Az ödéma természetes kezelése

 

Ha az ép nyirokrendszer túlterhelődik, vagy a nyirokerek károsodnak és emiatt nem tudják elszállítani az amúgy normális mennyiségű folyadékot, nyirok ödéma alakul ki.

 

Ez tulajdonképpen semmi mást nem jelent, mint hogy az adott területen felgyülemlett sejtközi folyadékot egyáltalán nem, vagy csak nagyon nehezen tudja elvezetni a szervezet. Ilyenkor az adott helyen a folyadék csak gyülemlik-gyülemlik, ezáltal duzzad az adott végtag.

 

Az ödéma jelei lehetnek a reggelente gyakran duzzadt szemek, a narancsbőr, a puffadt lábak. A vízfelhalmozódást jelzi még az alsó lábszár, a lábfej és a kéz duzzanata - amikor a zokni "bevág", az addig kényelmes cipő szorítani kezd, ill. a gyűrű hirtelen "kicsi" lesz. Akár a hason és az arcon is észlelhetünk ödémát.

 

Ezen a területeken a bőr feszes lehet, és erősen viszkethet. Emellett jelentősen csökken a vizelet mennyisége és fokozódik a szomjúságérzet.

 

Nyirokpangáshoz vezethet a túl kevés mozgás, a dohányzás, az alkoholfogyasztás és a túlsúly. Továbbá vesebetegség, kötőszövet-gyengeség, vagy besugárzás is.

 

A nyirok ödéma leggyakoribb kiváltó okai a nyirokcsomó-eltávolítás, visszérműtét, ízületi gyulladás, sérülések, műtétek, illetve az orbánc.

 

Az ödéma bőr alatti puha, nem fájdalmas duzzanatként tapintható, a kéz- és lábfejek cipószerű duzzanata könnyen felismerhető.

 

A nyiroködémát három stádiumba sorolhatjuk súlyosságuk alapján:

1. fokozat: Ebben a legenyhébb stádiumban tartós nyugalom hatására jelentősen csökkenhet a duzzanat, ami átmenetileg majdnem meg is szűnhet.

2. fokozat: Ez már súlyosabb fokozat, tartós nyirok ödéma, mely nyugalomra is csak kevéssé mérséklődik.

3. fokozat: Az elefántvégtaghoz hasonló, kifejezett duzzanat.

Hogyan kezeljük természetesen?

Az ödémák kezelésénél az alábbi néhány alapszabályt kell betartanunk:

1. növelnünk kell a folyadékfogyasztást (citromos víz, szénsavmentes forrásvíz, gyógyteák, natúr zöldségek leve),

2. csökkenteni kell a nátriumsó bevitelt (konyhasó),

3. csökkenteni kell a fehérje fogyasztást,

4. növelni kell a gyümölcsök és zöldségek fogyasztását,

5. naponta 1-2 alkalommal javasolt váltóvizes fürdő használata.

+1. Használjunk naponta nyirokkeringést fokozó krémet 1-3 alkalommal.

 

Legelőször is tisztáznunk kell egy tévhitet: a folyadékmegvonás nem segít az ödéma csökkentésében, sőt kifejezetten káros a vesékre nézve!

 

A szövetek közt pangó folyadékot nem vízhajtó tabletták szedésével kell hatékonyan elhajtani, hanem éppen ellenkezőleg, azáltal hogy a napi folyadék bevitelt megemeljük legalább napi 2-3 liter mennyiségre.

 

A folyadék bevitelnél csakis a víz, gyógyteák (cukor, méz és citrom nélkül, csak önmagában), valamint a citromos víz jöhet szóba. Másfajta folyadékok bevitelénél ezeket nem számítjuk a napi folyadékmennyiséghez.

 

Ez gyakorlatban azt jelenti, hogyha valaki megiszik 1 liter gyümölcslevet, akkor ez mellé még mindig javasolt a napi 2-3 liter víz, citromos víz, vagy gyógytea fogyasztása.

 

Citromos víz: 1-2 citrom leve 1 liter vízbe. Minél lágyabb a víz, annál jobb (összes ásványi anyag tartalma lehetőleg 500 mg/l alatt legyen).

 

Szénsavmentes ásványvizek: Lehetőleg fogyasszunk minél lágyabb vizeket, aminek az összes ásványi anyag tartalma 500 mg/liter alatt van. Amennyiben nem tudunk ilyen vizeket beszerezni, úgy lehet ezeket az ásványvizeket desztillált vízzel hígítani 1:1 arányban, ezáltal az ásványi anyag tartalmuk csökken.

 

 

Nagyon jó lúgosító folyadéknak számít és talán ezt a gyógyteák csoportjába lehet sorolni, a natúr zöldségleves levét.

 

Ez gyakorlatban annyit jelent, hogy sima vízbe felrakjuk főni a zöldségleveshez szükséges alapanyagokat (hagyma, burgonya, cukorborsó, káposzta, sárgarépa, zeller gumó, petrezselyem, lestyán, majoránna stb.), és egy fél órán keresztül összefőzzük az alapanyagokat. Nem rakunk a levesbe semmilyen ízesítő anyagot, sót és olajat, csak a zöldségeket főzzük össze.

 

Fél óra múlva leszűrjük és a leve folyadékpótlásra kiválóan használható. Nagyon intenzíven lúgosítja a szervezetet, javítja a vesék kiválasztását és a szövetek közt felhalmozódott nátrium sók elhajtásáról is gondoskodik, mely sók a sejtközi térben nagy mennyiségű folyadékot képesek megkötni, amelyek ez által elősegítik az ödémák kialakulását.

 

Helyi kezelésként egy egyszerű váltóvizes fürdőt ajánlok. Ezt esténként érdemes elvégezni, ha estére a lábunk bevizesedne, bedagadna.

 

1 lépés. Zuhanyozzuk lábunkat – combunkat, alsólábszárat, vádlinkat – olyan meleg vízzel, amilyen meleget még kellemesen el tudunk viselni 2-3 percig.

 

2 lépés. Majd közvetlenül utána zuhanyozzuk le lábunkat hideg vízzel 10-15 másodpercig, majd újra a meleg víz következik.

 

Ezt ismételjük meg háromszor. Meleg vízzel kezdjük a zuhanyzást, és hidegvízzel fejezzük be.

 

Ennek az egyszerű módszernek a segítségével egy értornát végzünk el, és nemcsak a vérkeringés indul meg a lábunkban és egész testünkben, hanem a nyirokkeringés is felgyorsul. Megszűnik a fáradt nehéz lábérzés, és a kellemetlen feszülés a lábunkban.

 

A kezelés ellenjavallt friss töréseknek, sérüléseknél valamint trombózisos, gyulladt vénák esetén.

 

Nyirokpangás megszüntetésére az alábbi teakeverék használható:

 

2 rész csalán, zsurló,

1 rész kakukkfű, ánizsmag, citromfű, cickafark, nyírfakéreg.

3 csésze a napi adag, de több is fogyasztható, akár citrommal, mézzel ízesítve is.

 

A végére, pedig még néhány jó tanács:

 

Aludjon mindig fejpárnán. Ha túl laposan van a feje, reggelre beduzzadhat a szeme. Ilyenkor nyomjon rövid ideig egy jéghideg teáskanalat a szemére. Ez segít a salak- és méreganyagok elszállításában.

 

Ha lábai könnyen bedagadnak, reggelente "biciklizzen" az ágyban néhány percig, és üléskor lehetőleg ne rakja lábait egymásra.

 

Lábait a bokától a térdhajlat felé kell kisimogatni és rázogatni. Ez stimulálja a vádli izmokat, mely a nyirok elszállításában döntően vesz részt. Ez fokozható, ha a masszázshoz speciális, lábfrissítő készítményeket használ.

 

Vajda Zsolt

 

Forrás

 

 


NEKED AJÁNLJUK
A pajzsmirigy problémák valódi okai
  Ha figyelsz tested és lelked jelzéseire megtalálod azokat a pszichés okokat, amelyek kiválthatják a pajzsmirigyek...
TOVÁBB
A lerakódott húgysav vesekövet, köszvényt okoz! Szabadulj meg tőle természetes módon
  A húgysav olyan végtermék, amely a nukleinsavakat felépítő purinvegyületek lebontásából származik. A táplálkozás során elfogyasztott fehérje...
TOVÁBB
Az ősi japánok már sikerrel használták ezt az öngyógyító módszert
  A japán természetgyógyászok szerint minden ujjunkkal két szervünk áll összeköttetésben. Az alábbi módszert alkalmazva, javíthatunk...
TOVÁBB
Ezüstkolloid: a leghatásosabb antibiotikum mellékhatások nélkül
  Kísérletek igazolják, hogy az ezüstkolloid a szervezetbe jutva baktériumok és kórokozók egész hadával képes leszámolni!   Az ezüst kolloid oldatot...
TOVÁBB
NÉPSZERŰ CIKKEK
Az Algopyrin hatóanyaga a metamizole
  Kétségtelen, hogy az EU-ban és más fejlett országokban a metamizole tartalmú...
Diólevél legyen a barátod!
    A diófa ma úgy tűnik reneszánszát éli és egyre többen érdeklődnek a diófalevél...
Csodákra képes a kövirózsa
  A népi gyógyászatban gyakran használják a növény levelének kipréselt, zselés nedvét külsőleg...
A datolya nem gyógyszer, annál sokkal többet ér!
  Már a Bibliában is emlegetett datolya egyre népszerűbb hazánkban. A gyümölcs szárított...
TOVÁBBI CIKKEK
Ezek a cuki kis katicák komoly gondokat okozhatnak, de van némi megoldás
  A mezőgazdaságban komoly károkat, lakásainkban pedig jelentős bosszúságot okozhatnak ezek a...
Hívatlan vendégek az egerek és a patkányok – Védekezzünk ellenük természetesen
  Az egerek ősszel, az első fagyok beálltával megjelennek otthonunk környékén, és ha nem...
Szellemi törvények
  A szellemi törvények valóságosak, valóban hatnak, függetlenül attól, hogy hiszek-e bennük...
Ingyen mosószer a természetből
  Létezik egy mosószer, ami teljesen ingyen van, hatékony, és még a környezetet...

Címkék