Szilva, a csodabogyó

 

Gondoltad volna, hogy a szilva és a szilvalekvár számos jótékony hatással bír egészségünkre, ezért sok helyen csodabogyónak is nevezik a gyümölcsöt? 

Szabó Gyuri bácsi, egészséges életmód, rák ellen, szájüregrák, körömvirág, idegrendszer, agyműködés, emésztési problémák, fáradság, veseműködés, belsővérzés, koleszterincsökkentő

A szilva (Prunus domestica) a rózsafélék családjához tartozó csonthéjas gyümölcsünk. Számtalan fajtájának és változatának megkülönböztetése nem könnyű feladat, hiszen könnyen kereszteződnek egymással.

A gyümölcs említésekor általában a liláskék vagy sötétkék szemű fajták – például a zamatos, viszonylag kicsi szemű Besztercei – jutnak eszünkbe, s ezek éretlenül, azaz “zölden” pirosas árnyalatúak, de vannak már éretten is zöldes, pirosas és sárgás változatok. Összesen mintegy kétezer fajtája ismeretes. Tulajdonképpen a sárgás vagy zöldes ringlókat is a szilvákhoz lehet sorolni. Formájukat tekintve vannak hosszúkásak, tojás alakúak és gömbölyűek is. A hazai szilva szezonja a sokféleségnek köszönhetően júliustól egészen októberig tart.

Fogyaszthatjuk nyersen – gyümölcsként, gyümölcssalátákban, kedvelt főzve, gyümölcslevesekben is. Az aszalt szilva kitűnő rágcsálni való, de jól illik egyes húsételekhez, különösen a vadakhoz. Az aszalt szilvában is megvan, ami a friss gyümölcsben, ráadásul töményebben. Jótékony hatásai miatt kapta egyes vidékeken a csodabogyó nevet!

 

Koleszterincsökkentő

A vér koleszterin tartalma nem számít betegségnek, mert nem okoz fájdalmat de végzetes lehet, mert a vérerek elveszítik rugalmasságukat, a salak hatására a vér járata beszűkül , emelkedik a vérnyomás. A szilva és az aszalt szilva tisztítja a vért, és csökkenti a vérnyomást, valamint a vér koleszterin szintjét.

 

Belső vérzésekre

Belső vérzések kialakulásának több oka lehet. Ha a szervezet nem kap elegendő nyers gyümölcsöt és zöldségfélét, belső vérzés jelentkezhet. A gyógyszer rá az ásványokkal és vitaminokkal való ellátás, így hasznos lehet az aszalt szilva is.

 

Veseműködést serkentő

A leáztatott aszalt szilvát főzzük úgy húsz percig. A kihűlt lének rendkívül magas ásványtartalma van. Ha naponta fogyasztunk ilyen lét, serkenthetjük vele a vese működését. A káliumnak és a szerves nátriumnak közös egymásra való hatásából alakul ki a szervezet vízháztartásának szabályozása.

 

Fáradságűző

Fáradságűző, regeneráló, frissítő kúrát is tarthatunk a szilvával. Kifejezetten nyugtató hatású. Nagyon fontosak az idegrendszer számára, segítik az agy anyagcseréjét, ezáltal segítik elő a megfelelő gondolkodást, tanulást, a memória működését.

 

Emésztési zavarokra

A máj leterheltségének első jele az emésztési zavarok megjelenése. Ha nem teszünk valamit az emésztéssel, a szervezet tovább romlik, a tehet mind nagyon lesz, mert a vér megtelt salakanyaggal. A szilvában az ásványok és vitaminok olyan mennyiségben vannak jelent, hogy az elfogyasztása után hamarosan jelentkezik az eredmény. A gyomorba kerülve a szilva serkentőleg ha a gyomor működésére, és a belek mozgására. A szilvában levő mangán hatására a szervezetben az emésztést segítő enzimek lökést kapnak. Emésztési zavarok esetén baj lehet a vas lekötésével akkor is, ha vaskivonatot szedünk. A természetes forrásból, az aszalt szilvából, a vas felszívódása sokkal sikeresebb.

 

Áldásos emésztőrendszeri hatások

Nem hiába hívják a szilvát “kék gyümölcscsodának”, mivel magas ballasztanyaga salaktalanítja a beleket, megszünteti a székrekedést. Megköti a felesleges zsírokat, mielőtt azok a bélből felszívódna, felhalmozódnának a hasfalban, derékon, csípőtájékon, combon – tehát még a fogyni vágyók is nyugodtan ehetik.

Nem véletlen hát, hogy fogyókúrázóknak melegen ajánlják. Napi 20 dkg szilva elfogyasztása olcsó, és ízletes, jó kiegészítője lehet egy fogyókúrás menünek.

 

Idegrendszerre és agyműködésre

B-vitaminnak köszönhetően az idegrendszerre és az agyműködésre is jótékonyan hat. A A benne lévő B-vitamin nagyon fontos az idegrendszer számára, ezáltal segítik az agy anyagcseréjét, így elősegítik a megfelelő gondolkodást, a memória működését.

 

 

Egyes megfigyelések alapján egy sor gyógyító tulajdonságát is megemlíthetjük. Csökkenti a köszvényesek reumások panaszait, jótékony vese- és májbetegek diétájában. A szilva gyümölcssavai serkentik a nyál- és gyomorsavtermelést, tehát – fogyókúrázók vigyázat! – étvágyfokozók is egyben. Indiai orvosok lázcsillapítónak is rendelik.

 

Szilvalekvár a rák ellen

Szabó Gyuri bácsi a bükki füves ember azt is elmondta, hogy rákban nem lehet meghalni, mert a szervezet öngyógyító, ilyenkor az immunrendszert kell erősíteni és az adott rákra való növényeket használni. Testünkben mindig vannak rákos sejtek és ezeket a szervezet normális esetben kordában tartja. Ha gyengül az immunrendszer, akkor képesek csak az elburjánzásra. Nagyon fontos, hogy higgyük, sőt, tudjuk, hogy a rák nem halálos ítélet. Abszolút gyógyítható!

Elmondta, hogy a székelyek mit használnak rákgyógyszerként, teljes hatékonysággal.

És ezt tudóscsoportok nemrégiben be is vizsgálták, igazolva a gyógymód hatékonyságát. Tehát Erdélyben egy nagyon egyszerű orvosságot használnak a rák gyógyítására. Szilvalekvárt. Igen, szilvalekvárt. A szilva gyógyító erejű, kimagaslóan magas az antioxidáns tartalma. Frissen is érdemes szezonban sokat fogyasztani belőle, de aszalt szilvaként is hatásos, valamint lekvárként is. Nos, nem csak hungarikum a kiváló házi szilvalekvár, de csodálatos erejű rákgyógyszer is.

Bőrrákra közönséges galaj, diólevél és fagyöngy keverékének tinktúráját használjuk.

Szájüregrákra: körömvirág – idényében minden nap 3 virág nyersen elrágcsálva, amíg elmúlik a betegség.

 

A gyümölcsökből készült lekvároknak magas a rosttartalma, amely jótékonyan hat az emésztésre. A különböző gyümölcsök különféle hatással bírnak. A piros és fekete gyümölcsök vas- és antioxidáns-tartalma magas. A szilvalekvár vértisztító és hashajtó, a sárgabarack vízhajtó, méregtelenítő hatású.

Forrás

 

Készíts szilvaresztert! Ide kattintva megnézheted, hogy hogyan kell!

 

 

egészséges életmód

 Eltitkolt gyógyszer a 3%-os Hidrogén-peroxid
  Bár a szakirodalom feljegyezte, hogy Franciaországban már a 19. század elején sikeresen alkalmazták ezt a szert súlyos betegségeknél, elég jó...
TOVÁBB
Az Algopyrin hatóanyaga a metamizole
  Kétségtelen, hogy az EU-ban és más fejlett országokban a metamizole tartalmú gyógyszerek vénykötelesek. A metamizole-t 1920-ban...
TOVÁBB
Csodákra képes a kövirózsa
  A népi gyógyászatban gyakran használják a növény levelének kipréselt, zselés nedvét külsőleg és belsőleg egyaránt gyulladáscsökkentő, hűsítő,...
TOVÁBB
Diólevél legyen a barátod!
    A diófa ma úgy tűnik reneszánszát éli és egyre többen érdeklődnek a diófalevél gyógyító hatásáról. Szinte minden kertes háznál megtalálható a diófa....
TOVÁBB
NEKED AJÁNLJUK
Csodákra képes a kövirózsa
  A népi gyógyászatban gyakran használják a növény levelének kipréselt, zselés nedvét külsőleg és belsőleg egyaránt gyulladáscsökkentő, hűsítő,...
TOVÁBB
Hízol, rosszul alszol, és fájnak az ízületeid?
  A köménymag gyógyászati hatásait régtől fogva ismeri az emberiség, a népi gyógyászat is előszeretettel használja. Összetevőinek köszönhetően elsősorban...
TOVÁBB
Egy növény, mely százszor hatékonyabb a kemoterápiánál
  Ez a gyógynövény nem más, mint a tavasszal a mezőket sárga színnel beborító pitypang (Taraxacum officinale). Ugye nem gondoltuk volna, hogy ez az...
TOVÁBB
Diólevél legyen a barátod!
    A diófa ma úgy tűnik reneszánszát éli és egyre többen érdeklődnek a diófalevél gyógyító hatásáról. Szinte minden kertes háznál megtalálható a diófa....
TOVÁBB
NÉPSZERŰ CIKKEK
 Eltitkolt gyógyszer a 3%-os Hidrogén-peroxid
  Bár a szakirodalom feljegyezte, hogy Franciaországban már a 19. század elején...
Az Algopyrin hatóanyaga a metamizole
  Kétségtelen, hogy az EU-ban és más fejlett országokban a metamizole tartalmú...
Csodákra képes a kövirózsa
  A népi gyógyászatban gyakran használják a növény levelének kipréselt, zselés nedvét külsőleg...
Hízol, rosszul alszol, és fájnak az ízületeid?
  A köménymag gyógyászati hatásait régtől fogva ismeri az emberiség, a népi gyógyászat...
TOVÁBBI CIKKEK
Kulcs az égiek kapujához – Tavaszi kankalin
  A tavaszi kankalin, latin nevén Primula veris, apró, évelő növény, amelynek a...
Felfedezés Magyarország egyik leglenyűgözőbb természeti csodájában - a Rám-szakadékban
  Magyarország sokszínű és lenyűgöző tájakat kínál azoknak, akik szeretik felfedezni a...
Méhpempő: Az egészség varázslatos csodaszere
  A méhpempő a méhek garatmirigyében termelődő fehéres, tejszerű, sárgás színű, savanykás,...
Nagyanyáink még tartották – Eltűntek a tyúkok a kiskertből?
  Nagyanyáink kertjéből még nem hiányozhatott a baromfi, de manapság mintha már nem lenne...

Címkék