg 80%-a tele, öntsük fel vízzel úgy, hogy a víz ellepje és az üveg 90%-ig tele legyen. Zárjuk le légmentesen ezután és tegyük sötét, hűvös, helyre egy hétre. Egy hét múlva a folyadék zavaros lesz, ez jelzi számunkra, hogy a fermentáció befejeződött és megkezdhetjük fogyasztani a benne lévő zöldségeket.

Nagyon értékes a fermentált zöldségek leve. Naponta iszogassuk, ahogy fogynak az üvegből a zöldségek.  

Fermentálhatunk csak káposztát, vagy csak retket is. Mindkettő önmagában is nagyon finom önálló ételként is.

A fermentálásnál arra ügyeljünk, hogy sérült, beteg növényi részeket ne rakjunk az üvegbe.

Készíthetjük úgy is, hogy a felvágott zöldséget egy nagyobb edénybe összekavarjuk a sóval és így tesszük az üvegbe. Hetente készíthetünk egy adagot, hogy mindig legyen asztalunkon ebből a nagyon egészséges ételből.

Tejérzékenység esetén a tejsavas erjesztésű növényi italok/ételek nyugodtan fogyaszthatóak, sőt kifejezetten ajánlottak, mivel az egészséges bélflórát is főleg tejsav- és bifidobaktériumok alkotják.

 

egészséges életmód

 Eltitkolt gyógyszer a 3%-os Hidrogén-peroxid
Bár a szakirodalom feljegyezte, hogy Franciaországban már a 19. század elején sikeresen alkalmazták ezt a szert súlyos betegségeknél, elég jó...
TOVÁBB
Az Algopyrin hatóanyaga a metamizole
Kétségtelen, hogy az EU-ban és más fejlett országokban a metamizole tartalmú gyógyszerek vénykötelesek. A metamizole-t 1920-ban szabadalmaztatták,...
TOVÁBB
Csodákra képes a kövirózsa
A népi gyógyászatban gyakran használják a növény levelének kipréselt, zselés nedvét külsőleg és belsőleg egyaránt gyulladáscsökkentő, hűsítő, összehúzó...
TOVÁBB
Diólevél legyen a barátod!
A diófa ma úgy tűnik reneszánszát éli és egyre többen érdeklődnek a diófalevél gyógyító hatásáról. Szinte minden kertes háznál megtalálható a diófa. Az...
TOVÁBB
NEKED AJÁNLJUK
 Eltitkolt gyógyszer a 3%-os Hidrogén-peroxid
Bár a szakirodalom feljegyezte, hogy Franciaországban már a 19. század elején sikeresen alkalmazták ezt a szert súlyos betegségeknél, elég jó...
TOVÁBB
Az Algopyrin hatóanyaga a metamizole
Kétségtelen, hogy az EU-ban és más fejlett országokban a metamizole tartalmú gyógyszerek vénykötelesek. A metamizole-t 1920-ban szabadalmaztatták,...
TOVÁBB
A világ leghalálosabb pirulái – Xanax és társai, avagy a benzodiazepinek veszélyei, mellékhatásai
A Xanax nevű szer a benzodiazepinek csoportjába tartozik, általában szorongásos betegségek, pánikbetegség és depresszió okozta szorongás kezelésére...
TOVÁBB
Megtalálták a rák valódi okát
Lenyűgöző felfedezés a rák valódi okáról: meggyógyulhat a beteg, ha megérti betegsége okát. Dr. Hamer a 70-es években a müncheni onkológiai...
TOVÁBB
NÉPSZERŰ CIKKEK
 Eltitkolt gyógyszer a 3%-os Hidrogén-peroxid
Bár a szakirodalom feljegyezte, hogy Franciaországban már a 19. század elején sikeresen...
Az Algopyrin hatóanyaga a metamizole
Kétségtelen, hogy az EU-ban és más fejlett országokban a metamizole tartalmú...
Csodákra képes a kövirózsa
A népi gyógyászatban gyakran használják a növény levelének kipréselt, zselés nedvét külsőleg...
Hízol, rosszul alszol, és fájnak az ízületeid?
A köménymag gyógyászati hatásait régtől fogva ismeri az emberiség, a népi gyógyászat...
TOVÁBBI CIKKEK
Egyiptom – A hibiszkusz, a sivatag rubinvörös itala
Ha Egyiptomra gondolunk, legtöbbünknek a piramisok, a Szfinx, a Nílus vagy a fáraók jutnak...
Mit üzen a szervezetünk? – Miért görcsöl a lábunk éjszaka?
Az éjszakai lábgörcs sok ember életét keseríti meg. A fájdalom hirtelen jelentkezik, legtöbbször...
Galagonya – A szív egyik legértékesebb gyógynövénye
A galagonya évszázadok óta megbecsült gyógynövény, amelyet nem véletlenül neveznek a...
Tudtad, hogy a petrezselyem több C-vitamint tartalmazhat, mint a citrom?
A petrezselyem szinte minden magyar konyhában megtalálható. Legtöbben csupán levesek,...
A zsálya évszázadok óta a természet egyik legbecsesebb gyógynövénye
Kevés gyógynövény örvend akkora tiszteletnek, mint a zsálya. Illatos levelei évszázadok...
A szilva – Az ősz egyik legegészségesebb gyümölcse
A szilva évszázadok óta a magyar kertek egyik legkedveltebb gyümölcse. Nyár végétől...
Arónia – Az egyik leggazdagabb antioxidáns-forrás a természetben
Az arónia, vagy más néven fekete berkenye, az utóbbi években egyre nagyobb népszerűségnek...
Izabella szőlő – Az illatos gyümölcs, amely generációk kedvence
Kevés olyan szőlőfajta létezik, amely annyi emléket idéz fel, mint az Izabella szőlő....
Csalogasd a sünöket a kertedbe – A természetes kert legkedvesebb segítői
Kevés olyan kerti vendég van, akinek annyira örülnek a kertbarátok, mint a sünnek. Ez a...
A lassú konyha és az idegrendszer kapcsolata – Miért tesz jót, ha nem sietünk az étkezéssel?
A mai világban szinte minden felgyorsult. Sietünk munkába, útközben kapunk be néhány...

Címkék